Segítség a vásárlásban

2023.07.04. 17:33

Megkérdeztük, használják-e az árfigyelő rendszert

A bárki számára ingyenesen elérhető szolgáltatás célja, hogy naprakész árinformációkat biztosítson az egyes üzletekben fellelhető árakról.

Ujlaki Attila

A vásárlók abban bíznak, hogy az akciók lejjebb viszik majd az árakat

Fotó: MW

Elindult a kötelező akciózás az üzletekben, és július elsejétől pedig a Gazdasági Versenyhivatal élesítette azt a rendszert, amely hat kereskedelmi lánc 1200 boltjában több mint 60 termék árait követi nyomon. Az arfigyelo.gvh.hu oldalon több menüpontba rendezve jelennek meg a termékek: tejtermékek, sajt, tojás, hús, felvágott, zöldség, gyümölcs, kenyérfélék, valamint a tartós élelmiszerek. A bárki számára ingyenesen elérhető szolgáltatás célja, hogy naprakész árinformációkat biztosítson. Ez a kormányzati elgondolás szerint erősíti a fogyasztók tájékoztatását és védelmét, valamint az érintett kiskereskedelmi láncok közötti versenyt, amely az árak mérséklését vonhatja maga után. Az adatbázisnak köszönhetően az árváltozásokról naprakész információ kapható, így pedig az inflációs folyamatok is jobban láthatók. Arról nem beszélve, hogy a hatóságok számára is könnyebb az egyéb piaci magatartások vizsgálata. Az árfigyelő alapvetően az adott termék bruttó napi árát, korábbi árát és törzsvásárlói árát is nyilvántartja kereskedőnként és üzletenként.

Már használják 

Portálunk is rákeresett az oldalra, és azt tapasztalatuk, hogy könnyen átlátható, és bárki számára könnyen kezelhető. Vásárlókat is kérdeztük kedden, hogy tudnak-e a rendszerről, illetve használták-e már azt. Ismerkednek vele az emberek, derült ki. Nagy Csaba, akivel éppen vásárlás után találkoztunk Miskolcon, azt nyilatkozta a boon.hu-nak, hogy ő már korábban is ilyen koncepció mentén vásárolt. „Van egy alkalmazás, amely boltokra keresve hasonlítja össze az árakat, de ezzel most kissé könnyebb a dolog, mert termékekre lebontva látom az árakat” – hangsúlyozta. Kralovics Ildikó arról számolt be portálunknak, hogy nem hallott az oldalról. „Bevallom őszintén, nem hallottam még erről az oldalról, pedig nyomon követem az akciókat” – mondta. Arra is kitért, hogy örül ennek, mert szerinte szükséges a verseny a boltok között, hiszen egekben vannak az élelmiszer árak. Kőhalmi Imre szerint ez biztos, hogy ez egyfajta árcsökkenést okoz majd. „Ismerem az oldalt, korábban is használtam egy applikációt, amely hasonló elven működik, az biztos, hogy ez valós csökkenést fog okozni az egyes árucikkek esetében” – húzta alá. Azt is elmonda, hogy szükségesnek tartja az intézkedést, mert minden nagyon megdrágult az elmúlt egy évben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában