Na végre!

2023.06.27. 20:00

Mutatjuk, melyik utakat újítják fel Miskolcon - Fotókkal!

Kerékpározásra és autós közlekedésre is alkalmas útszakaszokat alakítanak ki.

Szaniszló Bálint

Ráfér már a felújítás a misolctapolcai útra

Fotó: Ádám János

Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az Útfejlesztések Miskolctapolcán és környékén című projekt megvalósítására 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesült. A projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg, melynek célja, hogy Miskolc gazdasági területei jól megközelíthetők legyenek a vállalkozások és a munkavállalók számára.

A projekt keretében tervezett útfejlesztésekről Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata megbízásából még 2019. áprilisában döntéselőkészítő tanulmány készült, és még ugyanazon évben elindultak a tervezési munkák.

A tervezett útvonalak felújításának, illetve a Miskolctapolcát Görömböllyel összekötő út megépítésének, kerékpáros nyom kialakításnak igénye hosszú évekre nyúlik vissza. Miskolc város szerkezetében régóta hiányzó kapcsolatokat pótolnak. A városrészek között közlekedő munkaerő mobilitásának feltételeit javítják a fejlesztések.

Térkő burkolata lesz 

A projekt a következő helyszíneket foglalja magában Miskolctapolca területén. Az Iglói út Győri utcától a buszfordulóig tartó szakasza, a Csabai utca Fagyöngy utca és Görömbölyi utca közötti szakasza, valamint a Fagyöngy utca Csabai utca felőli 65 méteres szakaszának felújítása tartozik a projektbe, kerékpáros nyom kialakításával. A Miskolctapolcai út felújítása a Futó utca és Győri utca között. A projekt része a sokat emlegetett, bírált Miskolctapolca-Görömböly összekötő út megépítése, és kerékpáros nyom kialakítása.

Az Iglói utcát érintő beruházás kivitelezési szakaszának kezdete az Iglói utca és a Győri utca csomópontja, a vége pedig az Iglói utca és a Pázmány István sétány csomópontja. A szakaszon a meglévő szegélyek cseréje megtörténik. A déli pálya jobb oldalán a buszöböl és a sétány között a meglévő süllyesztett szegély újrarakása tervezett. A két pálya között a gyalogos-átkelőhelyek vonalában térkő burkolattal újítják fel a meglévő burkolatot. A meglévő megállóhelyeket bazaltbeton burkolattal látják el. Az út mentén a meglévő járdák új térkő burkolatot kapnak.

A Csabai és Fagyöngy utcák felújítással érintett szakaszának kezdete a Szebeni utca – Görömbölyi utca – Garas Sámuel utca csomópontja, a kivitelezési szakasz vége a Csabai utca – Fagyöngy utca csomópontját érintve, csatlakozik a Fagyöngy utca Miskolctapolcai út csomópontjához.

A járdák is megújulnak 

A Görömbölyi utca – Csabai utca – Fagyöngy utca útvonalon jelenleg kerékpáros nyom található mindkét irányba, mely a felújítás után megtartásra kerül. A kivitelezési szakasz két részre bontható, mely érinti a Görömbölyi utca – Csabai utca szakaszt (Fagyöngy utcai csomópontig), mely beavatkozás hossza 564,58 méter. A kivitelezési terület része továbbá a Fagyöngy utca (Miskolci út – Csabai utca között), mely beavatkozási hossza 171,28 méter. A kivitelezési területen minden útszakasz tekintetében a meglévő járdák bontásra kerülnek, helyükön új járdaszerkezet kerül kiépítésre. A kivitelezési szakaszon a Csabai utcában található Mivíz Kft. tulajdonú és üzemeltetésű ivóvíz vezetékek kiváltásra, rekonstrukcióra kerültek. 

A Miskolctapolcai út felújítása a Futó utca csomóponttól az Iglói utcáig tart. Az érintett szakaszon a Mivíz Kft. közműhálózat rekonstrukciója is a kivitelezési feladat részét képezi. A meglévő autóbuszöblöket is felújítják: a leromlott, felgyűrődött, hullámos aszfalt burkolatú öblök helyett, szabványos kialakítású bazalt beton burkolatú autóbuszöblöket építenek ki. A szakaszon az összes járdát felújítják térkő burkolattal.

Görömböly felé 

A Miskolctapolca és Görömböly városrészeket összekötő útszakasz kezdete a Brassói utca-Mérnök utca csatlakozása, a beavatkozási szakasz vége a Bacsinszky utca burkolata. A beruházás keretében nyitott kerékpársávot és egy gépjármű forgalmi sávot alakítanak ki. Két forgalomcsillapító övezeti kapu, optikai sávszűkítés és pályaszint emelés, továbbá 30 kilométer per órás sebességkorlátozó táblák és a 3,5 tonnánál nagyobb tehergépjárművek kitiltása biztosítják a biztonságos közlekedést, továbbá hozzájárulnak a lakókörnyezetben esetlegesen jelentkező negatív hatások minimalizálásához. 

Az utak fejlesztése során a biztonságos közlekedési feltételek valamennyi, a közúton közlekedni jogosult számára biztosítottak lesznek. 

A projekt 100 százalékos mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam hozzájárulásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. A támogatás összege 1,4 milliárd forint. A projekt tervezett befejezése 2023. november 30.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában