Mákszemnyi boldogság

Mintha egy karácsonyi üdvözlőlap elevenedne meg: a hatalmas behavazott fák között magányos erdészház, odabent a cserépkályhában pattog a fa, a csokorba kötött gyógynövények illata keveredik a frissen forrázott gyümölcstea gőzével.

Tulajdonképpen azért mentem el a Bükkzsérc melletti erdészházba, hogy bemutassak olvasóinknak egy nemezkészítő művészt. Ritkaságnak számító ősi mesterség, s aki ilyesmivel foglalkozik, igazán megérdemli, hogy minél többen ismerjék. Így talán azok is felfigyelnek rá, akik segíteni tudnak abban, hogy önálló kiállításon is bemutathassa alkotásait.

Mégis elbizonytalanodtam egy kicsit, amikor éreztem, ha írok róluk, azzal talán megzavarom a ház nyugalmát. Jobb lenne név és hely nélkül, de akkor ki hinne nekem, és hol kereshetnék fel azok, akik igazán értékelni tudnák Fráter Nagy Melinda munkáit.

Néhány alkotását most is láthatjuk a noszvaji könyvtárban, de a legtöbb mégis itt van az erdészházban.

Az ágyon, a székeken nemezből készült párnák, a padlót is nemeztakaró borítja, és a falon egy hatalmas köralakú kép. Mint minden darabnak, ennek is története van. Egy sámándob motívumai alapján készült, a nomád törzs életét beszéli el. Mivel a sámándobon mindig változott a rajz, attól függően, hogy éppen mit akart elérni a törzs, mihez kérték az égiek segítségét, így ez a nemezkép egy kicsit „meghamisítja” az ősi szokást. Ezért mondja a készítője, hogy bár mindenki megdicséri ezt a munkáját, most már nem készítené el. 

Fráter Nagy Melinda évekkel ezelőtt még balassagyarmati népművelőként jutott el Kecskemétre Vidák István iparművész tanfolyamára, ahol megismerkedett a nemezeléssel. Azóta számtalan alkotótáborban volt, sőt mint egyetlen női mester vezetette is a munkát. Viszont az utóbbi időben egyedül dolgozik. A legtöbb alkotásának ihletője a magyar nép története, az ősi viseleteken, a honfoglaláskori használati tárgyakon fennmaradt mintákat „írja át” nemezre. 

Beszélgetés közben előkerül egy svéd kézműves újság, melyben bemutatják az ő alkotását is. Nyugaton - annak ellenére, hogy nincsenek nomádhagyományaik - sokkal nagyobb figyelmet fordítanak a nemezelésre. A mi őseink a sztyeppéken, a pusztákon vándorolva könnyen felállítható és lebontható nemezlapokkal borított jurtákban laktak. Belül szebbnél szebb nemeztakarók biztosították a kényelmes, meleg lakhelyet. 

A mai kézművestáborokban is gyakran építenek jurtákat, hiszen a nemezelés életformát, életszemléletet is jelent. Minden különösebb gép vagy szerkezet nélkül némi forró víz, gyékénylap és fahenger segítségével a puszta emberi kéz erejével elkészíthető a gyapjúból a nemez. 

Ha ma már nem is sátorlapokat készítenek, hanem puha, meleg, szabható, varrható nemes anyagokat, a nemezeléssel egy ősi munkamódszert és mintakincset hoznak vissza a múltból. 

- A parasztembernek az adott tartást, hogy nem érezte magát kiszolgáltatva, együtt élt a természettel, maga készítette a használati tárgyait, tudta, mi hogyan működik – mondja Melinda. – Most a legtöbb dolgot készen vesszük, ha valami elromlik, szerelőhöz visszük. Persze, itt is van tévé, rádió, de amit lehet, igyekszünk magunk megcsinálni. Rekonstruálni nem tudjuk a régi világot, de nagyon sok mindent ötvözni lehet a mai korral. 

Azt ugyan nem kérdeztem meg a vendéglátóinktól, hogy boldogok-e, de ha már ők sem lennének azok, nem lenne értelm e a vágyakozásunknak a nyugalom, a szeretet, a harmónia után...