Bőgőzött a hokimeccsen

Sztojkó László gondolt egy merészet: felment a népkerti jégcsarnok küzdőterére, amelyen korongozás helyett zenélt.

– A napokban céges karácsonyi partink volt a Vigadóban, ahol a karzaton találtam egy nagybőgőt, amelyet nyomban kezelésbe vettem – újságolta a piros-fehérek hangadója. – Ezt megtudták a DVTK Jegesmedvék amatőr csapatának játékosai, akik reklamálták nálam, mondván: csak az Erste-ligás meccseken szirénázom, őket bezzeg elkerülöm. Nos, nem tudták, hogy kivel állnak szemben. Elhatároztam, hogy az NB III-asokat is meglepem valamilyen produkcióval. Legutóbbi összecsapásuk első szünetében átmentem a Vigadóba, elkértem a hangszert és mire a csapat kijött az öltözőből, már ott álltam a jégen és húztam a fiúknak a talpalávalót. Nagy derültség közepette pengettem pár taktust, erre kerítettek egy mikrofont, kihangosítottak, sőt virtuóz játékomért némi pénzügyi elismerésben is részesítettek. A találkozót a Macik 9–2-re nyerték, én pedig besepertem a nekem járó elismerést: csak és kizárólag azért ment nekik olyan jól, mert – Korda György után szabadon – csináltam a fesztivált. A poénkodás visszafelé is működött, hiszen a srácok elneveztek művész úrnak.