A hoppon maradt örökösök

„Miskolc város közgyűlésének 51/1927. számú határozatában – amelynek tárgya: »néhai dr. Rácz György elévülhetetlen érdemeinek, s emlékének megörökítése, valamint a végrendelettel kapcsolatos intézkedések« – a következőket olvashatjuk. 

»A nemes polgári erények örök mintaképe« érdemeinek felsorolása után »elhatározzuk ennélfogva, hogy«: 

1. Az örökhagyó nevéről a Templom utcát dr. Rácz György utcának nevezzük el. (A Bartók tér és a Temetőalja u. közötti útszakasz az ő nevére emlékeztet.) 

2. Rácz György arcképét művészeti kivitelben meg kell festeni, a közgyűlési teremben elhelyezni, s azt ünnepélyes keretek között leleplezni. (Nincsen tudomásom arról, hogy a kép elkészült.) 

3. Az általa hagyományozott Széchenyi u. 80–82. számú (mai házszámozás szerint: 62–64. sz.) házak külső falára ünnepélyes keretek között e tényt feltüntető márványtáblát elhelyezni. (Ennek megtörténtéről sem szólnak híradások.) 

4. Elhatározzuk, hogy sírját a református egyházzal együtt gondozzuk és fenntartjuk, az új köztemető megnyíltával pedig hamvait ide átszállítjuk, s felébük díszes síremléket állítunk. (Ez sem valósult meg, de síremléke figyelmet érdemlően megmaradt, s a készülő temetőkataszter a sír helyét és állapotát rögzítette.) 

5. Az örökhagyó halála évfordulóján, minden év április hó 16-án (valamint november 1-én is) tanácsunk az egyházzal karöltve koszorút helyez el sírján, s megemlékezik róla. (Az utókor emlékezete szelektív!) [...] 

9. Az örökhagyó végrendeletét teljesítendő az Avas-tetőn egy, a néhai Rácz György emlékét megtartó és nevét viselő tornyot építünk... (1934-ben az ún. »második« kilátó elkészült, de nem volt hivatalos névadási ceremóniája. 1956-ig, leégéséig a miskolciak Rákóczi-kilátóként ismerték, s ez így jelent meg a képeslapokon és idegenforgalmi prospektusokban is.)” (Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. [Miskolc, 2001, Stehlik Ágnes], 50–51.) 

A város tehát 15 pontban szedte össze Rácz érdemeit, és valószínűleg a református egyház is így tett. Azonban sem az emléktábla, sem az arcképe, sem a kilátó nem valósult meg a hagyatékából. Vagyis a kilátó megvalósult, de nem az ő nevét viselte. 

A megyei levéltár dokumentumai szerint azonban igen, a torony hivatalos neve Rácz György-kilátótorony volt, noha névadási ceremónia nem történt, és nem is így ismerte meg a város és az ország lakossága. 

Tegyük azért még hozzá, hogy a Kisavason a Rácz sor az ő nevét viseli. 

A végrendeletnek, amelyet Rácz György 1919. december 12-én helyezett letétbe, 50 pontja volt, és dr. Gömöry Vilmos királyi járásbíró április 18-án olvasta fel az érdeklődők előtt. A várost dr. Silbinger Bertalan főügyész, a református egyházat dr. Révész Kálmán püspök, a családot Kun Bertalan és két Fülemile, István és János képviselte. 

Sok rokon kapott kisebb-nagyobb részt a vagyonból, de a Fülemile és Kiss család valóban semmit sem. 

Vajon miért nem hagyott rájuk semmit? 

Rácz teljesen épelméjű volt, ez a végrendelet intézkedéseiből is világosan látszik. Például Pesten is volt háza, és annak tulajdonjogát rokonok és barátok között osztotta szét, de egyéb ingóságok, értékpapírok és készpénz is szétosztásra került. Ha elolvassuk a végrendeletet, akkor láthatjuk, hogy egy újabb Hajós Alfréd által tervezett épülettel gazdagodhatott volna városunk, mivel a Rácz-torony ennek az irodának a tervei alapján épült volna meg.

A család gyászjelentése: „Alulírottak mélységes fájdalommal tudatják, hogy a legjobb rokon és sógor, dr. Rácz György udvari tanácsos, a miskolczi ref. egyház főgondnoka, Miskolcz thjf. város törvényhatósági bizottság tagja, Miskolcz thjf. város szinügyi bizottságának elnöke stb., áldásos és a közért önzetlenül működő életének 65-ik évében, folyó év április 16-án reggeli három és fél órakor, hosszas szenvedés után elhunyt. A megboldogultat folyó hó 18-án délután 4 órakor fogjuk a Kossuth-utcai templomból a ref. egyház szertartása szerint a Deszka-temetőben lévő családi sírboltba örök nyugalomba helyezni. Miskolcz, 1922. április 16. özv. Nagy Péterné – Kiss Juliánna nagynénje, özv. Popovics Istvánné – Kiss Erzsébet, özv. Nagy Sándorné – Kiss Teréz, özv. Fülemile Istvánné – Rácz Zsuzsánna unokatestvérei és családjuk, kókai Kun Bertalanné – Csáthy Szabó Margit, özv. Shulek Gézáné – Csáthy Szabó Anna sógornői. Kókai Kun Bertalan sógora és családjuk, Zéthy Zsuzsánna házvezetőnője.” (Miskolczi Napló, 1922. április 19., 3. oldal) 

A Rácz család egyébként ősi miskolci család volt, vagyonát még Pepich Márton (1770–1852) dédapja alapozta meg. A dédapa olyan ügyes szűcsmester volt, hogy a korabeli miskolci görög kereskedőkkel együtt meggazdagodott, és a vagyona az övékével vetekedett. György pedig ezt a hatalmas vagyont, ami körülbelül 40-50 millió koronát tett ki, tovább gyarapította, és nem elherdálta. Ez ­egészen elképesztő összeg volt abban az időben. A város és a református egyház az örökség háromnegyed részét kapta meg, körülbelül 30 millió koronát. A megmaradt értékeket, amelyeket senkire sem hagyott, Rácz rendelkezése alapján szét kellett osztani az örökösök között, és árverésre semmi nem volt bocsátható. 

Bató Istvánhoz hasonlóan Rácz is megtervezte a temetésének apróbb részleteit is. „Majdan bekövetkező halálom esetén holttestemet családi sírboltunkban (Deszkatemető) óhajtom elhelyezni, melyben én már úgyis az utolsó leszek. Temetés után a kriptanyílás alatti koporsó vékony deszkákkal fedendő be, s azután, amennyiben a sírboltban több temetés úgy sem történik, a kriptanyílás cementbe rakott téglával beboltozandó, s a boltozat fölötti hézag földdel töltendő ki. A felső márványlapot csak ezután kell ráhelyezni, és bekittelni, az emlékkőre vésessék a nevemet, a születésem és halálom évét.” (Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. [Miskolc, 2001, Stehlik Ágnes], 56–57.) 

Legalább ez így is történt. Érdekes és szomorú történet ez, mert Rácz György megérdemelte volna, hogy a város emlékezzen rá. De ezen akár most is lehetne változtatni. A kilátónknak nincs külön neve, és a márványtábla is pótolható lenne két egykori bérházának a falán a főutcán.

(Folytatjuk...)