Hazám

2022.10.02. 16:00

A nemzeti összetartozást ünnepelték Boldván

Szeptember utolsó napján rendezték meg Boldván Magyarok vagyunk-Összetartozunk címmel a nemzeti összetartozás programját.

ÉM

Közös éneklés

Forrás: Boldva PH

Az ünnepre megteltek a Református Műemléktemplomunk padsorai. A „Honfoglalás” dallamára léptek be a diákok a templom falai közé, kezükben tartva Hazánk, Államalapító Szent István királyunk és a település zászlaját. Demjén Ferenc gyönyörű dalát a Cantus Firmus Énekegyüttes és a Dalárda Egylet követte, majd Sajó Sándor sorait Pachman Balázs előadásában hallgathatták meg a résztvevők. A Csík Zenekar „Hazám, hazám” szívet melengető szólamát Bártfai Boglárka, Drótos Emma és Drótos Benedek énekelte el.

Szabóné Tóth J. Judit polgármester | Forrás: Boldva PH

Az ünnepi beszédben Szabóné Tóth J. Judit polgármester kiemelte: „Mit is jelent számunkra magyarságunk? A költő kérdését idézve: Magyarnak lenni valóban mit is jelent? A haza egy érzés, amely bárhová mész, bármit teszel, bárkivé is válsz, elkísér. Van-e felemelőbb érzés, mint több tízezer embernek együtt énekelni egy piros-fehér-zöld színekbe öltözött sportcsarnokban Nemzeti Imádságunkat és kérni: Isten áldd meg a magyart! Kinek nem dobban meg a szíve, mikor a dobogó legfelső fokán álló honfitársunknak szól a legszebb dallam? Bár legtöbbször csak a képernyőről ismerjük, de mintha mégis régóta barátok lennénk. Egy szál, de a legerősebb köt össze bennünket: gyökereink, magyarságunk, őseink tisztelete. S mi, ha nem is állhatunk fel a dobogó legfelső fokára, tehetjük a magunk feladatát egy szűkebb közösségben, szülőfalunkban. Építsünk közösséget Boldván, építsünk közösséget Hazánkban!

Mit is ünneplünk tehát ma? Azt ünnepeljük, hogy határoktól, korlátoktól függetlenül van közös múltunk, vannak erős gyökereink, amibe kapaszkodhatunk, igenis van közös jelenünk, és még fontosabb: van jövőnk! Nekünk, magyaroknak.”

Fábián Zoltán és Thököly Vajk verses-zenés koncertet adott | Forrás: Boldva PH

Az ünnepi köszöntő után Herczeg Mária bábanimátor, népi játszóház vezető pedagógus vehette át a Boldva Kulturális Örökségéért Díjat, amivel sok évtizedes, kimagasló munkásságát ismerte el a település önkormányzata.

Az est vendégelőadói, Fábián Zoltán és Thököly Vajk verses-zenés koncert keretében hozták el a magyarság és az összetartozás üzenetét. Kulturális munkásságuk középpontjába a magyarságot, a Kárpát-medencében élő magyar emberek érzéseit, életét helyezik. Verseikből, dalaikból kicsendül az Isten szeretete, a szülőföldhöz való ragaszkodás.

 

Előadásukat vastapssal, felállva köszönte meg a közösség. Az estet nemzeti imádságaink közös éneklésével zárták a résztvevők Boldván.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában