Magyarságunk kifejezése a piros-fehér-zöld

Az Országgyűlés 2014. decemberi határozata alapján március 16-án ünnepeljük a magyar zászló és címer napját. Ekkor emlékezünk meg a nemzeti lobogó és a címer használatát először szabályozó 1848. évi XXI. törvénycikk elfogadásáról, illetve azokról az emberekről, akik azóta ezen jelképek alatt életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt. Dr. Fazekas Csaba történészt, a Miskolci Egyetem docensét kérdeztük: honnan ered a piros-fehér-zöld, és mit jelentenek ezek a szimbólumok a nemzeti önazonosság szempontjából?

Azonos a nemzettel

– Az egyes népek, nemzetek önálló jelképekkel való megkülönböztetésének a kultúrája nagyon szorosan összefügg a nemzetté válásnak a XIX. században lezajlott folyamatával – mesélte. – Ekkor minden nép kereste azokat a szimbólumokat, amelyekkel egyrészt meghatározhatja önmagát, másrészt megkülönböztetheti önmagát másoktól.

A piros és fehér színeket már az Árpád-házi királyok is használták, a XVI–XVII. században egészültek ki a zölddel. A színekhez a reformkorban társítottak először jelentést: azóta a piros az erőt, határozottságot, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt szimbolizálja.

A piros-fehér-zöld színösszeállítást a nemzettel azonosítjuk, a magyarságunk kifejezése mások számára is. Fazekas Csaba szerint az ebből a három egyenlő szélességű, vízszintes sávból álló zászló – vagyis trikolór – minden esetben valamilyen magyar nemzeti célhoz kapcsolódó alkotásban jelenik meg a kultúrában, legyen szó festményekről vagy irodalmi művekről – például Kosztolányi Dezső „Zászló” című versében, ami szerint „Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló”.

Ünnepen és sportban is

A trikolór megjelenik még egyfajta történelmi zászlósorban is – a ’48-as honvédek, a Rákóczi-szabadságharc vagy az ’56-os forradalom lyukas lobogójával –, ami beépült a magyar parlamentarizmus ünnepélyes gyakorlatába és koreográfiájába.

– Természetes dolognak tartom azt is, hogy nemzeti ünnepeinken például az utcaképben is megjelenjen a zászló, vagy hogy amikor egy magyar válogatott futballmeccset vagy bármilyen más sporteseményt játszik, akkor a szurkolók természetes módon használják, lobogtatják a piros-fehér-zöld zászlót, mert ezzel fejezzük ki a csapattal és az üggyel való szimpátiánkat – tette hozzá Fazekas Csaba.

Az Egyesült Államokban törvényben rögzített szabályok vonatkoznak a zászló mindennapi használatára. Például nem érhet földhöz, vízhez, vagy nem lehet rá írást és képeket tenni. Magyarországon ezzel szemben inkább szokásjogi alapon viszonyulunk a zászlóhoz. Így láthatjuk például, hogy településnevek kerülnek a nemzeti trikolórra focimeccseken, vagy politikai tüntetéseken. Fazekas Csaba szerint ez a szokás olyan összképet ad, amely kifejezi a nemzetnek, az országnak az egységét.

– Tehát a zászló és a településeinknek az összessége együtt testesít meg valamiféle közösséget, valamiféle öszszefogást, vagy legalábbis ez a szándék húzódik meg mögötte – hívta fel rá a figyelmet.

Változó címer

1848 óta nem merült fel olyan szándék – a rövid életű Tanácsköztársaság kivételével –, hogy lecseréljük a trikolórt, ez egy olyan erős szimbólum, amit mindig a magyarság megjelenítésére használtak föl.

Ezzel szemben a címer sokkal többet változott az idők során, legutóbb 32 évvel ezelőtt.

– Óriási vita volt ekkor – 1990 nyarán –, ugyanis az a rendkívül érdekes szituáció fordult elő, hogy az első szabad választások idején még a régi, Kádár-kori címer volt Magyarország hivatalos szimbóluma. Nyilvánvaló volt, hogy sokáig nem maradhat így, tehát az első szabadon választott Országgyűlés egyik első teendője az új címernek a meghatározása volt – idézte fel Fazekas Csaba.

Sok volt kommunista ország esetében egyszerű volt a döntés, visszatért a diktatúra előtti jelkép. Nálunk azonban két hagyomány ütközött egymással: koronával, vagy anélkül? A Szent Korona nélküli, úgynevezett Kossuth-címert pártolók a forradalmi, progresszív hagyományokra akartak emlékeztetni, 1848-ra és 1956-ra, aminek hagyatékából nőtt ki maga a rendszerváltás. Az akkori kormányoldal viszont a magyar történelem egészét az Árpád-kortól a jelenig akarta képviseltetni a címerben, egy ezeréves távlatot adva a jelképnek.

Hosszas vita után végül a koronás változat mellett döntött az Országgyűlés, így a magyar zászló és címer napján a nemzeti trikolórral együtt ezt a címert ünnepeljük a nemzeti kulturális örökség részeként, ezen szimbólumok tisztelete pedig – a nyolc évvel ezelőtti határozat szerint – a hazai intézmények, szervezetek és a magyar nemzet polgárainak közös felelőssége.

(A borítóképen: Díszőrség a magyar lobogóval. A piros az erőt, határozottságot, a fehér a hűséget, a zöld pedig a reményt szimbolizálja. Fotó: AFP)