Külön egyházi ünnep, mégis a karácsonyi ünnepkör része

Külön egyházi ünnep, mégis a karácsonyi ünnepkör része, hiszen maga is a közénk érkezett Megváltó születéséről, a világunkban történő megjelenéséről szól. De amíg a karácsony a testi megszületésre koncentrál, Jézus emberségére, addig a vízkereszt, görögül epifánia, az Úr, az Isten megjelenésére. Eredeti formájában három jelre mutatott rá, a napkeleti bölcsek imádatára, Jézus megkeresztelkedésére a Jordánban és első csodájára, amikor a vizet borrá változtatta a kánai menyegzőn. Ezek közül később a keleti egyházban a megkeresztelkedés lett hangsúlyos – erre emlékeztet a vízszentelés –, a nyugatiban pedig a napkeleti bölcsek látogatása került előtérbe.

A bölcsek a pogányságot képviselték, ezáltal az ünnep azt is jelképezi, hogy az emberré lett Isten nemcsak az ószövetségi választott népnek, a zsidóságnak mutatkozott meg, hanem a pogányoknak is. Tehát a Megváltó az egész emberiség megváltója. Ahogy erre több ószövetségi prófécia is utalt. A napkeleti bölcsek ajándékai is szimbolikus jelentőséggel bírnak. Utalnak a Szentháromságra, avagy Krisztus méltóságaira: az arany a királyságára, a tömjén az istenségére, a mirha emberi mivoltára.

Pehm Gilbert Antal, a miskolc-vasgyári plébánia plébánosa, a Szent Ferenc Kistestvérei szerzetesrend tagja elmondta, hogy vízkeresztkor Jézus istenségén van a hangsúly, Urunk megjelenésén, ahogyan földi életében megnyilvánult az Ő isteni mivolta. Ennek az első eseménye az, ahogyan a napkeleti bölcsek számára megjelent mint Isten üdvözítő terve, Krisztusként. Az emberségnek és az istenségnek a két hangsúlya és jele a karácsony és a vízkereszt. Az istenség megnyilvánulása a közös a bölcsek hódolatában, a megkeresztelkedésben és a kánai menyegzőben.

A természet jelei

Mivel Istent senki sem láthatta, nem az érzékelhető világ része – még ha immanens módon át is járja a világot és transzcendens módon túl is van rajta –, ezért mindig jelek által válik számunkra érzékelhetővé. A bölcseknek, akik a csillagok járását figyelték, a jelek a természet jelei voltak. Tudósok voltak, akik számára az istenkeresés és az e világ dolgainak felfedezése még nem vált ketté. Számukra a mai tudásunk szerint a Jupiternek és a Szaturnusznak egy ritka együttállása a Halak csillagképben egy jel volt. Az ő jelrendszerükben a Jupiter a királyt, a Szaturnusz a zsidóságot, a Halak csillagkép pedig Palesztinát jelentette. A jelenség rendkívüli eseményre utalt számukra, ezért keltek útra megkeresni a születendő királyt. És maga a megtalált gyermek is egy jellé vált számukra, Isten jelévé, aki előtt hódoltak.

A jel, amit követtek, a természet, a maga rendezettségével ma is minden ember számára felismerhető, és általa az is, akire mutat, akit jelez, a természet alkotója, Isten.

A legnagyobb jel Jézus maga. Az Ő embersége, amely által megnyilvánul. A következő jel pedig a menyegzőn véghez vitt csoda, a víz borrá változtatása, és maga a menyegző, amelyben szimbolikusan Jézus a vőlegény, és Isten a népével ül nászt általa. Ahol Ő, a Megváltó adja az új bort, az igazi, természetfeletti örömet. Ez egyben az egyházról és az egyháznak adatott jelekről is szól. Amelyek lényegében a szentségek a katolikus egyházban, ahol a hit által a természetes jeleken át – mint a kenyér és bor például – egy természetfeletti kapcsolat jön létre Krisztussal – tudtuk meg Antal testvértől.

(A borítóképen: A megkeresztelkedésre emlékeztet a vízszentelés)