erdős területek

2021.11.16. 19:00

Céljuk a többhektárnyi erdő

Trianon óta több mint duplájára emelkedett az erdős területek nagysága hazánkban.

Detzky Anna

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Magyarország erdőterülete a trianoni határok meghúzásakor 1,1 millió hektár alá zuhant. Azóta hazánk erdősültsége folyamatosan növekszik az erdőtelepítési programoknak köszönhetően. Szemben az akkori 11 százalékkal, ma az ország körülbelül 24 százaléka erdővel és fával borított terület. Az elmúlt tizenöt évben bő 100 ezer hektár új erdőt telepítettek – tudtuk meg az Északerdő Zrt.-től.

– A Vidékfejlesztési Program keretében tovább folytatódik a mezőgazdasági művelésre kevésbé alkalmas területek erdősítésének kormányzati támogatása – nyilatkozta lapunknak Mihók István, az Északerdő Zrt. erdészeti vezérigazgató-helyettese. – Ennek célja többek között a klímaváltozás hatásainak csökkentése, a minket körülvevő természetes környezet gyarapítása, a szél- és vízerózió elleni védekezés és környezetünk mikroklímájának pozitív irányú befolyásolása. Továbbá erdősítünk a faanyag mint környezetbarát nyersanyag és megújuló energiaforrás iránti növekvő igény kielégítése érdekében is. A támogatás két fő eleme az erdősítésre és az erdők ápolásának elősegítésére irányul. Emellett a mezőgazdasági művelésből való kivonás miatt kieső jövedelem pótlása is biztosított. Bizonyos kiegészítő tevékenységek támogatása is igényelhető: kerítés vagy villanypásztor, illetve padka készítése, erdőszegély létesítése, szarvasgombával beoltott csemete telepítése, őshonos ritka fafajok alkalmazása.

Faújszülöttek erdeje

Az Agrárminisztérium által meghirdetett Nemzeti Erdőtelepítési Program eredményei jelentősek az Északerdő Zrt. működési területén is.

– A társaság 2019-ben összesen 14,65 hektár erdőt telepített, 2020 őszén pedig további 14,64 hektárt. 4,64 hektáron hazainyár-, 10 hektáron akácos erdőt alakított ki. 2021 tavaszán az Újszülöttek erdeje program részeként 13,22 hektár elegyes kocsánytalan tölgyes telepítése történt meg. Az idei vadászati és természeti világkiállítás alkalmából a társaság 1 hektár gyertyános-tölgyes emlékerdőt létesített a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház mellett.

Az erdőtelepítések során 4100 kilogramm kocsánytalantölgy-makkot, 67 ezer őshonos és 83 ezer akáccsemetét ültettek el. Idén ősszel további 10,4 hektár erdőtelepítést tervez a társaság, az Újszülöttek erdeje program részeként. A Településfásítási Programba az Északerdő Zrt. gazdálkodási területén 2020-ban 17, 2021- ben 60 település kapcsolódott be – sorolta Mihók István

(A borítóképen: Az erdősítésnek számtalan haszna van)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában