Tóth Ilona a magyar jog szerint ártatlannak tekinthető

Cikkünk első részét ide kattintva olvashatja el.

Ki az áldozat?

„Az egyértelműen kiderült napjainkra, hogy az 1956. december 12-én kihantolt holttest nem Kollár Istváné. A helyszíni szemle jegyzőkönyvben, az 1956. december 15-i boncjegyzőkönyvben és a december 17-i vegyvizsgálati jegyzőkönyvben sem szerepel Kollár István neve, hanem a holttestet »ismeretlen N. N. személyként« rögzítik” – írja Jobbágyi Gábor kandidátus, egyetemi tanár a Magyar Hírlapban közölt cikkében (Tóth Ilona büntetőpere, 2018. február 8.).

Kollár István nőismerősét látogatta meg, amikor elkapták a forradalmárok. Azért hitték róla, hogy besúgó, mert egy fotót találtak a zsebében, amelyen, mint később kiderült, ő maga látható államvédelmis egyenruhában. Eltűnését még Kollár István nőismerőse, Polgár Erzsébet november 20-án jelentette be, megnevezve Gyöngyösit és egy társát. Az állítólagos Kollár Istvánt a hatóságok december közepén exhumálták. Vajon miért ekkor? Teszik fel a kérdést a történészek. Földváryné Kiss Réka a 24.hu-nak (A Kádár-rendszer bosszúja: Tóth Ilona letartóztatása, 2007. 11. 20.) mondta el feltételezését arról, hogy Kollár beépített ember lehetett. Ezt az is bizonyíthatja, hogy holtteste a Kerepesi temető körparcellájában nyugszik. Ide a forradalom és szabadságharc leverése után a fegyveres testületek tagjait temették, akik a Kádár-rendszer „hősi halottai” voltak, hivatkozik Jobbágyi Gábor Eörsi László halotti kivonatára, az említett cikkben.

A másik narratíva

Eörsi László történész Tóth Ilona – Valóság és mítosz című írásában fejti ki álláspontját. Szerinte a hiteles források, így a levéltáriak, a rendszerváltás utáni visszaemlékezések és bírósági végzések a tragikus esemény tényét bizonyítják.

Úgy véli továbbá, hogy míg a sztálinista időkben a vádlottakból még kiverték a megkonstruált vallomásokat, az 1956 utáni megtorlások alatt már nem a perek voltak koncepciósak, hanem csak a történelemszemlélet.

Eörsi szerint a bűntudat mardosta Tóth Ilonát a tette elkövetéséért, ezért tett feltáró vallomást, és arra, hogy kegyetlen kínzásokkal, gyógyszerekkel, hipnózissal kényszerítették ki belőlük a valóságtartalom nélküli vallomásokat, egyetlen bizonyíték sincs.

Azt Földváryné Kiss Réka történész is megemlíti, hogy a dokumentumokban nincs közvetlen utalás a nyomozók részéről nyomásgyakorlásra a kihallgatás során, de szerinte, hogy a vallatószobában, illetve börtöncellákban mi történt, azt soha nem lehet megtudni. A történész arra is rámutat, hogy Tóth Ilona a vallatáson többször utalt az Evipan nevű tudatmódosító gyógyszerre.

A per tárgyi bizonyítékaiban a történészek inkább a szervek manipulációit, mint bizonyítékokat látnak, a vádlottak beismerő vallomásáról, a fő bizonyítékról pedig azt gondolják, hogy az a Rákosi- és a Kádár-korszak koncepciós pereinek mechanizmusára utal.

„A koncepciós perekben mindig az volt a lényeg, hogy a vádlottból bármilyen eszközzel kicsikarják a beismerést: veréssel, kínzással, pszichikai ráhatással vagy akár orvosi eszközökkel. Ha ez bekövetkezett, akkor ezt a beismerést végigmondatták vele a bíróság előtt is. Ennek a pernek is ez volt a lényege, mert az egész bizonyítási anyag döntő részét a három beismerő vallomás tette ki” – nyilatkozta Jobbágyi Gábor korábban a Magyar Nemzetnek (Néma talpak, 2006. 02. 04.). A történészek szerint Kádáréknak ugyan is külföldön és itthon is be kellett mutatniuk az „ellenforradalmárok” brutalitását, a forradalom során meglincselt ÁVH-sokat össze kellett kötnie az „ellenforradalmi” ideológiával. A perben valójában nem Tóth Ilona volt a kiszemelt áldozat, hanem egy értelmiségi ellenálló csoport perbe fogásával a megfélemlítés, az elrettentés volt a cél.

A mentesítés

Tóth Ilona a magyar jog szerint ártatlannak tekinthető, mentesítése megtörtént. Ugyanis 2000-ben az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely azoknak is mentesítést adott, akiket az 1956-os forradalom kapcsán úgynevezett közvádas bűncselekmény miatt ítéltek el. Bebizonyosodott ugyanis, hogy több ötvenhatost kizárólag azért ítéltek el közvádas bűncselekmény miatt, például emberölésért, mert ezzel is súlyosbítani akarták a megtorlást. Holott ők harcoltak. Így a Fővárosi Bíróság egy végzéssel 2001-ben ártatlannak mondta ki Tóth Ilonát.

A három vádlott ártatlanságának tisztázása azért fontos, mert a jogi igazságtételen kívül megadja nekik a morális felmentést. Ezen túlmenően azonban figyelmeztet arra, hogy nemcsak az ötvenes években gyártottak valótlanságokon alapuló koncepciós pereket, hanem legalábbis a korai Kádár-korban is. És figyelmeztet arra, hogy újra kell gondolni ötvenhatról való tudásunkat, hiszen az eddigi kutatások fontos forrásként tekintettek a perek információira.

(A borítóképen: A mai napig kérdéses, hogy koncepciós per áldozata lett-e az orvoshallgató)