Miskolc

2021.09.30. 11:30

Hibernálják Veres Pál 4 milliós pénzjutalmát

Veres Pál polgármester egyelőre nem kaphatja meg a csaknem 4 millió forintos jutalmát.

Forrás: ÉM

Az augusztus 26-i rendkívüli miskolci közgyűlési ülés végén azzal búcsúzott el Veres Pál polgármester a testülettől, hogy a következő – immár rendes havi – önkormányzati ülés szeptember 30-án lesz. Az ülés előkészítése a megszokott rend szerint haladt. Készültek az előterjesztések, megtartották a bizottsági üléseket és a város internetes honlapján, a szokott helyen – szeptember 20-i datálással – meg is jelent a közgyűlési meghívó, amely első megközelítésre 11 nyílt és 1 zárt ülésen megtárgyalandó napirendi pontokat tartalmazott. Aztán egyszer csak megváltozott a dátum, és a bevezető szöveg a következőre változott: „Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlését 2021. október 7. napján (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel tartandó ülésre, a polgármesteri hivatal 3525 Miskolc, Hunyadi utca 2. sz. alatti tetőtéri közgyűlési termébe összehívom.”

A jogszabály szerint jár

Az előkészítő munka alapján nem látszik különösebb indoka a halasztásnak, és – első áttekintésre – a tárgyalandó napirendi pontok között sem látni olyat, amely halasztást igényelne: költségvetési korrekció, településrendezési terv, telepítési tanulmányterv, ingatlanok kiemelt fejlesztési területté nyilvánítása, hogy csak néhányat soroljunk.

Úgy tűnik, akadt azonban egy napirendi pont, a 10. számú, amely „fennakadt az előzetes rostán”: Javaslat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármestere jubileumi jutalmának megállapítására. Az előterjesztésből kiderül, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény alapján a polgármesterek (is) alanyi jogon jogosultak szolgálati jubileumi jutalomra 20, 30, 35, illetve 40 év közszolgálatot követően. A szolgálati időbe beleszámít – többek között – a közalkalmazotti jogviszony is. A polgármester munkáltatója a közgyűlés, személyi iratanyagát pedig a jegyző, azaz dr. Ignácz Dávid kezeli. Ő állapította meg, hogy Veres Pál 33 év 2 hónap közalkalmazotti, továbbá 1 év 10 hónap közszolgálati, azaz 35 év közszolgálatban eltöltött jogviszonnyal rendelkezik, így 2021. augusztus 16-án jogosulttá vált a jubileumi jutalomra. A törvény 4 havi illetménynek megfelelő jutalmat ír elő, amely Veres Pál esetében bruttó 3 988 800 forint. Mivel a közgyűlés a polgármester munkáltatója, ennek a jutalomnak a kifizetését is jóvá kell hagynia azonnal végrehajtandó határozat formájában.

Az Észak-Magyarország információi szerint a közgyűlés Demokratikus Koalíció által delegált tagjainak támadt problémája mind a jutalmazás időzítésével, mind a majdnem 4 millió forintos összegével, ezért válhatott szükségessé a közgyűlés halasztása. Baloldali informátorunk szerint nem akarták, hogy az előválasztás idején téma legyen a jutalom, és annak összege.

Nem felhőtlen a viszony

Veres Pál polgármester és a DK-s frakciócsoport között régóta nem felhőtlen a viszony

Veres Pál polgármester és az őt támogató Velünk a Város képviselőcsoport DK-s frakciócsoportja között régóta nem felhőtlen a viszony. A korábban inkább a „színfalak mögött” maradó ellentétek a június 30-i közgyűlési ülésen váltak a közvélemény által is nyilvánvalóvá. Mint ismert, a koronavírus-járvány okán hozott rendkívüli intézkedések egyik eleme volt, hogy az önkormányzatok képviselő-testületei nem üléseztek, a települések vezetői, a polgármesterek hoztak egyszemélyi döntéseket. A június 30-i közgyűlési ülésre terjesztett be több fontos előterjesztést a városvezetés, de az üléstől távol maradtak a többséget adó Velünk a Város frakció DK-s tagjai: Hegedűs Andrea, Borkuti László és dr. Mokrai Mihály. Ezáltal nem volt meg a rendeletek elfogadásához szükséges minősített többség. Ennek esett áldozatul – más mellett – a város bérlakásokról szóló rendelete.

Véget nem érő rivalizálás

A polgármester és a DK-s képviselők közötti egyet nem értés kezdete akkorra datálható, amikor dr. Kriza Ákos volt polgármester halála miatt a Miskolci Egyetem kuratóriumában megüresedett hely betöltésére Veres Pált kérte fel dr. Varga Judit, a testület elnöke. A DK szóvá tette, hogy úgy vállalt funkciót az egyetemen a polgármester, hogy arról nem tárgyalt politikai partnereivel. Mint mondták, elvárják a polgármestertől, hogy rendszeresen számoljon be ténykedéséről, és a kuratóriumi tagságért járó havi mintegy 1 millió forintot ajánlja fel jótékony célra. Volt a rivalizálásnak néhány további érdekes állomása: Veres Pál Varga Andrea Klára mellé két másik alpolgármestert nevezett ki saját hatáskörben: Szopkó Tibort a Momentum, Badány Lajost pedig a Jobbik delegálta a testületbe. Korábban is felvetődött már, hogy több alpolgármestere legyen Miskolcnak – ez a korábbi ciklusokban bevett gyakorlat volt és a közgyűlés szervezeti és működési szabályzata is lehetővé teszi. Felmerült az akkor még MSZP-s dr. Mokrai Mihály neve, aki 2010 előtt, Káli Sándor polgármestersége idején már volt alpolgármestere a városnak. Most kimaradt a szórásból. Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Veres Pál felvetette, hogy az ugyancsak korábban alpolgármesterkedő Fedor Vilmost mint nem képviselőt (erre is van lehetőség – a szerk.) teszi meg a kultúráért felelős – negyedik – alpolgármesternek. Az ellenállás nagy volt, így ezt a tervet nem sikerült megvalósítani. Megjegyzendő, hogy Fedor Vilmos már a polgármesteri hivatal alkalmazásában áll kulturális tanácsnoki minőségben. A helyzet mindenesetre azt szülte, hogy dr. Mokrai Mihály „berágott”, és az MSZP-ből átlépett a DK frakciócsoportjába, amely éppen az ő átlépésével alakulhatott meg. (Dr. Mokrai Mihályt az MSZP országos fegyelmi bizottsága hivatalosan is kizárta a pártból – a szerk.)

A polgármester és a DK közötti ellentétet az is fokozta, hogy a magát függetlennek valló Veres Pál egyik Facebook-bejegyzésében azt írta, hogy a miskolci 2-es számú országgyűlési választókerületben az előválasztáson az MSZP által indított dr. Varga Lászlót támogatja, sőt szeretné, ha ő lenne a város egyik országgyűlési képviselője. Az előválasztáson dr. Varga László ellenfele a DK által indított Hegedűs Andrea.

Az ominózus balul sikerült júniusi közgyűlési ülés után nagy volt a csend, és az augusztus 26-ra – többek között az el nem fogadott rendeletek újraszavazása érdekében – összehívott rendkívüli közgyűlési ülésen a három szakadár DK-s is megjelent, és szavazott is. Úgy tűnik azonban, a hamu alatt a parázs ott van, és most újabb felvonását élhetjük meg az ellenségeskedésnek. Nagy kérdés, hogy a jövő heti közgyűlésen rábólintanak-e Veres Pál csaknem négymilliós jutalmára.

(A borítóképen: Egy héttel elhalasztották a miskolci közgyűlés ülését. A döntés oka érdekesnek tűnik)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában