Elismert három évtizedes pályafutás

Dr. Varga Judit igazságügyi miniszter Magyarország köztársasági elnökének megbízásából állami kitüntetéseket adott át a közelmúltban. A kitüntetettek között van a Miskolci Törvényszék nyugalmazott bírája, dr. Horváth Mária Sarolta címzetes táblabíró, akivel az esemény kapcsán beszélgettünk.

Bírói munkájának elismeréseként kapott állami kitüntetést, pontosan milyen díjban részesült?

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetésben részesültem, ami számomra hatalmas megtiszteltetés, és ezúton is köszönöm.

Hogyan indult az igazságügyi pályája?

Az 1970-es években igazságügyi alkalmazottként kezdtem dolgozni a Miskolci Törvényszéken, bíró mellé beosztott jegyző voltam, leírói és egyéb adminisztratív feladatokat láttam el. Ezt azért tartom fontosnak, mert hatalmas tapasztalatra tettem szert már a jogi egyetem megkezdése előtt, sokat tanultam, megismertem szinte az egész bírósági rendszert, beleláttam az igazságszolgáltatás világába. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán szereztem jogászdiplomát, ahol a legnagyobb jogtudósoktól, elismert szakemberektől tanulhattam, sok más miskolci jogász kollégámmal együtt. 1989. február 1. napján nyertem bírói kinevezést, a Miskolci Városi Bíróságon kezdtem meg ítélkezési tevékenységemet büntető ügyszakban. Néhány évig a Sárvári Városi Bíróságon is ítélkeztem, illetve kirendelésben a Kúrián is, de a több mint 30 éves bírói pályafutásom döntő részét a Miskolci Törvényszék kötelékében töltöttem, 1997. október 1. napjától kezdődően a Miskolci Törvényszék büntető első fokán jártam el.

Milyen ügyeket tárgyalt?

Törvényszék első fokon javarészt bonyolult megítélésű, országos érdeklődésre is számot tartó élet elleni, illetve kiemelt vagyon elleni bűncselekményeket bíráltam el, valamint ítélkeztem büntetés-végrehajtási ügyszakban is 15 éven keresztül.

Mi volt bírói munkájának az alapja?

Először is lényegesnek tartom, hogy nincsenek kis ügyek. Az adott ügy a vádlottnak és a sértettnek saját ügyeként a legfontosabb és a legjelentősebb. Valamennyi ügyet megtanultam kivétel nélkül rendkívül pontosan, legyen szó akár egy kisebb iratanyaggal rendelkező peres ügyről vagy akár egy több ezer oldalas periratról is. Annyira ismertem az ügy iratait, hogy a tárgyaláson a több ezer oldalas iratban oldalszámra pontosan meg tudtam mondani azonnal, hogy mit hol találhat meg az anyagban a védő vagy az ügyész. Ezt rendkívül fontosnak tartottam mindig ahhoz, hogy a tárgyalások és a munka gördülékenyen menjen. Tehát a legfontosabb, amit kiemelnék, a felkészültség.

Hogyan lehet jól felkészülni egy tárgyalásra?

Mindenképpen szeretném kihangsúlyozni, hogy egy büntető ügyszakos bírónak nem csak a büntetőjogot kell ismernie, nem csak a büntetőeljárás szigorú szabályait kell elsajátítania. Ahhoz, hogy az eljárás végén egy megalapozott, pontos és szakmailag kifogásolhatatlan ítélet szülessen, a bírónak egyéb, az eljárással érintett tudományokba is bele kell ásnia magát. Olyan szakkérdéseket kell tanulmányoznia, amik a büntetőjogtól nagyon távol állnak, viszont azok ismerete az eljárás lefolytatásához elengedhetetlen. Itt említeném meg például azt az ügyemet, amikor egy közbeszerzési eljárás során szennyvízcsatorna kiépítése kapcsán követte el a vádlott a csalás bűntettét. Ebben az ügyben a közbeszerzési jog részletszabályain túl a szenny­vízcsatorna kiépítésének rejtelmeibe is beletanultam, hiszen a perben kirendelt igazságügyi szakértőket megfelelően meghallgatni, a helyes kérdést részükre feltenni, a nagy terjedelmű szakvéleményeket ütköztetni csak így lehetett. Meg kellett tanulnom a szakszavakat, a vezérszavakat, pontosan azt, hogy mi mit jelent, de ugyanez volt egy másik ügyemben például a sima és minősített hegesztés technikájával is. Ez gyakran nehéz volt, hiszen a műszaki tudományok nem mindig állnak közel egy jogászhoz, egy humán beállítottságú emberhez, de valahol mégis mindig érdekessé tette a munkámat. Az élet elleni bűncselekmények tárgyalása során pedig természetesen szükséges volt az orvosi szakkifejezések és az anatómia bizonyos ismerete. Mindezeket csak azért említem, azt szeretném hangsúlyozni, hogy egy bíró munkája, élete az állandó tanulás, és ez jelentette a 30 éves pályafutásom alatt a legnagyobb kihívást is, amikor egy új szakterületet ismerhettem meg.

Milyen esetek álltak legközelebb önhöz?

Nehéz erre megadni a legmegfelelőbb választ. Mindig az adott ügy döntötte ezt el. Viszont az előbb említettek miatt inkább a vagyon elleni bűncselekmények voltak azok, amelyek közelebb álltak hozzám. Az élet elleni bűncselekmények még három évtizedes tapasztalat után is megrendítik a büntetőbírót. Nehéz a lelke ilyenkor a bírónak is, hiszen ő maga is ember. Viszont itt emelem ki azt, hogy ennek ellenére a bírónak nem lehetnek érzelmei sem a vádlottakkal, sem a sértettekkel szemben. Mindig a tényeken és a jogszabályokon kell a munkájának nyugodnia, a tényekről nem lehet véleménye, függetlennek kell lennie, a bírói objektivitás a tárgyszerűséget jelenti. A tények felé megnyilvánuló objektivitás és az elkövetővel szembeni objektivitás mindig a legfontosabb. Ezt tanultam meg az ELTE jogi karán a legnagyobb professzoraimtól is, és az egyetem elvégzését követően a bíró kollégáktól is ezt láttam, így ezt vittem tovább a 30 év alatt, ennek megfelelően dolgoztam, és igyekeztem példát mutatni a jövő generációjának is. Számomra viszont a legnagyobb öröm az volt, amikor egy alaposan lefolytatott büntetőeljárást követően bűncselekmény hiányában felmentő ítéletet hozhattam, és a döntésemet a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztották. Ez számomra mindig jó érzés volt.

Vannak olyan történetek, amelyekre kifejezetten szívesen gondol vissza?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy gyakran gondolok vissza rájuk, a bonyolultságuk, a szakmai kihívás vagy esetlegesen az országos érdeklődés miatt. Idetartozik több életellenes bűncselekmény, vagy akár egy 202 vád- lottas vagyon elleni bűncselekménnyel kapcsolatos ügy. A büntetés-végrehajtási bírói munkám során vesszőparipám volt, hogy az, aki önhibájából nem kezdte meg a büntetése letöltését, azt a személyt ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani. Ezen következetes gyakorlatomból végül jogszabályt alkottak, amire a mai napig nagyon büszke vagyok.

Mit tud tanácsolni, üzenni a jövő bírói generációjának?

Talán azt, hogy kellő alázattal kell bíráskodni, mert nem vagyunk tévedhetetlenek, nincs nálunk a bölcsek köve.

(A borítóképen: Dr. Horváth Mária Sarolta valamennyi tárgyalására rendkívül pontosan felkészült)