A nehéz helyzetek összekovácsolnak

Megváltoztatta az életünket. Sokszor fogalmaztunk így a koronavírus-világjárványról. De talán bele sem gondoltunk abba, mennyi ember munkájára és áldozatvállalására volt szükség ahhoz, hogy az életünk működőképes maradjon ebben az időszakban is. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatalnál az Év Kormánytisztviselője díjat Imolya Tünde, a Közfoglalkoztatási Osztály vezetője kapta.

Milyen feladatokat adott a foglalkoztatással kapcsolatos munkában a világjárvány?

A Közfoglalkoztatási Osztály – nevéből is adódóan – a megye közfoglalkoztatási programjait kezeli. A munkánk azonban jóval több területet ölel fel. Mi foglalkozunk a hazai forrásból nyújtott munkaerőpiaci támogatásokkal, de a járvány idején uniós forrásokat is kezeltünk. 2014 óta dolgozom az osztályon, 2019-től osztályvezetőként irányítom. Ez békeidőben is sokrétű feladat, és mi szeretjük ezt a változatosságot, bár a Covid még ezt is tetézni tudta.

A figyelem a járványügyi szakemberekre és egészségügyi dolgozókra szegeződött. Hogyan érintette önöket ez az időszak?

Amikor a koronavírus-világjárvány miatt leállt minden, értelemszerűen az emberek sem dolgozhattak. Várható volt, hogy ennek rövid időn belül komoly következményei lesznek. Az államnak gyors megoldásokat kellett kínálnia erre a helyzetre, amit a közigazgatásnak kellett végrehajtania. Emberek ezreinek került veszélybe a munkája, a megélhetése, ezzel pedig az egész társadalom működése. A szakmabeliek látták a lavinát, ami elsodorni készült a foglalkoztatást. Veszélybe kerültek az évek óta javuló munkaerőpiaci tendenciák, a szép eredményeink, amikre büszkék voltunk.

Milyen többletfeladatokkal szembesültek?

Az első hullám idején a csökkentett munkaidős foglalkoztatási támogatásokat kezeltük és folyósítottuk. Rövid idő alatt kellett ennek rendszerét, folyamatát kidolgoznunk. De az lebegett a szemünk előtt, hogy családok megélhetése múlik a munkánkon. A támogatás révén közel kilencezer ember munkahelyét sikerült megmentenünk. Szintén új támogatásként jelent meg, és az osztályom kezelésébe került a kutatási, fejlesztési és innovációs szektor magasan képzett munkavállalóinak bértámogatása. A második és harmadik hullám idején az ágazati bértámogatásokat intéztük, ami több mint hét­ezer munkavállalót érintett.

Nemcsak szakmai, hanem emberi kihívásokkal is szembesítette ez a helyzet.

Vezetőként a rám bízottakért is felelősséggel tartozom. Fontosnak tartom, hogy példamutatással segítsem a kollégáimat. A járványhelyzetben ez egyrészt a közösségvállalást jelentette, azt, hogy együtt dolgozunk a frontvonalban. Azt mindannyian tudatosítottuk, hogy annak, amit csinálunk, különösen nagy jelentősége van. Bár az ügyfelekkel személyesen nem találkoztunk, de tudtuk, hogy minden ügyirat mögött emberi sorsok vannak. Mindenkiben volt annyi hivatástudat, hogy ezt átérezze, és azt hiszem, ez is erőt adott, amikor nagy volt a terhelés. Ez az egész helyzet nemcsak szakmai, hanem emberi helytállást is megkövetelt mindenkitől. Büszke vagyok az osztályom minden tagjára a kiváló helytállásáért.

A nehézségek összekovácsolták önöket?

Igen, egyértelműen. Nagy volt az összetartás az osztályon ebben az időszakban. Érdekes módon az apróbb súrlódásokat és konfliktusokat is sikerült félretenni, mindenki a munkára koncentrált. Olykor persze azért szükség volt egy-két gesztusra, ami segített kiengedni a gőzt a mindennapokban. Nekünk a humor és a titkos nyelv jelentette ezt. Nem kell itt nagy dolgokra gondolni. Például, mielőtt nekiveselkedünk egy-egy nagyobb feladatnak, elég volt csupán utalást tenni egy régi sztorira, vagy emlékeztetni egy humoros videóra. Ezekből mindenki tudta, mire gondolunk, mert a közös legendáriumunk részei. Volt, hogy fogadást kötöttünk arra, hány kérelem fog beérkezni egy témában, a nyertest pedig csokival jutalmaztuk. Fontosak az ilyesféle közös történetek, szokások, ahogy az ünnepek és a jó példák elismerése is. Az életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük, egy jó közösségben pedig, ahogy mondani szokták, repül az idő.

(A borítóképen: Imolya Tünde: „az lebegett a szemünk előtt, hogy családok megélhetése múlik a munkánkon...”)