új gyógyító eszközök

2021.06.03. 13:30

Hárommilliónyi orvosi eszköz az arnóti rendelőnek

Az orvosi rendelő épületének felújítását követően most új gyógyító eszközöket is beszerezhetett Arnót.

Bacsó István

Dr. Molnr Imre s Csbr Katalin

Fotó: Bujdos Tibor

Közel hárommillió forintért vásárolt az arnóti önkormányzat új orvosi segédeszközöket a Magyar Falu Program pályázatán elnyert forrásból, a települési alapellátást biztosító háziorvosi rendelő, védőnői szolgálat és a fogorvosi rendelő működéséhez, színvonalának emeléséhez. Az új felszerelés ünnepélyes átadásán az érintett egészségügyi dolgozók, önkormányzati vezetők és Csöbör Katalin országgyűlési képviselő vett részt, aki támogatta a település pályázatát.

Fejlesztések pályázatokkal

Dr. Üveges István polgármester elmondta, hogy rekordszámú, huszonhárom beadott pályázatukból több már nyert vagy még folyamatban van az elbírálásuk. A korábbi években az orvosi rendelőket is sikeresen felújították elnyert támogatásokból, kicserélték többek között a nyílászárókat, leburkolták a padlót, kívülről hőszigetelték és lefestették az épületet, és eszközöket is beszereztek. Ennek a fejlesztésnek újabb állomása a mai, több mint húszféle eszközt tudtak venni, egy új vizsgálóágytól a boka-kar indexmérőkön át a fogorvosi fúrókig. A védőnői szolgálat is gazdagodott hallás- és látásvizsgálathoz szükséges felszereléssel, valamint új digitális csecsemőmérleggel. A következő fejlesztési cél a rendelő klimatizálása és egy defibrillátor megvásárlása, amire egy másik pályázatot már beadtak – tájékoztatott a polgármester.

„A koronavírus-járvány az elmúlt hónapokban nagy terhet rótt az egészségügyre és az egészségügyi dogozókra – mondta Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. – A pandémia azt is megmutatta, hogy milyen eszközökre van szükség a háziorvosi praxisokban, a mindennapi ellátás színvonalának megtartása és fejlesztése érdekében. A kormány számos intézkedéssel és többféle forrással támogatja a vírus elleni sikeres védekezést és a betegellátást. Egy átfogó program keretében jövőre több mint 2800 milliárd forintot fordít e célokra, ami 770 milliárddal több, mint ebben az évben. Ez a rendkívül nagy összeg a magyar egészségügy teljes átalakítását és fejlesztését biztosítja.”

(A borítóképen: Dr. Molnár Imre háziorvos és Csöbör Katalin)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában