Visegráddal vetekedett

Múltidéző – Reiman Zoltán sorozata miskolci történetekről: a Diósgyőri vár, második rész.

Reiman Zoltán

Ernye bán 1274-ben elhunyt. Fia, István, Kun László feltétlen híve volt, mellette nőtt fel. Később tárnokmester, 1299-ben pedig országbíró és nádorispán lett. Az Árpád-ház kihalása után pedig az volt a véleménye, hogy a király választásának joga szálljon vissza a nemzetre.

Aztán Vencel ellenkirály támogatóihoz csatlakozott – később Ottó bajor herceget is támogatta, aki szintén ellenkirály volt –, így Vencel nádorrá nevezte ki. Így írt Szendrei István Ernye bánról:

,,István nádor, mint ember is kimagaslik kortársai közül. Bátor lovag, pompaszerető férfi, jó családapa és mély vallásos érzésű ember volt. Ő Diósgyőrt tette nemzetsége székhelyévé, melyet fejedelmi fénnyel építtetett ki, úgy hogy az később Visegráddal is vetekedik. Hét fia és két lánya volt, akikért nagyon sokat tett. Közel negyvenet tesz ki birtokainak száma, amelyekről tudomásunk van. Leányait jól kiházasítja.”

(Szendrei János: A Diósgyőri vár története, 11. oldal)

Esküvőtől a vérpadig

Második fiához – Jánoshoz – a cseh és lengyel királlyal rokon Bavarin herceg lányát adta nőül, és a menyegzőt a Diósgyőri várban ülték meg, hazai – az Aba, a Barsa és a Rátót nemzetség nagyjai – és külföldi előkelőségek társaságában. Állítólag ekkor a középkor egyik legfényesebb lakodalmát tartották a várban, 1304-ben.

A feljegyzések szerint az apa, István volt az alapítója a vár alatt található, Urunk szent testéről – „Corpus Christi” – elnevezett pálos kolostornak, és az avasi templom építésében is voltak érdemei.

Később behódolt Károly Róbertnek, ő pedig alispánként tartott igényt szolgálataira, 1315 körül hunyt el. A fiai – köztük a jól kiházasított János – elvesztették a várat, ugyanis a király elleni következő lázadás idején a trónkövetelő mellé álltak. Ezúttal Károly Róbert már nem volt megbocsátó, mind vérpadra kerültek.

Névadó diófák

Károly Róbert ezután a várat az egyik leghűségesebb emberének, a Debreceni Dózsának ajándékozta. Az ő idejében nevezik a vár alatti községet a sok diófa után először Diósgyőrnek.

1325-től a Széchy család a vár ura, közülük a leghíresebb Miklós, aki Dózsa unokáját vette nőül. Ő az olaszországi hadjáratok alatt segítette – az itthoni bajokat „orvosolta” – Lajos királyunkat. Károly Róbert 1320-ban vette feleségül a lengyel király lányát, Erzsébetet, így a lengyel trón várományosa a fia, Lajos lett, ezért évente hosszabb időre Diósgyőrben rendezte be az udvartartását.

Buda és Lengyelország között félúton a céloknak megfelelt, közben felügyelhette a Zólyomi vár építését is az ekkor már magyar király, I. Nagy Lajos. Ebben a korban a vár olyan állapotban volt, ahol a király nyugodtan berendezhette udvartartását.

1358-ban Lajos az egyik bizalmi emberére, Zudar Péterre bízta a várnagyságot, aki mellesleg Sáros megye főispánja is volt. 1364-ben Lajos elcserélte a Széchyekkel a diósgyőri uradalmat Lendva várára és hatalmas uradalmára. Ez mutatja, mekkora értéke volt akkor a várnak. Ekkor került az uradalomhoz Miskolc mezőváros is.

A fejlődés kora

A következő másfél száz évben következett a Diósgyőri vár legfényesebb időszaka. Európai politikai szálak futottak össze a Diósgyőri vár termeiben, és egész Borsod megye is rengeteget lépett előre gazdasági és kulturális téren. Nemcsak a közvetlen uradalom, hanem Miskolc, Muhi, Mezőkövesd és Keresztes települések is sokat fejlődtek ebben az időszakban.

Természetesen a politikai okokon kívül a vidék szépsége és vadregényes hegy-völgyei is meghódították Lajos király szívét, így ezután élete végéig minden évben visszatért Diósgyőrbe, kivéve, ha háborús tevékenysége gátolta ebben.

Az akkori történetírók egyike, Fessler így írt Diósgyőrről:

,,Ott a pisztrángban gazdag Szinva öntözte kellemetes völgyben, a sűrű tölgy- és bikkerdőnek közepette az ő áhitatos lelkületéhez méltó légkört talált, a túlvilági dolgok szemléletének szentelt hazai Pálos-rend remete magányában. Innen egy órányira Miskolc mellett állt a bencések tapolcai apátúrsága, mely akkortájt még istenfélő és tudós férfiakban bővelkedett volt. És másutt is fölhozza Mária királyleány atyjáról, hogy a diósgyőri völgyben, az őstölgyesek árnyékában, a hegyről lerohanó patak mellett, Szent Pál emelkedett remetéivel gyakori bölcs beszélgetésekbe mélyedt, elfeledkezve gondjairól, a földi méltóságról, a koronákról.”

(Szendrei János: A Diósgyőri vár története, 16. oldal)

Egyébként nem csak Lajos királyunkat igézte meg ez a csodálatos vidék, később Kazinczy Ferenc és Petőfi Sándor is ámulattal írt a környékről.

1369-ben Lajos Diósgyőrből, diósgyőri tartózkodása alatt adományozott új címert Kassa városának, 1370-ben pedig Krakkóban lengyel királlyá koronázták. Onnan Diósgyőrbe tért vissza, immáron lengyel uralkodóként is. Itt fogadta a külföldi uralkodók követeit is, akik gratuláltak neki a koronázáshoz.

A Diósgyőri vár történetének mégsem ez volt a csúcspontja. Az 1381-ben véget ért velencei háború győztes befejezése utáni béke Diósgyőrben került Lajos által aláírásra. Ezt turini békekötés néven ismerjük, mely Magyarország, a genovai köztársaság, Carrara Ferenc páduai fejedelem, az aquileiai pátriarkátus s a velencei köztársaság ellenében köttetett meg. Magát a békét Torinóban 1381. augusztus 8-án vitatták meg és egyeztek meg benne, de az okmányokat november 26-án Diósgyőrben hitelesítette uralkodónk.

Lajos ekkor már élete alkonyán járt. Utolsó évét is itt kezdte királyunk, aztán 1382 szeptemberében már gyászolta őt a vár is, fekete lobogókat lobogtatott a szél a diósgyőri bástyákon. Hedvig és Mária, Lajos két lánya Lengyelország, illetve Magyarország királynéja lett, így megszűnt a két ország közötti unió. Mária férje – aki nyilván egyben Magyarország királya is lett – Luxemburgi Zsigmond volt, aki a jegyesével mulatott az ódon falak között. Mária rengeteg időt töltött Diósgyőrben, ahogy az apja uralkodása idején is, rengeteg kiváltsággal ajándékozta meg nemcsak Diósgyőrt, hanem a környező településeket is. Tragikus sorsát el nem kerülhette, 1395-ben felbukott a lovával a budai hegyek között. Az állat alá került és terhes lévén a korai szülés alatt gyermekével együtt elhunyt. A népnyelv sokáig megőrizte a nevét: hosszú ideig „Nagy Lajos király leányának vára”-ként nevezték Diósgyőrt. Állítólag Mária születésekor az apja mogyorófát ültetett annak a szép napnak az emlékére, melyet évszázadokon át őrzött is az 1935-ben kiszáradt fa.

(Folytatjuk)

Források
Brósz Károly: A Diósgyőri vár történetéből – Századok című folyóirat, 1871.
Czeglédy Ilona: A Diósgyőri vár (Budapest, 1971, Corvina kiadó)
Fessler Ignác Aurél: Die Geschichte der Ungern und ihrer Landsassen (Lipcse, 1815–25)
Ferenczy Károly – Marjalaki Kiss Lajos – Leszih Andor: A Diósgyőri vár (Miskolc, 1961, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Idegenforgalmi Hivatal)
Levéltári Évkönyv 8. (Miskolc, 1997) – Tóth Péter: Borovszky Samu megyetörténete 1711 után
Múzeumi Füzetek 2–3. (Miskolc, 1959, Herman Ottó Múzeum) – ifj. Dümmerling Ödön – Komáromy József: Diósgyőr vára
Szendrei János: A Diósgyőri vár története (Budapest, 1927)
Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata 1-5. (Miskolcz, 1886–1911)
nevezetesfak.hu – A diósgyőri törökmogyoró fa
Wenzel Gusztáv: Diósgyőr egykori történelmi jelentősége (Pest, 1872)
diosgyorivar.hu
egykor.hu – Diósgyőri vár
hellomiskolc.hu – Diósgyőri vár
Wikipédia – Diósgyőri vár szócikk