közösségi szolgálat

2021.05.18. 07:00

Nem úszott el vizsga az 50 óra miatt

A diákok többsége a 9–11. évfolyamon „letudja” a közösségi szolgálatot, így a járvány nem jelentett problémát.

Hajdu Mariann

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Már a kilencedik utáni nyáron megcsináltam a közösségi munkát, a Szabó Lőrinc könyvtárban kellett újracímkéznem, meg rendszerezni a könyveket a polcokon, mondta Fanni, az egyik miskolci gimnáziumban idén érettségiző lány.

Barátnője, Panna a 10. osztály végére teljesítette a feladatot. Általában az iskolában hirdette meg a lehetőségeket az osztályfőnök, mesélte, így hordott széket például a szalagavató előtt és után, festett kerítést és ülőbútorokat az egyik lakótelepen, segített a tankönyvosztásnál. Kérdeztük, tudnak-e olyanról az osztályban, aki nem tudta teljesíteni a kötelező 50 órát a járvány miatt, de a fejüket rázták: az osztályfőnök hajtotta őket, hogy 9–10. osztályban legyenek túl rajta.

Az alsóbb évfolyamokon

A közösségi szolgálatot a 2012/2013. tanévben vezették be az akkori 9. évfolyam számára. Lényege, hogy a gyerekeknek 50 órát kell lehetőség szerint három tanév alatt arányosan elosztva önkéntesként dolgozni, ez előfeltétele az érettségi vizsgára bocsátásnak.

A közösségi munkát főként szociális, környezetvédelmi, kulturális, oktatási területen végzik a gyerekek, ám erre a járványhelyzet miatt most kevesebb lehetőség adódott.

Vajon volt-e a megyében olyan, aki nem tudta emiatt elkezdeni az érettségit?

A diákok szívesen végzik a közösségi szolgálatot, annak teljesítése nem okoz nehézséget számukra – László István

A megye három tankerületi központjában érdeklődtünk, mindháromból (miskolci, szerencsi és kazincbarcikai) azt a választ kaptuk, hogy nem volt ilyen, mindenkinek sikerült teljesítenie a feladatot. „A tanulók többsége már a 9–11. évfolyamon teljesíti az előírt órákat, csak kevesen hagyják az utolsó évfolyamra”, fogalmazott a Szerencsi Tankerületi Központ részéről Csejoszkiné Szabó Annamária. A tankerülethez az Encsi Váci Mihály Gimnázium és Kollégium tartozik. A szakmai helyettes hozzáfűzte, évente 70-80 intézménnyel van együttműködési megállapodása az intézménynek, a diákok érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak közülük. Igény szerint, folyamatosan bővítik az együttműködő partnerek listáját. A tanulók választásukkor előnyben részesítik az önkormányzatokat, az óvodákat, művelődési házakat, az időseket ápoló, gondozó intézményeket. Idén a járványhelyzet miatt a digitális oktatással összefüggő segítő tevékenységekre is volt lehetőség, a közösségi szolgálat teljesítése minden esetben a hatályos járványügyi előírásoknak megfelelően valósul meg.

Digitális segítségnyújtás

Ugyanezt kiemelte Markovicsné Demeter Edina, a Kazincbarcikai Tankerületi Központ igazgatója is: a pandémiás időszakban a közösségi szolgálatot a digitális oktatásban való segítségnyújtással is el lehetett végezni, erről az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhattak a diákok. A tankerület fenntartásában lévő mindkét középiskolában sikerült a végzős diákoknak teljesíteniük az iskolai közösségi szolgálatot, jellemzően már az alsóbb évfolyamokon. A tanulók elsősorban óvodákban, általános iskolákban, egészségügyi, szociális és közművelődési intézményeknél, a katasztrófavédelemnél, helyi egyházközösségeknél és alapítványoknál végezték a feladatot.

A Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában működő középiskolákban sem fordult elő, hogy valaki az 50 óra hiánya miatt ne tudta volna megkezdeni az érettségit, tájékoztatott László István tankerületi igazgató, ő is említette lehetőségként a digitális oktatásban való segítségnyújtást. „Összességében elmondható, hogy a diákok szívesen végzik a közösségi szolgálatot, annak teljesítése nem okoz nehézséget számukra”, jegyezte meg az igazgató.

Kevesebb lehetőség volt

Virág a 10. évfolyamra jár egy miskolci gimnáziumban. Elmondta, náluk már a legtöbben elkezdték gyűjteni az 50 órát, van, aki már készen is van vele. Az iskolarádióban (amíg jártak) meghirdettek egy-egy programot, ahol segíteni kellett vagy az iskolának vagy az önkormányzatnak, lehetőség volt például az állatmenhelyen való segédkezésre is. Virág több mint az órák felét elvégezte, de a Covid idején határozottan kevesebb lehetőség adódott, mint korábban. Elmondta, az ő osztálya most teljesen leállt ezzel, bízik benne, hogy jövőre sikerül majd megszerezni a még hiányzó órákat.

(A bortóképen: Könyvtárban is teljesíthető volt a közösségi munka (felvételünk illusztráció))

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában