Ezt írtuk anno 2000-ben

2020.06.05. 07:30

Születésnapi zsúr a miskolci tigriskifutóban

A Miskolci Vadaspark vezetősége a bengáli tigrispár utódainak 1. születésnapi zsűrjára hívta a szponzorokat – számol be róla az Észak-Magyarország 2000. június 5-én.

Forrás: Shutterstock/illusztráció

Még egy ilyen ünnepet!

A friss húsból készült születésnapi tortát az egyik áruházlánc szervírozta.

A nagy létszámú – papa/mama/gyerekekből álló – közönség szemeket meresztve, szájtátva várta a tigriscsalád születésnapi alkalomhoz illő megjelenését, de csalódtak. Úgy látszott, az ünnepeltek nem voltak tisztában az esemény jelentőségével. A csalétek láttára csak hétköznapi módon bújtak elő rácsaik mögül. Fittyet hánytak a húsadag tetején ékeskedő 1-es számra, egyszerűen csak kikaptak belőle egy-egy cobákot. Körbeballagtak vele, meg-megrázták, ízlelgették, aztán bevitték a szálláshelyükre. Talán azzal az elgondolással, hogy jobb lesz ez majd más napokra. A vadaspark tigriscsaládja pedig továbbra is várja a vendégeket – tudjuk meg a hangulatos beszámolóból.

(A borítóképen: Tigris, méltóságteljes pózban / illusztráció)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában