Ötvenhat esztendő után átadta helyét a huszonnégy karátos áruház-igazgató

Ötvenhat és fél esztendős szolgálat után elköszönt az iparágtól és átadta helyét a miskolci székhelyű Unió Coop Zrt. Búza téri Árucsarnokának boltigazgatója. Papczun Ernő „intézmény” volt: a vásárlók ismerték, elismerték és kedvelték.

Hogyan emlékszik vissza hosszú pályafutásának állomásaira?

Jóleső érzéssel és nosztalgiával. Nagyon régen, 1963 nyarán lettem az Országos Csemege Kereskedelmi Vállalat egyik boltjának próbaidőse, majd tanulója. Elvégeztem a szükséges iskolákat, közben megismerkedtem a kereskedelem fortélyaival. Tizenkilenc esztendősen már boltvezető-helyettes lettem, aztán több üzletet irányítottam, az Árucsarnokot pedig 1998 júniusában vettem át.

A kereskedőnek egykor könnyebb dolga volt, mint manapság?

Összehasonlíthatatlan korszakokat éltem meg. Már piacgazdaság van, rengeteg az áru. Amikor a pályámat elkezdtem, hiánygazdálkodást „írtunk”, most bezzeg szó szerint bármit megvehet a kedves vevő.

A talán őrült árversenyben hogyan tudott talpon maradni a boltjával?

Örök érvényű általánosságokat fogok mondani. Sokan nem szeretik az óriási alapterületű áruházakat, az állandó bolyongást főleg az olyan termékek között, amelyeket évente egyszer sem vesz meg. Az Árucsarnok a napi vagy a heti termékeket kínálta és kínálja a vevőinek. Az is a malmunkra hajtja a vizet, hogy egyre többen választják az itthoni üzletláncokat, és nekünk csak Miskolcon tizenkilenc áruházunk van.

Hosszú távon csatát nyerhet-e a magyar lánc bármelyik multinacionális hálózattal szemben?

A multik előbb vagy utóbb egymást falják fel, mi viszont nem leépítünk, hanem felépítünk. Egyébként kár lenne tagadnom, hogy mindenki figyeli a másikat. Nekünk az a nagy előnyünk, hogy mi nem csak a habot akarjuk leszedni a tortáról.

Mivel vívták ki az Árucsarnok varázsát?

A vevőközpontúságunkkal. Az eladó soha ne siessen, ha vásárló van a boltban. Régi, de máig érvényes a szlogen: a vevőnek mindig igaza van. Hozzánk mindenki bizalommal fordult, rólunk úgy beszéltek, hogy az én hentesem, az én csemegésem, az én büfésem. Ez a híres bizalom, vagyis az, amikor a vevő megvárja a saját hentesét, akitől bármit kérhet. Akár azt is, hogy az öt deka téliszalámit tizennégy szeletre vágja fel. Egy példával ecsetelem ezt a filozófiát: én ma sem fodrászhoz járok, hanem az mondom, hogy a fodrászomhoz megyek.

Szigorú főnök volt?

A rendet és a fegyelmet mindig megköveteltem. Elsődleges volt a bolt tisztasága és az, hogy a vevő ne lásson árut a földön. Az eladók nálam nem beszélhették meg az előző esti tévéműsort, miközben a vevők sorban álltak. Vannak továbbá kőbe vésett szabályok: reggel hat és nyolc között nem reggelizünk, fél négytől fél hatig nem uzsonnázunk. A reklamációt pedig úgy intézzük, hogy a vásárlónk elégedetten távozzon és holnap is a kedves vevőink között üdvözölhessük, mert valakit könnyebb megszerezni, mint megtartani. Tévedhetetlen persze nem voltam, és a kereskedelmet érintő összes újítást sem én találtam ki.

Akadtak-e kellemetlen pillanatai?

Ilyenek egy boltban mindig előfordulnak, de segít a minőségbiztosítás, az áruvédelmi kapu, a kamerarendszer és a jóindulat is. Amikor a problémákat kezeltem, soha nem mondtam, hogy a rossz az jó, hanem azt hangsúlyoztam, hogy úgy oldjuk meg a felmerült gondot, hogy az megfelelő legyen a vevőnek, hiszen egy áruház forgalma nem múlhat tizenöt deka párizsi felvágotton. Mi nemcsak kiírjuk a táblára, hogy viszontlátásra, hanem vissza is várjuk a vevőt.

Szabad-e manapság szinte mindent árulni?

Az alapvető élelmiszereket és a komfortérzéshez hozzájáruló termékeket kötelező tartani. Ezek a teljesség igénye nélkül: hús- és hentesáru, helyben sütött hús, zöldség, gyümölcs, kenyér és péksütemény, tej és tejtermék, illatszer, vegyi áru, ital, üdítő, valamint újság, sőt könyv. A célon azonban nem kell túllőni: csörgőkígyólevest azért nem tartunk, mert tíz évig senki sem fogja keresni.

Miért döntött úgy, hogy végleg kivonul a kereskedelemből?

Hetvenen túl már tudni kell abbahagyni. Ötvenhat és fél év után azonban nagyon nehéz levenni a fehér köpenyt, hiszen a munkám egyben a hobbim is volt. A gyerekeim már évekkel ezelőtt mondogatták, hogy apa, pihenned kellene, de nekem az Árucsarnok volt az életem. Amikor akadtak nehézségeim, akkor ez a bolt jelentette számomra a gyógyírt, a menekülési útvonalat. A főnökeim és a kollégáim szeretete tartott itt, persze az is segített, hogy mindig hoztuk a kitűzött tervet, és ami a legfontosabb, a jó leltárt. Mert elszámolni is tudni kell, nálam pedig a becsület és a tisztesség az elsők közé tartozott. Nem ócskavas, hanem elszámoltatható munkaeszköz voltam.

Hogyan búcsúztatták el?

A kollégáimtól olyan festményt kaptam, amely az Árucsarnokot ábrázolja, és kitüntetésben is részesültem. A kereskedelem érdekében végzett kimagasló és példamutató tevékenységem elismeréséül Klauzál Gábor Elismerő Oklevelet vettem át Budapesten. Az elköszönésem jegyében természetesen megöleltem az utódomat, Tóthné Dobi Hildát, akivel hajdan tizenhét évig dolgoztam együtt, és hosszú ideig a helyettesem is volt. Jelképesen adtam át neki a bolt kulcsát.

Önt a miskolci kereskedelmi élet ikonjaként tartják számon. Ezután mit fog csinálni?

A boltból úgy mentem el, hogy még mindennap bemegyek az irodámba, amelyet a kereskedelmi gyűjteményem darabjai díszítenek. A most felszabaduló időmet a családom, a labdarúgás, a kosárlabda, a gesztelyi szülői ház, a mályi szőlő és a régiségvásár tölti majd ki.

Elköszönése után hol fog vásárolni?

Csak az Árucsarnokban. Ugyanis az élő szó híve vagyok, itt mondhatom, hogy Valika vagy Erzsike, vágjanak fel húsz deka sonkát, és a hentesekhez is odamehetek azzal, hogy Jancsi vagy Sanyi, szeleteljetek nekem egy kiló karajt. Búcsúszavaim ezek voltak cégünk ezerhatszáz dolgozójához: szeressétek a Coopot, főleg az Unió Coopot.

Vezérigazgatói búcsúszavak

„Papczun Ernő kollégám és barátom nyugállományba vonulása azt jelenti, hogy mint boltvezető fejezi be hosszú és eredményes pályafutását, de az Unió Coop Zrt. igazgatósági tagja marad – mondta Tóth László, a társaság vezérigazgatója. – Tapasztalatára, véleményére és tanácsaira továbbra is számítunk a cégnél. Jómagam csaknem negyven évet dolgoztam együtt Ernővel, ebből huszonnyolcat társaságunk első számú vezetőjeként. Együttműködésünk a precíz munkán és a pontos elszámoláson alapult. Most egy olyan kollégám lép hátrébb, aki nagyon fog hiányozni nemcsak a közvetlen munkatársaknak, hanem az Árucsarnok vásárlóinak is. Egy bizonyos kor után át kell adni a helyünket a fiatalabb generációnak, Papczun Ernő esetében most ez történt. Tudom, hogy az elkövetkező években nagyon sokat fogunk nemcsak a cégről beszélgetni, hanem együtt utazunk a különböző sporteseményekre, és szintén együtt szurkolunk majd szeretett csapatunknak, a Diósgyőrnek.”

(A borítóképen: Papczun Ernő, az Árucsarnok nyugdíjba ment legendás boltigazgatója | Fotó: Ádám János)