Eltűnt az utcazenész hangszere

Futótűzként terjedt a közösségi oldalon a hír: Miskolc tangóharmonikás utcazenészének ellopták a hangszerét. Sokan osztották, és meg is lett az eredménye, azóta megkerült a hangszer. De minderről meséljen inkább maga az utcazenész, a 80 éves Fodor Vilmos, aki üde színfoltja a miskolci főutcának, és mint mondja, nem pénzért muzsikál. Jó időben többször látni, de télen is kiül olykor-olykor a padra. Haragszik is emiatt a “kislánya”, hogy ilyen hidegben is az utcán van, de mit tegyen, ez lett az élete.

Három perc alatt

– December 22-én történt. Bementem a Centrum áruház földszintjére, mert tojást kellett vennem. A harmonikám is velem volt, amit be akartam tenni a biztonsági őrhöz, nehogy ellopják, de ő csak azt hajtogatta, nem, nem, ő nem vigyáz rá. Mit tehettem, a bejárat melletti egyik asztal alá csúsztattam be, itt étkeznek azok, akik helyben fogyasztják el az áruház előterében kapható ételeket. Gondoltam, csak nem lopja el senki a harmonikát. Bár sokan álltak az asztaloknál, de nem hittem, hogy valaki szemet vet a hangszeremre. Bementem tojást venni, három perc lehetett az egész, de mire az asztalokhoz értem, a harmonikának már csak a hűlt helyét találtam. Valószínűleg megfigyelhettek, és csak a kedvező alkalmat várták! Nagyon szomorú lettem hirtelen, hívtam a rendőrséget. Mivel az áruházban készült kamerafelvétel, azt is megnézték, de nekem nem mutatták meg. Ezután bementem a rendőrségre és feljelentést tettem – sorolja Vilmos. Épp ugyanazon a helyen beszélgetünk, ahonnan eltűnt a hangszere.

A közösségi oldalon

Azzal folytatja, hogy van egy nagyon jó ismerőse a Centrum áruház közelében található kis galériában. Az üzletvezető feltette a közösségi oldalra, hogy “Ellopták az utcazenész hangszerét”, fotóval együtt. Vilmos nem gondolta, hogy ennyire népszerű lesz, és hogy valamilyen hasznot hoz a poszt.

– Egyszer csak jött egy telefon. Egy otromba hang azt mondta, megvan a harmonika. Kérdeztem, hol lehet átvenni. Azt mondta, az Avason, a postánál. A kislányommal kocsival elmentünk a helyszínre, bár tudom, hogy könnyelműség volt. A cigány gyerek azt mondta, hogy nem itt van a hangszer, hanem a 20 emeletesnél. Beültettem hát a kocsimba, és elindultunk. Csak később futott át az agyamon, hogy de hülye vagyok, hát a nyakamhoz foghatta volna a kést, és ellophatta volna a kocsit. De szerencsére nem történt ilyen. A 20 emeletesnél hozta a hangaszer, ötezer forintot kért érte. A harmonikát csak otthon bontottam ki, de úgy gallyra vágták, hogy nem lehet rajta játszani. Azóta a kislányom hangszerén zenélek – mondja keserűen Vilmos.

Elbutulás helyett

Elmesélte azt is, hogy két éve zenélget az utcán. Nem a pénzért teszi, hiszen nincs rászorulva, hanem azért, mert valahol olvasta, hogy az embernek idős korában is el kell foglalnia magát. Mert ha nem, vagy teljesen elbutul, vagy öngyilkos lesz.

– Tényleg lehet benne valami, mert ha otthon vagyok és nézem a tévét, egyetlen egy jó műsort nem találok. A természettudományos csatornák talán jobbak a többinél – jegyzi meg.

Vilmos elárulta azt is, hogy eredeti végzettsége építészmérnök és szervező szakmérnök. Aktív korában az egyik bankban dolgozott, amit átvett egy másik bank, és a 80 fős kollektívát 18-ra kellett csökkenteni. Akkor aztán mindenki fúrta a másikat, utálták egymást az emberek. Neki akkor már csak egy év kellett a nyugdíjhoz, de aztán olyan helyzetbe került, hogy nem ismerték el a munkáját. Pedig valamikor három megye műszaki revizora volt, igazgatói dicséretet is kapott.

– Most pedig a zenélés lett az életem. Még ha a kislányom haragszik is, amikor a hidegben kijövök – jegyzi meg végül az utcazenész.