„Üzenem az olvasóknak, hogy jöjjenek utánam!”

A nyolcvanas években költözött Miskolcra, amikor a lánya ide jött férjhez.

A lánya sajnos már nem él, a két fiúunokája viszont rendszeresen, minden héten meglátogatja belvárosi otthonában.

1982-től nyugdíjas, végzettségét tekintve gépészmérnök, diplomát 1944-ben szerzett.

Főtechnológus, műszak­vezető pozíciókban dolgozott Mosonmagyaróváron egy gyárban.

Azt, hogy hogyan sikerült megőriznie az egészségét ilyen jól, röviden csak a géneknek tulajdonítja, amikor kérdezem. Viszont az is igaz, hogy csak nagyon rövid ideig dohányzott, mert nem tett jót a szívének, és alkoholt sem fogyasztott sűrűn, mert az a gyomrának nem használt.

Sokat gyalogolt, amikor még bírt. Most már csak lakásában mozgatja meg a tagjait. Mert ahogy mondja: „idős­korban is kell mozogni!”

A nyugdíjas évek hogyan telnek, Vidor bácsi?

Szép csendesen. Sokat olvastam, mióta nyugdíjban vagyok. Ebben sokat segített a megyei könyvtár, ahová régebben rengeteget jártam. A munkahelyemen annak idején csak műszaki és gazdasági könyvekkel találkoztam, itt pedig igen megtetszettek a nyelvészeti és irodalmi témájú könyvek. Ezekbe bele­ástam magam.

A mai napig tetszik olvasni?

Már pár éve nem járok könyvtárba a lábam miatt, de még mindig olvasok, meg írok is. Nem nagy szövegeket, csak a napi történéseket. Újságot nem olvasok, inkább a televíziót nézem.

Van kedvenc műsora a tévében?

Megszerettem az operákat, azelőtt nem nagyon kedveltem, de mostanában szívesen nézem. Csak az a baj, hogy mindig egyre későbbre teszik, sokszor éjfél után van vége. Amúgy a könnyebb műfajoknak is híve vagyok, mint a magyar nóta vagy népdalok.

Úgy tudom, Vidor bácsi kettesben él a feleségével, hogy telnek a napjaik?

Sajnos neki már fáj a lába, és a hallása is megromlott, de ő vezeti a háztartást.

Üzen valamit az olvasóknak?

Igen. Azt, hogy mindenkinek jó egészséget kívánok, és jöjjenek utánam, hagyjanak el korban!