Miskolc

2019.09.29. 17:00

Fát ültettek, kerítést festettek a kórházban

Fákat, cserjéket és virágokat ültettek a megyei kórházban, valamint az intézmény kerítéseinek, kapuinak egy részét is lefestették pénteken a Borsodi Sörgyár dolgozói.

Tajthy Ákos

Fát ültettek, kerítést festettek a kórházban

Fotó: Bujdos Tibor

Az akcióban a vállalat közel száz munkavállalója vett részt.

Vuleta Zsolt, a gyár ügyvezetője lapunknak elmondta, a cégvezetés és a dolgozók számára az elmúlt években hagyománnyá vált, hogy az ősszel közösen visszaadnak valamit a közösségnek.

– Idén, együttműködésben a kórházzal, annak főépületénél lévő területet renováltuk, hogy az dolgozók és az itt gyógyulók mindennapjai szép és rendezett környezetben teljenek – hangsúlyozta.

 

Tóth Imre orvosigazgató-helyettes hozzátette, a kórház minden hasonló kezdeményezést örömmel fogad, hiszen céljuk, hogy a megyében működő nagyüzemekkel, vállalatokkal jó kapcsolatot alakítsanak ki.

– Hálásak vagyunk a segítségért, a nemes, segítő szándékú gesztusért, hiszen a stabil gazdálkodásunk mellett is szükség van rájuk. Így betegeinknek is többet tudunk nyújtani – tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában