Miskolc

2019.09.30. 09:30

Falfestők munkája az Avason

Lakossági kezdeményezésre megszépült a Felsőruzsin körút egyik panelháza a hétvégén.

Detzky Anna

Készül az alapozás

Fotó: Horák András

A Dialóg Egyesület és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével valósult meg a közösségi falfestés a Felsőruzsin körút 4. számú épületének talapzatán, a lakók összefogásával.

– A közös képviselő keresett meg bennünket a házban élők kérésére, mert a MIK nem mindig vállalkozik rá, hogy kivitelezi az ilyesmit. Korábbról hallott róla, hogy mi felkaroljuk a hasonló lakossági megmozdulásokat – osztotta meg Csere Áron, a Dialóg Egyesület közösségfejlesztő munkatársa.

– A projekt megvalósulásában nagy segítség, hogy a házban a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak van egy settlement típusú lakása. Ez azt jelenti, hogy egy „máltás” munkatárs részben együtt él a lakókkal és folyamatosan kapcsolatban áll velük, így nem maradtak egyedül az ötletükkel.

Természeti motívumok

Maguk a lakók, illetve az említett segítő szervezetek munkatársai közösen festettek, péntek délutántól szombat délelőttig. A közösség számára, mivel maguk készítették, így sokkal nagyobb a díszítés eszmei értéke.

– A mintákat Szurdoki Judit grafikus és festő, az egyesület önkéntese tervezte meg. A szakmai kivitelezésben pedig Horák András segít, aki fényképes dokumentációt készít. Szavazásra bocsátottuk, hogy milyen minta kerüljön föl a falra. A madarakkal szemben, amelyekről mindenki a piszkos galambokra asszociál, a népies növénymotívum győzött, pillangókkal feldobva. Az eszközök kisebb része korábbi projektjeinkből maradt. Ecseteink, festőhengereink is vannak raktáron. Az alapanyagok nagyobb részét azonban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat biztosítja – foglalta össze a közösségfejlesztő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában