HIV-decentrum

2019.08.15. 18:00

Már jól kezelhető

Szakemberek hívták fel a figyelmet a HIV-szűrés és a kezelés fontosságára.

Tajthy Ákos

Fotó: Kozma István

Radikális változást hozott a HIV-pozitív emberek életében a ma elérhető modern terápia éppúgy mint a korábban fővárosközpontú ellátás decentralizálása. Ma már három nagyvárosban, Miskolc mellett Debrecenben és Pécsett is ellátóközpont, úgynevezett decentrum működik, mely biztosítja a kezelést – ez azon a sajtóbeszélgetésen hangzott el, melyet csütörtökön tartottak a megyei központi kórházban.

A legkorszerűbbet

Dr. Lakatos Botond, a Dél-pesti Centrumkórház Hematológiai és Infektológiai Intézetének infektológusa a részletekről szólva elmondta, tavaly 229 új HIV-fertőzöttet szűrtek ki Magyarországon, amely megegyezik a korábbi évek nagyságrendjével.

– Aggasztó azonban, hogy továbbra is magas azok aránya, akiket csak a betegség előrehaladott szakaszában szűrnek ki: 2018-ban ötvenhét beteget már AIDS stádiumban jelentettek, tehát minden negyedik fertőzött későn szembesül a ténnyel, hogy beteg – hangsúlyozta.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ adatai szerint hazánkban körülbelül négyezer a HIV-fertőzöttek száma, viszont csak minden második beteg részesül kezelésben.

– Ők az elérhető legkorszerűbb kezelést kapják, a közelmúltban új, még hatékonyabb gyógyszerek jelentek meg, amelyek egyre kevesebb mellékhatást okoznak, a vírusszámot viszont rendkívüli mértékben lecsökkentik. Ezek a gyógyszerek itthon is elérhetőek, államilag támogatottak – tette hozzá.

Miskolcon öt éve működik HIV-decentrum és a kezelt páciensek száma 12-15 fő körül mozog, akiknek egy részét már a városban szűrték ki, mások a fővárosból tértek haza a három havonta elvégzendő kezelésekre, de érkeznek betegek Hevesből és Nógrádból is – ezt már dr. Csilek András, a megyei kórház decentrumnának vezetője mondta.

 

Dr. Szlávik János infektológus főorvos végül a szűrővizsgálatok fontosságára hívta fel a figyelmet.

– A betegek jó része a fiatalabb, huszonéves generáció tagjai közül kerül ki, nekik a szűrések és a kezelés fontosságáról is fontos beszélni. Az időben elkezdett kezelés mellett ugyanis nem alakul ki a betegség AIDS stádiuma – hangsúlyozta.

A hazai HIV-szűrés menetével, illetve a hazai szűrőhelyekkel a www.hivszures.hu oldalon részletesen is tájékozódhatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában