Divatban maradt

Jelentősnek mondható a vonzalom, amelyet a ma embere táplál a letűnt idők tárgyi kultúrája iránt. Hogy pontosan minek is szól az érdeklődés, aligha intézhetjük el a retrót a középpontjába állító divathullámmal (elég régóta is tart már).

Talán tartósabb, amit eleink használtak. Talán szebb vagy formavilágában legalábbis nagyon elüt attól, amit ma megvásárolhatunk. Vagy csak jó hozzáérni ezekhez a holmikhoz (már akinek), megpróbálni érzékelni valami kis állandót a múló időből. Birtokolni olyasmit, ami ma már nincs: régen kiadott könyveket lapozni, olyan lemezeket hallgatni, amelyeket ma már nem gyártanak. Befűzni a diafilmet a varázslatos vetítőbe, újra megpróbálva átélni a gyerekkor feledhetetlen pillanatait.

Vasárnapi mustra

Bárhogyan van is: az érdeklődés töretlennek látszik. Minden hónap első vasárnapján megtelik a miskolci belváros, megszámlálhatatlan a sokaság az eladók standjai előtt. Az emberek nem sajnálják rá az órákat, hogy alaposan végigmustrálják az aktuális kínálatot.

Van, aki vásárol: „jó lesz valamire”-alapon vagy határozott céllal. Mások beérik az élménnyel, a régiségvásár semmihez sem hasonlítható hangulatával. Sok fénykép készül, hogy aztán a világhálón köszönjön vissza. Nemcsak azt követhetjük nyomon – ha magunk nem futottunk volna össze velük a belvárosban –, hogy ismerőseink merre jártak ebéd előtt, de azt is, milyen az ízlésük, mi keltette fel a figyelmüket. Aztán pedig lehet várni a következő alkalmat.