Hétköznapi Hősök

2019.07.10. 11:00

A nap huszonnégy órájában az életmentésre koncentrál

Tizenöt éves gyakorlattal rendelkezik a humanitárius segítségnyújtásban Domoszlai Tamás mentőápoló.

Detzky Anna

Domoszlai Tamás

Fotó: Bujdos Tibor

A mindössze 31 éves mentőápoló, szakközépiskolás korában még önkéntesként kezdte a Magyar Vöröskereszt megyei alapszervezeténél, ahol ma elsősegélynyújtó oktató. 2011-ben Az év önkéntesének választották. Idén júniusban pedig tizedik esztendeje erősíti az Országos Mentőszolgálatot szaktudásával.

– Édesanyám kórházban dolgozik jelen pillanatban is és gyermekkoromban ez magával ragadott. Aztán édesapám súlyos beteg lett. A Honvéd Kórházban kezelték és mentővel járt a kezelésekre. Amikor meghalt, onnantól kezdve a mentőzés volt nálam a fő csapásirány. Anyukám nem igazán akarta, hogy egészségügyben dolgozzak, de ma nagyon büszke rám. Számomra nagy öröm lenne, ha a kisfiam ugyanezt a hivatást választaná. Remélem, hogy mire ő odajut, a társadalom nagyobb megbecsüléssel fog hozzáállni az egyenruhás szervekhez – osztotta meg Domoszlai Tamás.

Fontos az alázat

A mentőápolót egy átlagos munkanapjáról kérdeztük, ami egyáltalán nem mindennapi.

– Amikor beérek, felveszem az egyenruhát és jó esetben van időm meginni egy kávét, átnézni a felszerelést és az autót. Rosszabb esetben azonnal megszólal a csengő, és egy perc alatt el kell hagynunk a mentőállomást, mert vannak olyan betegek és állapotok, amelyek nem tűrnek halasztást. Átlagosan 13-14 helyre megyünk ki 24 óra alatt, amiből éjszakára néha 4-6 is jut. Eddig 20 kivonulás volt a rekord. A lelki része picit nehezebb a munkámnak, mint a fizikai. Mindenki, aki segítséget kér, megpróbálja abba a kis időbe belesűríteni a kéréseit, amíg ott vagyunk. Nekünk el kell fogadnunk, hogy szolgáltatunk, az életmentést kínáljuk és a beteg igényeihez igazodunk, ezért az alázat nagyon fontos – hangsúlyozta az ápoló.

Elsősegélyt oktat

Megmaradó szabadidejében szívesen kerékpározik, DVTK meccsekre jár, családjával kirándul és a Vöröskeresztnél szolgál a szociálisan érzékeny életmentő.

– A főállásom mellett megmaradt az elsősegélynyújtó feladatom is a Magyar Vöröskeresztnél. Ez szorosan kapcsolódik a mentőápoló hivatásomhoz. 2011-ben Összefogás az életért címmel prevenciós előadás-sorozatot tartottam iskolákban egy kollégámmal és ezzel érdemeltem ki Az év önkéntese díjat. Öt éve a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium által szervezett Életmentő és Elsősegélynyújtó versenyen vagyok zsűrielnök. Ezenkívül a Bükk Mentőcsoportban is a humanitárius szervezet színeit képviselem. Legutóbb a Bike Dayen lehetett velem találkozni. A héten pedig Szántódra utazom, ahol a Vöröskereszt táborában fogok segíteni – sorolta.


Hétköznapi hősöket keresünk

Az igazi hősök köztünk élnek. Olvasóinkkal közösen szeretnénk ezt bizonyítani is, ezért keressük azokat a megyénkbelieket, akik a saját területükön olyat alkottak, amely mások érdekeit tartja szem előtt. Olyanokat, akik arra tették fel életüket, hogy segítsék embertársaikat.

Négy kategóriát hirdetünk: pedagógus, egészségügyi dolgozó, önkéntes és az egyéb kategória. Szerkesztőségünk 3-3 jelöltet állított, mindegyiküket bemutattuk. Ám várjuk az önök jelöltjeit is, akikről szintén írunk! Minden 18. évét betöltött, megyénkben élő jelölhet, később szavazhat. Több arra érdemes személyt is jelölhetnek, július 22-ig e-mailben ([email protected]), levélben (3501 Miskolc, postafiók 178.) vagy Facebook-oldalunkon üzenetben. Kérjük, indokolják döntésüket, s tárgyként tüntessék fel: Hétköznapi hősök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában