Egy év magány: Rita a pillér, Sára a híd

Rita hisz a boldog párkapcsolatban, a szakítás azonban nagyon tud fájni. Erről is szól most megjelent könyve. Interjú: Szántó Ritával.

Hegyi Erika

Szántó Rita a könyvével

Fotó: Ádám János

Szántó Rita egykor az Észak-Magyarország újságírója volt, a napokban a „könyvtéren” találkoztunk vele, ahol Sára könyve című kötetét dedikálta. Úgy véli, lehet, hogy kicsit jobban kitárulkozott a kelleténél, de csak így tudta hitelesen átadni, mit érez főhőse, az elhagyott nő. Tegeződtünk, hiszen két éve még kollégák voltunk.

Sára könyve valójában Rita könyve?

Igazából nem, csak annyiban, hogy én írtam. Persze vannak olyan elemei, amelyek velem történtek meg, de azt szoktam mondani, hogy ezek olyanok, mint a híd pillérei. Ami azonban összeköti őket, az csak fikció. Felfedezhető persze a hasonlóság. Sára is épp akkor szakított a párjával, amikor én, de nem életrajzi regényről van szó. Úgy fogalmaznék, hogy egy történés elindított bennem egy történetet, és ennek a történetnek a főszereplője Sára.

Férfi és nő. Örök téma. Tapasztalataid szerint lehet boldog igazán férfi és nő együtt?

Azt gondolom, hogy igen. Szerencsésnek érzem magam, mert én boldog voltam, tehát nekem sikerült. Ehhez azonban elég bátornak kell lenni, hogy az ember teljesen átadja magát az érzésnek; merjen szeretni. Aztán cserébe vagy ugyanúgy szeretik, vagy nem. Ez egy nagy lutri. De hiszek abban, hogy az ember boldog lehet a párjával. Nekem ez megadatott. Talán ezért is volt nehéz a szakítás, ezért is dolgozom fel nehezen, mert olyanfajta boldogságot éreztem, amilyenre mindig is vágytam.

Az örökké tartó boldogságban is hiszel?

Jó lenne, ha lenne ilyen! Én hittem benne, és úgy is terveztem. Persze ezt most gondolom így, és lehet, hogy két-három év múlva én mondtam volna azt, hogy vége. Nyilván minden kapcsolatban vannak hullámvölgyek, de azért én hiszek az életünk végéig tartó boldogságban. Ehhez persze az is kell, hogy az ember megtalálja a társát. Nekem nem jött össze, de talán összejön valaki mással. Ennek ellenére hiszek benne. A szakítás miatt nincs bennem olyan érzés, hogy most összedőlt a világ, és soha többé nem lehetek boldog. Egyébként is többféle boldogság van. Most is boldog vagyok, csak most nem párkapcsolatban. Jelenleg egyedül keresem a párkapcsolati boldogságot, és hiszem, hogy megtalálom.

Huszonöt év újságírói munka után mi indított arra, hogy könyvet írj?

Egyszer csak jött egy érzés, és elkezdtem írni a történetet. Nem volt vele semmilyen tervem, legkevésbé az, hogy könyv legyen belőle. Elindult egy gondolat, majd egyszer csak azt éreztem, hogy kezd összeállni történetté. Tehát nem az volt a célom, hogy könyvet írjak. Ha könyvnek lehet nevezni.

Működött a pszichológia? Jólesett kiírni a szakítás fájdalmát?

Sokan gondolják, hogy ezért kezdtem írni, de valójában nem lettem tőle se jobban, se rosszabbul. A problémáimra nem volt semmilyen hatással Sára története. Nyilván ha az ember lefoglalja magát, az jót tesz neki, mert addig sem azon jár az agya, amin nem kellene. Írnom kellett, és írtam. Emiatt is az elmúlt egy évben nagyon szerencsésnek éreztem magam, mert végig azt tehettem, amihez kedvem volt.

A regényed alcíme Egy év magány. Ez kissé fájdalmasan hangzik. Fájdalmas volt a szakítás utáni egy év?

Igen, fájdalmas. Ez gyászidőszak volt számomra, de azt nem tudom, hogy egy évig tartott-e. A regény azonban egy évet ölel fel. A könyv lezárult, de bennem tovább élnek az érzések. Nem lehet meghatározni, hogy egy emberben mikor van vége a fájdalomnak. Ahogy már említettem, ha valaki magas hőfokon vesz részt egy kapcsolatban, akkor abban nagyon jól érzi magát, de cserébe, ha vége, nagyon tud fájni. Tehát igen, rendkívül fájdalmas volt, de próbáltam ebből is valamit tanulni, talpra állni, új utat keresni. Ha közhelyesnek is hangzik.

Az nem zavar, hogy a regényed által idegenek is belelátnak a magánéletedbe? Nem érzed soknak az effajta kitárulkozást?

Ettől tartottam egy kicsit, amikor a könyv megjelent, és kaptam olyan kritikát is, hogy ennyire nem kellett volna kitárulkoznom, de ezt igazából nem bánom. Hiszen egy történetet csak így lehet őszintén elmesélni. Valóban vannak a regényemben intim részek, káromkodás is, amikor jobban megnyílok, mint ahogy kellene, de én egyébként is ilyen nyitott vagyok. Másrészt pedig azt gondolom, hogy nem öncélúan került bele a regénybe egy-egy intim jelenet, mert azt is meg akartam mutatni, hogy mondjuk szakítás után egy nőnek mennyire nehéz nyitni egy új kapcsolat, új partner felé. Ezt pedig csak így tudom megmutatni.

Sikerkönyv lesz? Vagy már az?

Nem tudom, hogy sikerkönyv lesz-e. Nekem siker, hogy megjelent. Biztosan született már sokkal jobb mű is a világirodalomban, de én örülök neki. Kaptam pozitív visszajelzéseket, de negatívat is, ami teljesen normális. Ezt is elfogadom. Volt, aki sokallta benne a káromkodást. De amikor az ember indulatos és fájdalmat érez, nem azt kiabálja, hogy ejnye-bejnye, hanem kiszaladnak a száján csúnya szavak is. Valaki azt mondta, úristen, ez olyan, mintha vele történt volna meg, mert ugyanezek a gondolatok futottak át rajta, mint a főszereplőn. Egy férfi pedig megjegyezte, nagyon jó, hogy elolvasta, mert most már látja, hogy egy nő min megy keresztül, amiről eddig fogalma sem volt. Én tehát sikerként élem meg a könyv megjelenését, attól pedig külön boldog leszek, ha valaki elolvassa. És még boldogabb leszek, ha visszajelez. Akár tetszett neki, akár nem. Úgy hiszem, az alatt a 25 év alatt, amíg újságot írtam, hozzászoktam a kritikához, úgyhogy nagyon megbántani már nem tudnak. Sokkal fontosabb, hogy boldog vagyok a könyvem miatt, ezt a boldogságot pedig nem hagyom, hogy elvegyék.

Lassan két éve, hogy nem vagy az Észak-Magyarország újságírója. Azonkívül, hogy könyvet írtál, mivel foglalkozol?

Írom a gasztroblogomat, ami a várospolitika után óriási felüdülés, hiszen az egyik nagy álmom volt. Igazából sok mindent csinálok még, több irányba mozdultam, úgy vagyok, mint az aranymosó; valami majd csak fennakad a szitán. És ha ez megtörténik, akkor már csak arra koncentrálok. Elkezdtem írni egy másik könyvet is, remélem az nem a Két év magány lesz. Sok olyan dolgot csinálok, amit nagyon szeretek, ezért úgy gondolom, hogy szerencsés vagyok.