Helyi közélet

2019.01.22. 14:33

A doni hősök emlékezete Háromhután

Háromhuta - XIX. Doni Hősök Emléktúra Vámosújfalutól Háromhutáig.

Háromhuta - XIX. Doni Hősök Emléktúra Vámosújfalutól Háromhutáig.

A Magyar Tartalékosok Szövetsége 2019-ben 19. alkalommal szervezte meg a Doni Hősök Emléktúrát, melynek résztvevői valós teljesítménnyel tisztelegnek a Don-kanyarban harcolt, elesett, eltűnt vagy hadifogságba esett magyar honvédek előtt. Az emléktúra – amelynek fővédnöke dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter volt – idén tíz különböző helyszínen valósult meg.

„Csatti” menetszázad

Ezek közül a zempléni szakasz Vámosújfalutól Tolcsván és Komlóskán át Háromhutáig 35 kilométert tett ki. Ezt a távot a főleg katonai hagyományőrzőkből álló „Csatti” menetszázad teljesítette.

Tolcsván a két világháború helyi áldozatainak emlékművénél elhangzott, a doni harctér pokla örökre emlékezetes marad a magyar történelemben. A magyar katonák becsülettel helyt álltak. Hősök voltak azok, akik életüket áldozták a harctéren a hazáért, és hősök azok is, akik végül hazatértek a világháborúkból. A megemlékezésen elhangzott, jelenleg azok nevét őrzik az emlékművek, akik meghaltak a harctereken, pedig azokét is meg kellene örökíteni az utókornak, akik végül hazatértek.

A menet az első nap Komlóskáig jutott, majd szombaton indultak el Komlóskáról a hegyen át Háromhutára, ahol Újhután megkoszorúzták a harangláb mellett álló hősi emlékművet, Középhután szentmisét tartottak a Szent Anna Római Katolikus Templomban, megkoszorúzták Keresztes Ferenc honvéd sírját, majd a menetszázad Óhután megkoszorúzta a temetőben álló hősi emlékművet.

A zempléni menetben a Magyar Tartalékosok Szövetségének Hagyományőrző Tagozata – Magyar Királyi 106. önálló Honvéd tüzérüteg, Füzéri Hadtörténeti és Helytörténeti Kör – Magyar Királyi 10. Honvéd Határvadász Hagyományőrző Zászlóalj, a Szűcs Mihály Huszárbandérium mellett civilek is részt vettek.

ÉM-BG

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában