Helyi közélet

2018.12.20. 20:47

Nyolcszáz hermanos énekelt

Miskolc - Alighanem Guiness-rekord születhetett szerdán a Herman Ottó Gimnáziumban, igaz, nem hivatalosan.

Miskolc - Alighanem Guiness-rekord születhetett szerdán a Herman Ottó Gimnáziumban, igaz, nem hivatalosan.

Ekkor forgatták ugyanis a világszerte jól ismert We are the world című dal videoklipjét. Mégpedig úgy, hogy az iskola majd’ minden diákja (közel 800-an) és tanára részt vett a rendhagyó akcióban. Kiss Zoltántól, a forgatás ötletgazdájától, a gimnázium tanárától tudtunk meg részleteket.

Mint mondta, ez a dal fiatalkorában az egyik kedvence volt, és örömmel tapasztalta, hogy a mai fiatalok is szívesen hallgatják, például a saját lánya, aki szintén hermanos. Az egyik kollégája pedig felvetette: a tanárok elénekelhetnék egyszer a We are the world-öt az iskolában, gyermeknap alkalmából. Ebből aztán nem lett semmi, de most valóra vált a dédelgetett álom, és a dal hangfelvétele a napokban már meg is történt, a CD elkészült. A 25 szólistát úgy válogatták ki, hogy lefedjék az iskola minden évfolyamát az 5-től a 12. osztályig. Hét szólórészt pedig a tantestület tagjai vállaltak. Mivel az eredeti zenei alap nem felelt meg a hermanos szólisták hangfekvésének, az egyik szülő egy diák segítségével új zenei alapot készített. A videoklip pedig nemcsak arról szól, hogy énekelnek a hermanosok, hanem egy történetet mesél el.

– A produkció azt üzeni, hogy közös összefogással akár ilyen színvonalas produkciót is létre lehet hozni, ha akarjuk – tette hozzá Kiss Zoltán.

ÉM-HE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában