Helyi közélet

2018.11.12. 16:13

Szigorúan ellenőrzött nyomatok Miskolcon

Miskolc - A Miskolci Galéria aktuális nagy kiállításához kapcsolódó konferenciát tartottak a napokban.

Miskolc - A Miskolci Galéria aktuális nagy kiállításához kapcsolódó konferenciát tartottak a napokban.

Szigorúan ellenőrzött nyomatok – ez a címe a Miskolci Galéria november 24-éig látható kiállításának, amely a magyar sokszorosított grafika 1946-1961 közötti korszakát, irányzatait, eredményeit tárja a közönség elé, rendkívül érdekes szemelvényekkel.

A korhoz, az alkotókhoz közel

A témát másféle módon is feldolgozzák az intézmény szervezésében: november 8-án például a tárlat apropóján rendeztek konferenciát részben szakmai, részben laikus érdeklődők számára. Az egységes egészként megjelenő kiállításanyagot részenkénti megközelítésben egészítette ki, a kontextusba helyezéssel segítve a korszak, és a benne alkotó művészek, illetve az ekkor létrejött művek, s ezek viszonyrendszereinek a megértését.

Említhetjük például a vizsgált időszak elejéhez sorolható holokauszt-feldolgozások részleteibe beavató programot, Véri Dániel elő­adását, amely egyebek között azzal gazdagította a tudást, hogy a narratív művek egy része in situ keletkezett, vagyis – ahogyan a háború után még egy ideig nevezték – a vészkorszakban, a gettóban.

A konferencia más előadásaihoz hasonlóan ez a téma is részletes kifejtésben olvasható abban a kötetben, amelyet a Szigorúan ellenőrzött nyomatok című kiállításhoz kapcsolódóan a Herman Ottó Múzeum adott közre.

ÉM-BA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában