Régi vágású, talpig úriember volt

Miskolc - Nagyapja és a 10-es honvédek emlékét is őrzi a miskolci ügyvéd. 

„Isten segedelmével kezdem és végzem” – e mondattal kezdődik Sáfrány Gyula József harctéri naplójának első oldalán, mutatja Sáfrány Gy. József, a honvéd unokája, aki a 2014-ben létrejött 10-es Honvéd Hagyományőrző Egyesület tagja.

Mint mondja, nagyon büszke nagyapjára, aki alig 19 évesen került az orosz frontra, és a 10-es honvéd gyalogezred, vagyis Miskolc legendás háziezredének tagjaként a hadifogságot is megjárta.

– Besorozták, és miután felsőkereskedelmi iskolája volt, ami az érettségitől több és az egyetemi végzettségtől kevesebb, tiszti iskolába került 1914-15 környékén. Ekkor nevezték ki zászlósnak és akkor vitték is a tűzvonalban, itt volt tizenegy hónapon át. Ha esett, ha fújt, folyamatos volt a tűzharc, mai fejjel az ember nem is tudja elképzelni milyen lehet ez. Lövünk, de aztán vissza is lőnek! Emberpróbáló volt – mondja Sáfrány Gy. József.

Zászlósként vezette a századát

Nagyapám – folytatja – részt vett a Gorlice, Rosenbark, Biecz, Kromló, Korcsina és Breszt-Litovszknál lezajlott harcokban, 1915 májusában srapnelgolyótól könnyebben megsebesült.

– Ekkor megkapta a Nagy és a Kis Ezüst Vitézségi Érmet is éppen fordított sorrendben. A kicsit azért kapta meg, mert a szakasza élén elsőnek foglalt el egy stratégiailag fontos magaslatot. A nagyot pedig már századparancsnokként azért, mert – ami által én mint férfi ági leszármazott vitéz lehetnék most – a breszt-litovszki harcoknál egy ellenséges őrjárat támadását bátran visszaverte és nagyon fontos és értékes információkat szerzett az ellenséges csapatok állásairól – hangsúlyozta.

Sáfrány Gyula József megbetegedett és kórházba került, felgyógyulása után júliusban visszatért az orosz frontra és 1916. június 13-ig vett részt az ezred harcaiban, amikor is orosz hadifogságba esett. Ekkor szakad meg a napló, melyből egyébként a harctéri borzalmaktól kezdve, az akkori emberek gondolkodásán át Sáfrány Gyula József személyes megjegyzéseiig, gondolataiig, rengeteg dolog kiderül. Igazi kordokumentum – jegyzi meg az unoka.

Hadifogságról is írt

A napló a fogság idején megszakad, de az még megtalálható benne, hogy hurcolták el az oroszok Szibériába.

– Leírja benne nagyapám, hogy hetekig, hónapokig ment velük a vonat, néha megálltak, de olvasható benne például az is, hogy útban a hadifogság felé még a kínai nagy falat is látták. Száz éve ez azért elég nagy szó volt. Vladivostokban voltak fogságban, erről pedig részletesen írt nagyapám, hogy milyen iszonyú nagy nyomor és szegénység volt abban az időben ott. A falvakban nemhogy villany, de még petróleum sem volt, valami kikent kanócot égettek. Iszonyúan éheztek az oroszok, de a rab tisztek, köztük nagyapám is, fizetést kaptak a fogságban – sorolja.

Megőrzi emlékét

Sáfrány Gyula József végül 1920 végén kalandos úton, Japán felé tett kitérővel tért haza és december 24-én szerelt le Csóton – mutatja a hiteles, eredeti leszerelési papírt az ismert ügyvéd.

– Elmondhatatlanul büszke vagyok a nagyapámra. Ugyan én személyesen nem ismerhettem, születésem előtt sajnos elhunyt, de a családi legendáriumban él az emlékezete és Sajókazán, ahonnan származunk, szintén nagy tisztelet övezte. Temetésén 1956-ban egy bajtársa édesapámnak úgy fogalmazott: egy vitéz, régi vágású, talpig úriember ment most el – emlékezett az unoka, aki zárásként hozzátette: célja az, hogy emlékét – a 10-es honvéd gyalogezred emlékével együtt – méltó módon megőrizze az utókor.

Tajthy Ákos

[related-post post_id="4045657"]

[related-post post_id="4017963"]