Menniük kell a miskolci húszemeletesből

Miskolc - A toronyházban élők attól félnek, hogy lepukkant lakást kapnak cserébe. Vagy még azt sem.

Törött, poros lépcsőházablakok, felfeszített, lehangoló látványt nyújtó levélszekrények, a pincéből áradó bűz, piszkos, összefirkált falak. Ez fogad bennünket a Szentpéteri kapu 70. szám alatt. A ház Miskolc híres-hírhedt épületének számít hiszen ez a sokat emlegetett húszemeletes. Régi fénye azonban igencsak megkopott már. Az utóbbi években akkor vált a híradások főszereplőjévé, amikor a tűzoltók lépcsőfutó versenyt rendeztek benne, vagy amikor a miskolci rendészek ellenőrzést tartottak itt. Ma újabb szerepben „tündöklik” a toronyház (ami tulajdonképpen csak 18 emeletes): a miskolci önkormányzat a város környékére települt gyárak magasan képzett dolgozóinak, vezetőinek alakítana ki itt apartmanlakásokat.

A liftbe nem merünk beszállni, mert cseppet sem bizalomgerjesztő, úgy néz ki az egész lépcsőház, mintha több évtizede elkerülte volna a felújítás. Pedig laknak itt, nem is kevesen.

Ugyanilyet

A szemetes lépcsőkön lépkedünk felfelé. Istvánhoz csöngetünk be, aki beinvitál bennünket a lakásába. (Kéri, teljes nevét ne írjuk meg.)

– Már járt itt az önkormányzattól egy hölgy, akinek elmondtam, hogy ez a lakás rettenetes állapotban volt, amikor több mint tíz éve megkaptam. A sógorom újította fel az egészet. A konyhát, a fürdőszobát és a szobát is. Mondtam a hölgynek, hogy én nem bánom, ha el kell innen költöznöm, de akkor olyan lakást adjanak cserébe, ami hasonlóan jó állapotban van. Nem akarok egy másik lepukkant lakást is felújítani – mondja feldúltan István. Azzal folytatja, hogy a jövőről nem tudnak semmi biztosat a lakók. Azt is pletykálják a házban, hogy senki nem kap cserelakást, hanem szépen az utcára teszik azokat, akiknek lejárt a szerződésük. Neki viszont az ügyintéző azt mondta, hogy kaphat másik ingatlant. István azt is tudja már, hogy április 30-ig kell átadnia lakást.

Arról pedig hosszan tudna mesélni, hogy milyen az élet a húszemeletesben.

– Egyszer, amikor jöttem haza, valaki a nyakamba öntött egy vödör vizet. De ki tudja, milyen víz volt az. Egyébként egyes lakók mindenfélét kidobálnak az ablakon, egyszer a ház melletti fa ágain még piszkos bugyi is himbá­lózott. Az ablakomat nem merem kinyitni, mert attól félek, hogy keretestől, mindenestől kizuhan az egész, valakinek a fejére. Egyszer bombariadó volt a házban, mindenkit kitessékelt a rendőrség a lakásából. Itt az emeleten van két lezárt lakás, de az egyiket már kétszer is feltörték, és illetéktelenek költöztek bele – sorolja a bajokat István. Majd felhívja a figyelmet: hiába mondja azt az önkormányzat, hogy a ház szerkezetileg stabil, de az az igazság, hogy az épület süllyed.

Orrba vágás

A másodikon a 74 éves Bakó Barnabásnéhoz csengetünk be. Ő cseppet sem örül, hogy mennie kell.

– 1972-től élek a házban, itt neveltük föl a 6 gyermekünket. Nem szép, amit velünk csinálnak, kaptunk egy jókora orrba vágást – fogalmaz. – Semmi konkrétumot nem tudok, hozzám senki nem jött az önkormányzattól. A fiammal élek itt, mert a férjem 8 hónapja meghalt. Nem tudom, miért nem hívnak össze egy lakógyűlést, ahol tájékoztatnának minket. Most csak találgatnak az emberek. Az biztos, hogy én nem tudok drága albérletet fizetni. A kis nyugdíjamból nem telik rá. Így is a fiam segít be. Nemrég voltam az önkormányzatnál, és kérdeztem, hogy mi lesz a húszemeletes lakóival. Az ügyintéző azonban csak annyit mondott, hogy nem kell minden pletykának felülni. Pedig milyen szép bérház volt ez valamikor! A ’60-as években adták át, mi 45 évvel ezelőtt költöztünk ide. Akkor nagyon jó lakóközösség jellemezte a házat. Ma pedig? Hát igencsak zajos az élet – jegyzi meg sokatmondóan az asszony.

Hegyi Erika

[related-post post_id="4038778"]

[related-post post_id="4007145"]