2018.11.08. 14:11

Legyen telitalálat, vagy oltári nagy bukta

Miskolc - A jövő laboratóriumában vizsgált kérdések: mire van a hatalom, ki mondhatja meg, mi a jó. Interjú: Benkó Bencével és Fábián Péterrel, a miskolci Elza-trilógia szerzőivel.

Trilógiává bővül a miskolci Elza-történet.

Fábián Péter és Benkó Bence két szezonnal ezelőtt kezdett bele a Miskolci Nemzeti Színházzal közös vállalkozásukba – a független K2 Színház szerzői és rendezői akkor Babits Mihály utolsó, az állandó háború kilátástalan világában játszódó Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom című regényét vitték színre.

Egy évvel később egy kitalált skandináv szerző művére alapozva írtak – ugyancsak a jövőben játszódó – színművet Miskolcra.

Az Emberek alkonya sikere után a napokban kezdték próbálni a trilógia záró darabját. Az Eklektikon 2048 szövege még alakul, de azt már tudni lehet, hogy – hol máshol – a jövőben játszódó történet témáját a kultúrharc adja – ez derült ki, amikor a szerzőkkel beszélgettem.

Azért lesz vége, mert itt a vége a történetnek? Vagy azért fejezik be most, mert be kell fejezniük?

Fábián Péter: Amikor először jöttünk Miskolcra, a felkérés nem trilógiára, hanem egyszeri alkalomra szólt: az Elza pilótára. Az évek során alakult úgy, hogy lett folytatása. Az Emberek alkonyánál már a mi ötletünk volt, hogy mivel a témafelvetés rokon, a műfaj azonos, milyen jó lenne úgy összefűzni a történetet, hogy minden egyes darab önállóan is értelmezhető legyen, de trilógiaként is összeálljon. Értő fülekre talált Béres Attila igazgatónál, a társulatnál, a közönségnél – ezzel a harmadik előadással zárhatjuk le ezt a műfaji kalandozást.

Itt a vége – ennyi és: tényleg nincs tovább?

Benkó Bence: Biztosan bármeddig lehetne még folytatni, a tudományos-fantasztikus műfaj megengedné azt is, hogy bárki bármikor visszatérjen a történetbe. De igyekszünk nyugvópontra juttatni a sztorit, Elza és Babits Mihály karakterét. Elvarrunk szálakat, és ez jelentheti a befejezést is.

Eddig Babits Mihály művét és a saját képzeletüket is használták. Van-e kényszer a teremtésben – honnan tudják például, hogy minek kell történnie?

Fábián Péter: Igazából nem tudjuk. Az előző előadás végén utaltunk rá, hogy új történet van kibontakozóban. De ez ott és akkor tényleg csak egy geg volt. A nulláról kezdtük kitalálni, hogyan tovább.

Hogyan érti a nullát? Vannak a történetbeli előzmények, és megteremtették a hőseik karakterét – ez biztos alap.

Fábián Péter: Az alkotásban valóban ránk nehezedő nyomás, hogy tényleg vannak lélegző, hús-vér karakterek. Szeretnénk őket tovább éltetni. Ez sok tekintetben korlátozza az alkotói szabadságunkat: nem akarjuk visszavonni, hogy ki volt Elza, ki Babits. Aki sorozat részeként nézi az Eklektikont, az rendelkezik ezzel a tudással. De aki most jön majd először a Játékszínbe, az ő számára önállóan is értelmesnek kell lennie, amit lát majd. Ez folyamatos dilemmát okoz. A nulláról kezdést úgy értem: azt tudjuk, hogy kikkel történik, ami történik, de hogy mi történik, az idén is teljesen új és önálló történet.

Benkó Bence: Megvannak a korlátaink: nem hagyhatjuk figyelmen kívül, ami eddig történt. Azt a gondolatot, amivel foglalkozni szeretnénk, próbáljuk belehelyezni ebbe a puzzle-ba.

A trilógiájuk első két részében a jelenre is igaz jelenségeket vizsgáltak – a jövőbe helyezve. Kitartanak a jövő mellett, bár a sci-fi műfaja megengedné a jelenbe való visszatérést is. Mi az, amit csak 2048-ba helyezve lehet elmondani?

Fábián Péter: A jelenbe visszatérve le kellene mondanunk a műfaj adta lehetőségekről. Az eltávolítás gesztusáról. Arról, hogy kívülről, a jövő laboratóriumából elemezhessük a jelent is érintő folyamatokat, azt a társadalmat, amelyben élünk.

Fábián Péter | Fotó: Vajda János

Az első két rész azt használta alaphelyzetként, hogy a bolygónk élhetetlen. Ha van a sorsunkat irányító, földön kívüli erő, az is elfuserált – ez így eléggé kilátástalan és reménytelen. Lehetséges-e olyan megoldást találniuk az Elza-trilógia lezárásához, hogy a jövőben minden jóra forduljon?

Benkó Bence: Nem találunk ilyen megoldást.

Fábián Péter: Sajnos.

Hasonlít a 2018-as jelenhez a 2048-as jövő?

Benkó Bence: Annyiban hasonlít, hogy a központi problematikánk részben mai – a kultúrharc sci-fi köntösbe öltöztetve. Az egyik, bennünket érdeklő alapgondolat, hogy ki mondhatja meg valamiről: jó vagy nem jó. Szerepelhet-e az a valami az irodalmi-művészeti vagy bármilyen más kánonban, vagy sem. És aki dönt, mi alapján teszi. Milyen sértettségek dolgoznak az emberekben. Azért küzdenek-e, hogy a hatalomba kerülve megszabhassák, mit nevezzünk magyar kultúrának. Ilyen értelemben ez szerintünk időtálló és mai probléma. Magával a 2048-as társadalommal nem foglalkozunk. Sokkal kuszább világot találtunk most ki.

Fábián Péter: Ha a jelenben maradva próbálnánk erről beszélni, valószínűleg nagyon zavarban lennék: hogyan tudnék úgy írni erről, hogy ne legyen se didaktikus, se körülíró, se eufemizáló. De mivel ez úgymond csak mese, ez felszabadító érzést ad. A probléma ettől még nagyon is valós. De a sci-fi műfaji keretei megengedik, hogy józanul vizsgálhassuk.

A kultúrharc hatalmi, vagy ízlésbeli probléma?

Benkó Bence: Azt próbáljuk felmérni: mi minden lehet az oka, ha valaki szeretne hatalomra törni, és mihez kezd a hatalmával. A jelenbeli cselekedeteket mennyire határozzák meg a múltban történt események. Hányan isszák meg a levét annak, ha valaki úgy viselkedik, ahogy. Meg tudjuk-e érteni azt, aki él a hatalmával, vagy aki visszaél vele. Próbálunk nem elítélően fogalmazni senkiről, mert hiszen valamilyen igazsága mindenkinek van.

Van-e jelentősége a mostani témaválasztásukban annak, hogy Babits Mihály műve a kályha, ahonnan elindultak: a kultúrharcos környezet – a népiek és urbánusok megosztottsága – Babits életét is érintette.

Fábián Péter: Ez így is adta magát – ez a téma minket a jelen miatt is érdekel. A kultúrharc a cselekménynek is szerves része. Visszanyúltunk a múlt századfordulóra, a Nyugat folyóirat időszakára. Hogy akkor mik történtek, ennek is megpróbáltunk utánajárni, aztán persze mindent átvariáltunk.

Van-e bármilyen megoldása a helyzetnek? Kánonok mindig vannak.

Fábián Péter: Szeretnénk úgy alakítani a történetet, hogy erre ne adjunk direkt választ – nehéz is lenne végső tanulságot megfogalmazni. Most egyébként még mi sem tudjuk, mi lesz a vége. Inkább visszadobnánk a labdát a nézőnek.

Nézőként gondolhatunk a ritka pillanatokra, amikor végletekig megosztott embereknek, közösségeknek sikerült felülemelkedniük az ellentéteiken. Vagy láthatjuk feloldhatatlannak az ellentéteket. A nézőpontunkat befolyásolja az önök alkotói viszonya a saját történetükhöz és szereplőikhez. Mit gondolnak: meddig tartható fenn a mindenkit megértő szándék?

Benkó Bence: Szerintem ebben nem az a fontos, hogy mindenkit értsünk meg, hanem hogy igyekezzünk megérteni. Színházi értelemben is hamar kilukadna, ha csak arról beszélnénk, hogy vannak a gonosz emberek, akik elnyomják a szegényeket.

Benkó Bence | Fotó: Vajda János

A nagy rendszereket érintő és a hétköznapi vitákban is könnyű eljutni a pontig, amikor az okokat firtató kérdésre az a válasz, hogy „csak”. Ez nem elégséges fogódzó a megértéshez.

Fábián Péter: Idáig mi is eljuttatunk nem egy szereplőt. Elfogadjuk tényként, hogy gonosz lett, és ez alól nem adunk felmentést, de igyekszünk azt is megvizsgálni, miért cselekszik érthetetlen, irracionális dolgokat. A legsúlyosabb rémtettek mögött is vannak emberi jelenségek. Ez már filozófiai kérdés, hogy az ember jónak születik-e, vagy sem…

Benkó Bence: …gonosznak biztos nem…

Fábián Péter: …és valahogy eljut odáig, hogy erkölcsileg elfogadhatatlanul cselekszik. És ha azt szeretnénk, hogy kevesebb ilyen ember legyen, érdemes megnézni, hogy aki ilyen lett, mitől lett ilyen. A mi darabunkban is van főellenség, az ő esetében is vizsgáljuk, mitől lett sötét és gonosz.

Színpadi szerzőként melyik az előbbrevaló szempontjuk: legyen megokolt a cselekmény, vagy legyen meg a történet, amelyben aztán megmutatkozhat a szereplők jellemének erőssége, gyengesége?

Benkó Bence: Úgy állunk neki, hogy megkeressük a bennünket érdeklő alapproblémát.

Fábián Péter: Ezt általában egy kérdésre, vagy egy kijelentésre szűkítjük.

Benkó Bence: És a szereplőket megpróbáljuk ennek a problematikának alárendelni. Igyekszünk, hogy minden szereplő más nézőpontból közelítse meg – a saját igazából. Nagyon jó értelemben vett vitákat tudunk generálni a színpadon, ha mindenkinek vannak érvei amellett amilyen, és a másik ezzel tud is mit kezdeni. Mindemellett tele van hülyeségekkel is a darab, merthogy sci-fi – és szeretünk ezeken nevetni.

Fábián Péter: Komolyan elmélkedünk valami felett: játék ez a gondolatokkal. Véresen komoly gondolatokról van szó. De képesek vagyunk kinevetni önmagunk komolyságát is. Ez nagyon fontos.

Az Elzát és az Emberek alkonyát is kedvezően fogadta a közönség és kritika. Hogyan hat ez önökre, amikor a folytatást írják: dolgozik-e az elvárás kényszere, hogy legalább olyan jó szülessen, mint eddig?

Benkó Bence: Ez mindig felsejlik, de nem motiváló. Éppenhogy azt gondolom: mivel az emberek szeretik, amiket csinálunk, ez nekem belső szabadságot ad. Hiszen a nézőink tudják, hogy sokféle műfajban sokféle előadásunk van, ebbe belefér, ha valami mást próbál ki a K2, és ez nem jön be a közönségnek. Öröm persze, ha azt mondják: ez nekünk bejött. De a megfelelési kényszer saját magunkkal szemben igaz: a kezdetek óta úgy dolgozunk közösen, hogy a saját mércénk szerint igyekezzünk beszélni ezekről a problémákról.

Fábián Péter: Amit csinálunk, legyen mögötte valami ügy. Legyen telitalálat, vagy oltári nagy bukta. Semmiképp ne játsszunk a biztonságos középre. Nem megfelelni kell, hanem vállalni a kockázatot. Hogy vagy nagyon nem sikerül, vagy minden összejön.

Bujdos Attila