Újra Miskolcra jön a Vienna Tenors

Miskolc - A három tehetséges fiatalembert újévi hangversenyeken ismerhette­­­­ meg a miskolci­­­ publikum. Interjú: Lőkös Dániellel, a Vienna Tenors tagjával.

A Vienna Tenors november 30-án egy igazi olasz-spanyol hangulatú koncertprogrammal érkezik Miskolcra. A Dolce Vita címet viselő hangverseny helyszíne az igazán impozáns Népkerti Vigadó lesz. A formáció miskolci származású tagja, Lőkös Dániel a világ számos pontján állt már színpadon, de állítása szerint egy miskolci felkérésnek sosem tudna nemet mondani.

Több szálon kötődsz Miskolchoz. Édesapád most is a Miskolci Szimfonikus Zenekar nagybőgőszólamát vezeti. Te évek óta Ausztriában élsz.

Miskolc a szülővárosom, így – természetesen – a legkedvesebb hely számomra. Annak ellenére, hogy ritkán tudunk csak hazalátogatni, mindig izgatottan várjuk az utazást. Különösen a gyerekek, akik nagyon szeretnek a nagyszülőkkel együtt lenni. Ausztriában az első látogatásom célja a nyelvtanulás volt, mivel a zeneakadémiai mesterképzés elkezdéséhez egy középfokú nyelvvizsgára volt szükség. Úgy is mondhatjuk, hogy kint ragadtam. Az élet úgy hozta, hogy a világ egyik legnevesebb Operaházának a tagja lettem 2012 őszén, így nemcsak a német nyelvvel, de az olasszal, a franciával, az angollal és az orosszal is kapcsolatba kerültem.

Ha jól tudom, eredetileg csellistának készültél. Hogyan lett belőled operaénekes?

Nagymamám a Miskolci Nemzeti Színház opera-énekesnője, majd karmestere volt. Nyugdíjas éveiben sokat énekeltem vele, először szopránként, majd később baritonnak titulált pubertás koromban. Abban az időben nem igazán érdekelt még az éneklés, de örömmel csináltam. Ezekben az években természetesen a csellózás volt az első számú zenei képzés, amelyből rengeteget tanultam, nem voltam a legszorgalmasabb diák, de nagyon jó tanáraim voltak – Gergelyné Barna Katalin, Farkas Zoltán, Déri György, Botvay Károly –, akik egy olyan útra tereltek, ahol a zene és a zenébe rejtett érzések voltak a legfontosabbak. Az énekléssel komolyabban a Zeneakadémia harmadik évében kezdtem el foglalkozni. Első tanárom akkori lakótársam, Szerdahelyi Pál volt. Később Andrejcsik István tanár úr vett fel a Zeneakadémián fakultációra, majd Pogány Imola tanárnő dalirodalomóráit látogattam. Egyszer-egyszer volt szerencsém Gulyás Dénes tanár úr kamaraénekóráira beugrani, mikor egy tenor lebetegedett. Így kezdődött el ismerkedésem az operairodalommal és az énekléssel.

A 2017-es esztendőt köszöntő miskolci újévi koncerten felléptél a Vienna Tenors nevű formációval, nem mellesleg hatalmas sikerrel. Kérlek, mesélj egy kicsit erről az együttesről!

A Vienna Tenors egy olyan együttes, amely elsősorban a barátságra épül. A próbákat Bécsben, az Operaházban egy-egy előadás szünetére vagy délutánra szervezzük, ahol sok mindent átbeszélünk, megtervezünk. Úgy gondolom, egy ilyen együttesnél nem az a legfontosabb, hogy minden próbán hangon énekeljünk, ez a fajta kamara­zenélés harmóniát igényel, harmóniát az emberek között, a műsorban, és ez a harmónia nálunk a barátság. Tudjuk, mikor kell segíteni a másiknak, ha esetleg kicsit beteg, vagy ha épp rossz napja van. Az, hogy három különböző országból jöttünk, igazából csak előny. Nyitottak vagyunk egymás kultúrájának megismerésére.

November 30-án újra a vendégeink lesztek. Milyen programra számíthat Tőletek a miskolci közönség?

Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, nagyon jó érzés, hogy szívesen fogad a miskolci közönség, a miskolci kollégák. Öröm együtt muzsikálni volt tanáraimmal, iskolatársaimmal és természetesen édesapámmal. Az olasz-spanyol vonalat követve újabb gyöngyszemeket hallhat a közönség, olyan feldolgozásban, amilyenben szerintem még nem ismerik.

Az nyilvánvaló, hogy te jól érzed magad itthon. A másik két tag hogyan érezte magát nálunk az újévi koncerten?

A barátaim nevében is nyilatkozhatom, hogy a Miskolcra való utazást az együttes minden tagja hasonló izgatottsággal várja. Ez a város egy fogalom az együttes életében. A újévi koncertek óriási élmény volt számunkra, nagyon élvezték a kollégák.

Handa Eszter