2018.10.23. 08:47

Október 23. - Mindenkinek megvan a maga múltja és a saját értelmezése a világról

Miskolc - Fiú-olvasat: naplókból bontakoznak ki az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményei. Interjú: Kunt Gergely történésszel.

Nemzeti emlékezetünkben rögzültek 1956. október 23-a és a szabadságharc eseményei. Nagyjából egységes a történelmi tudásunk, megtanultuk középiskolában a főbb történések menetét, amiket fel tudunk idézni. Azonban roppant érdekes nézőpont, hogy a történelemkönyvek lapjairól leemelve tekintetünket, hogyan változhat a múlt értelmezése – ha egyáltalán változik. Az egyéni, szubjektív források – mint a naplók, a szájhagyomány vagy egy blogbejegyzés – ugyanúgy a megélt események látleletei.

Kunt Gergellyel, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének adjunktusával, a naplókutatás szakértőjével beszélgettünk ezeknek a forrásoknak a használhatóságáról, a szubjektív történelemértelmezésről és arról, hogy a digitális kor hogyan befolyásolhatja a jövőben múltképünket, akár az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit illetően.

Egy 13 és egy 14 éves budapesti kamaszfiú – két jó barát – párba állítható naplóit elemezte 2016-ban megjelent tanulmányában. A leírt események az 1956 októbere és 1957 márciusa közötti időszakot ölelik fel.

Csics Gyula és Kovács János Budapesten, ugyanabban a bérházban laktak. A forradalomnak egy „fiú-olvasatát” ismerjük meg írásaikon keresztül: hogy két kamaszfiúnak mi volt érdekes a körülöttük zajló eseményekből. Mindketten érzik, hogy rendkívüli időkről van szó, és ezeket megörökítik. Több új „hobbijuk” lett ekkor: az egyik, hogy különböző relikviákat gyűjtöttek, repeszszilánkokat, töltényhüvelyeket… A másik ilyen tevékenység, hogy felkeresték a jelentősebb csaták helyszíneit. Tehát azokat az ekkor „látványosságnak” számító helyeket, amelyek a városi térben történt rombolás emlékeivé váltak. Azzal kapcsolatban, hogy ez miért volt számukra érdekes, meg kell említeni, hogy a II. világháború végén születtek, és a családi emlékezet aktívan őrizte az akkori harcokat is. Az 1956-os eseményeket úgy élték meg, mint egy újabb „háborút”, hiszen ismét tankok jöttek, ők pedig az utcai harcok elől bujkáltak. Mindemellett gyűjtöttek szórólapokat és el is játszották a történéseket. Jó példa erre egy hócsata, ahol a lányok lettek az oroszok, mert ők voltak többen – ahogy a tanulmányban leírt idézet is megemlékezik róla: „Eleinte bőrkesztyűs kézzel formáltam egy nyélbombát és több golyót. Ekkor Gyuli hozott egy vedret és egy lapátot. […] Én a bőrkesztyűs kezemmel, Gyuli pedig a lapáttal tette a vederbe a havat. Itt mi gyorsan lestoppoltuk, hogy mi vagyunk a magyarok, a lányok pedig az oroszok. Mikor a veder megtelt, fedezékünk mögé vittük az udvarra. A fedezék két felállított ládából, és egy vékonylyukú malterszűrőből állt. A ládák tetejére a régen az óvóhelyeken volt sisakokat tettük, hogy a golyók lepattanjanak róla. A Mariék a Radics bácsi által hozott kirakati margarinmintából is tettek a golyójukba […]. A fedezék mögött a vödör hó egy részét golyóvá alakítottuk. A többit majd harc közben fogjuk átalakítani.”

Rajzokkal is illusztrálták a leírásaikat…

Döntően XIX. századi ifjúsági regényeket olvastak, mint a Tom Sawyert, vagy a Robin Hoodot, amikben fiú főszereplők kerültek különböző kalandokba. Pont abban újdonságok a naplóik, hogy bemutatnak egy ilyen perspektívát: a két kamaszfiú hogyan éli meg a szabadságharcot és az mit jelent nekik: rendkívüli időket, amikor tankok jártak az utcán. Kimennek, megnézik a tankokat és a fegyvereket, majd lerajzolják őket. Olyan témák ezek, amik egy korukbeli fiúnak izgalmasak. Megjelenik benne az is, mit jelent a szabadságharc eszmeisége, sőt, a nagy gonddal vezetett és gazdagon illusztrált naplóknak mindketten a Magyar Forradalom 1956 címet adták. Az ő esetük is jelzi, hogy mennyi még feltáratlan nézőpontja van a szabadságharcnak, és mindenkinek megvan a maga múltja és értelmezése a világról. Ha mindenki teljesen ugyanazt gondolná, az gyanús lenne…

Miért hasznosak a naplók a történelemkutatásban?

A naplóknak két előnye van: egyrészt privát források, de még fontosabb, hogy a történésekkel egy időben készülnek. Megmutatják, hogy bizonyos történelmi eseményeket hogyan látnak a kortársak, ugyanakkor a forradalom kapcsán nagyon fontos a még élő, szóbeli emlékezet is. A hozzá fűződő személyes viszonyt jelentősen befolyásolja, hogy milyen – pozitív vagy negatív értékítéletet magukba sűrítő – emlékeket, mítoszokat adnak át a forradalomról nemzedékről nemzedékre a családok. Az események e privát és szóbeliségen alapuló emlékezetét idővel felváltja a kulturális emlékezet, ami a kvázi történelem. Ennek a folyamatnak képezik részét az aktuális emlékezetpolitikának megfelelő tankönyvek, az ünnepségek és az emlékművek is.

Milyen többletet adnak a naplókból származó történelmi emlékek a kanonizált történelmünkhöz?

A kanonizált történelem döntően politikai és eseménytörténet, nagyjából ezt tükrözik vissza a tankönyvek is. Ezek mellett beszélhetünk egy társadalomtörténeti megközelítésről, amely egészen más kérdéseket és forrásokat vizsgál. Ez egy sokkal összetettebb „műfaj”, amely olyan nézőpontokat is beemel a történeti vizsgálódás keretei közé, mint hogy a forradalom során passzív szemlélőként „részt vevő” többség hogyan értelmezte az eseményeket. Egy tanácselnök lánya és egy 1956-os disszidens teljesen máshogy élték meg az eseményeket. Arra világítanak rá, hogy nem egy történelem van, hanem nagyon sokféleképpen tapasztalhatták meg az eseményeket a résztvevők.

Lehetnek 1956-nak olyan eseményei, megítélése, amik most derülnek ki, vagy változhatnak még a jövőben – akár a naplókban rejlő információknak köszönhetően?

Természetesen! Relatíve kevés új dolog derülhet ki esemény- és politikatörténeti szempontból. Ami igazán újdonság szerintem az az, milyen módon élték meg a résztvevők a szabadságharcot. Hogy mi mikor történt, milyen fontos szereplői voltak az eseményeknek – ezekkel kapcsolatban kevés új információ derülhet ki. Ilyen téren talán helyi szinten, a központi történésektől távol ismerhetünk meg újdonságokat a szabadságharcról.

Eszembe jut Friedrich Nietzsche műve: A történelem hasznáról és káráról, aminek egyik fő gondolatmenete az, hogy nem ismerjük az objektív történelmünket, mert egyetlen történetíró sem tud elvonatkoztatni a szubjektív gondolataitól miközben papírra veti azokat.

Nem is lehetséges! A történetírás objektivitása egy régi délibáb. Lehetetlen, mert minden forrást emberi szubjektum állít elő és a múlt értelmezése is az emberi szubjektumon keresztül zajlik. A történész saját személyiségén múlik, hogy milyen történeti forrásokat használ, azokat hogyan értelmezi, egyáltalán mi érdekli és mi nem…

Akkor honnan tudhatjuk, hogy megismertük a történelmünket?

Itt nem az a kérdés, hogy bizonyos történelmi események megtörténtek-e. Ezekre vonatkozóan számos bizonyítékunk van. A vita tárgya az, hogyan értelmezzük ezeket az eseményeket, illetve az adott kortársak mit gondoltak róluk. Adunk-e az ő nézőpontjainak teret, vagy sem.

A 2011-ben kitört Arab tavasz nevű észak-afrikai felkelési hullámban meghatározó szerepe volt a különböző közösségi médiumoknak. Ezeknek a digitális platformoknak köszönhetően rengetegen váltak időszakos riporterré azáltal, hogy azonnal közöltek képeket, videókat és beszámolókat első kézből, az események közvetlen közeléből. Mindez – gondolom – modern példája a szubjektív történelemmegismerésnek, amit a naplók is nyújtanak.

A múltban divat volt naplót írni. Az alsó középosztályban igen elterjedt szokás volt lejegyezni az életeseményeket – főleg a lányok körében. Bár a modern „naplóknak” nem vagyok szakértője, azt gondolom, hogy a digitális kommunikáció és ezek a platformok arra adnak lehetőséget, hogy az ember elmondja a saját történetét. A mai blogolás és a különböző közösségi médiumok természetesen különböznek a naplóvezetéstől, csupán felszínesen hasonlíthatóak össze. Utóbbi sokkal intimebb, míg ezek a digitális bejegyzések magamutogatások. Döntően egy közösségnek szólnak, céljuk valamilyen kép kialakítása digitális életjelek fénykép, selfie, értékrendet közvetítő cikkek, hirdetések és így tovább megosztása által. Ráadásul a visszajelzés lehetősége teljesen elkülöníti ezt a műfajt a klasszikus naplótól.

Ha az 1956-os szabadságharc idején létezett volna ez a technológiai háttér, akkor vajon hogyan emlékeznénk az eseményekre? A rengeteg szubjektív történet nem töredezné szét a kulturális emlékezetünket?

Valószínűleg sehogy, mert azt gondolom, hogy az oroszok lekapcsolták volna az áramot. Onnantól kezdve nincsen közösségi média és „nincs is forradalom”. A különböző tüntetéseket akkoriban papírfecniken, szórólapokon, újságokon és a rádión keresztül szervezték meg, nem véletlen, hogy kezdetben ezek voltak az első célpontok. Ha azonban használni lehetett volna az internetet, és rendelkezésünkre állnának virtuális közösségi tartalmak, amelyeket történelmi forrásoknak tekintenénk, akkor felmerülne velük kapcsolatban két korlátozó tényező. Az egyik az, hogy mennyi egyéni hangot tudunk elemezni. Egy bizonyos mennyiség után szétfolyik: nem lehet olyan narratívát írni, amibe mindegyikük beilleszthető. A másik, hogy köztük nagyon sok az azonos tartalmú. A forradalom alatt keletkezett több százezernyi, ha nem milliónyi bejegyzés tudományos feldolgozása elméletileg olyan módon lenne megvalósítható, hogy azokat kategorizáljuk. Hasonlóságok és eltérések alapján bizonyos mintázatokat állapítunk meg.

Király Csaba

Segíthet

Kunt Gergely kutatómunkáját olvasónk is segítheti, amennyiben 1960 előtt keletkezett, kéziratos formájú napló van a birtokában és ezt felajánlja a szakembernek, hogy az a történelem szubjektív részévé válhasson. A telefonszám: 0630/824-5214