Helyi közélet

2018.10.18. 17:31

Nyárbúcsúztató családi nap Háromhután

Háromhuta - Idén is megtartották a háromhutai családi napot.

Háromhuta - Idén is megtartották a háromhutai családi napot.

Nagyszerű hangulatban telt a Szent Mihály napján megrendezésre kerülő családi nap Háromhután. Bár a reggeli órákban még úgy tűnt, hogy az időjárás meghiúsítja a rendezvényt, kilenc óra után elállt az eső, csendesedett a szél és kisütött a nap, így tíz órakor megkezdődhetett a sütés-főzés.

Tájjellegű ételek

Az előző évekhez hasonlóan a falubelieknek, üdülőtulajdonosoknak, a perényi barátoknak és az ország különböző szegleteiből érkezett vendégeknek köszönhetően számos tájjellegű és ízletes étel került az asztalra. A látogatók többek között sztrapacskát, lekváros derelyét, csülkös kenyeret, körömpörköltet, töltött káposztát, puliszkát, borscsot, slambucot, vadpörköltet, knédlit, kenyérlángost és lepcsánkát kóstolhattak meg, de idén sem hiányozhattak természetesen a sütemények és a gyümölcsök, valamint a házi pálinkák és borok.

A főzés és kóstolás közben, illetve után lovaglásban, íjászatban, légpuskalövészetben és kézműveskedésben próbálhatták ki magukat az érdeklődők, majd a hagyományokhoz híven közös imádságra és táncházra is sor került. Idén azonban nem értek ezzel véget a programok, hiszen este hat órától a Rock Dealer együttes adott koncertet a jelenlevőknek. A Szent Mihály-napi tűz este nyolc órakor lobbant fel a középhutai focipályán, s talán nagyobb lánggal égett, mint eddig bármikor. A tűz körül összegyűltek pogácsát, pálinkát és bort kóstolhattak, miközben beszélgetve vagy énekelve kísérték figyelemmel a hatalmas máglya leégését.

ÉM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában