Az író, aki szerint a történelem, az ember és Isten is más, mint ahogy ma tanítják

Miskolc - Életútjáról, a spiritualitásról, könyvekről és tanításról is beszélgettünk Purisaca Golenya Ágnes íróval. Interjú: Purisaca Golenya Ágnes íróval.

„Hatalmas út áll mögöttem, míg az lettem, aki ma vagyok, pedig holnap már más leszek, így előttem is végtelen az utam” – írja bemutatkozásában Purisaca Golenya Ágnes író, aki legszívesebben arra tanít, hogyan és miért indulunk el a spirituális úton, miért és hogyan alakulunk ettől kívül és belül. A miskolci származású írónő több mint egy évtizede járta be Perut – ott kapta a Purisaca nevet is –, élményeit pedig köteteiben írta meg, és írja azóta is. Legújabb könyvét néhány hete mutatta be Miskolcon.

Miskolci előadásán is említette, hogy – bár már régóta nem itt él – de kötődik a városhoz…

Miskolcon születtem, és az életem első tizennyolc évét itt is éltem. Ez sok is, meg kevés is. Úgy gondolom, az ember életének ez a szakasza nagyon fontos, mert sok mindent meghatároz, többek között a gyökereket. Tizennyolc éves korom után viszont – mondhatni – gyökerestül kiszakíttattam Miskolcról. Azért fogalmazok így, mert spirituális íróként nem állíthatom, hogy a tőlem független sors kiszakított, viszont ez mégsem volt olyan tudatos.

Mi történt ekkor az életében, miért távozott?

Több oka is volt a költözésemnek. Az egyik, hogy a Földes Ferenc Gimnázium után Budapesten kezdtem főiskolai tanulmányokat, a másik, hogy szüleim ekkor váltak külön. Ez gyökeres fordulat volt, mert édesanyám ezután férjhez ment egy Amerikában élő, eredetileg Trinidadról származó férfihoz, és magával vitte az öcsémet is. Mivel édesapám is elhagyta Miskolcot, így a miskolci gyökerek egy pillanat alatt megszűntek. Mondhatni, hogy rajtam kívülálló okok miatt, de bevallom, nekem is voltak olyan dédelgetett terveim, hogy „kiszagolnék” a világba Miskolcról. Tehát volt egy elvágyódásom, de ilyen drasztikus szakításra azért nem vágytam és nem gondoltam.

Hogyan folytatódott az élete?

Egy jó darabig Budapesten. Először elvégeztem a főiskolát, dolgozni kezdtem, férjez mentem, gyermekeim születettek. Aztán történt egy újabb gyökeres fordulat az életemben, ugyanis a kilencvenes évek elején kisgyermekek mellett kellett megküzdenem egy halálos betegséggel. Ez ihlette egyébként az Aranyasszony trilógia kezdőkötetének történetét, ott talán még kicsit enyhébben is írtam le azt, hogy mit és hogyan éltem át akkor. Ez a betegség, és az abból való felgyógyulás sok mindent megváltoztatott bennem, gyakorlatilag kiszakított az ebbe a megmérhető, kiszámítható világba vetett hitemből, elkezdtem érdeklődni a spirituális világ iránt. Innentől kezdve egy jó darabig kettős életet éltem, ha lehet így fogalmazni. Tehát a hétköznapokban gyermekeimet neveltem, végeztem a világi munkámat, építettem a karrieremet, marketingből is diplomát szereztem, sőt céget alapítottam, amivel nagy sikereket értem el. De mégis, ettől a betegségtől kezdve lappangott bennem egy vágyódás a spirituális világ felé, ami a negyvenes éveim elejéig vágyódás is maradt. Egészen 2005-ig zajlott ez így.

Újabb fordulópont?

Egy újabb vákuum keletkezett az életemben. Először tönkrement a cégem, majd a férjem különvált, a gyermekeim már nagyok voltak, és egyszer csak ott maradtam minden nélkül, egymagam. Nem tudtam hirtelen, mihez kezdjek. Viccesen úgy szoktam mondani, hogy előbb arra gondoltam, lehetnék alkoholista, csak hát ahhoz is pénz kellene, nekem meg annyi sem volt. Ekkor tört felszínre a régi vágyódás, amit hosszú évekig elnyomtam magamban. Nem volt még semmi tervem, vagy koncepcióm, viszont elkezdtem kiírni magamból a sok belém rekedt élményt/dolgot. Nem tehettem mást, felszínre kellett törjön a megannyi parapszichológiai, misztikus istenélményekkel teli megélés. Ebből született meg az Aranyasszony trilógia.

A mai napig tizenegy könyve jelent meg, és közben komoly kutatásokat is végzett. Pontosan hol és mivel kapcsolatban?

Az aranyasszony útja megírása után kezdtem komolyabban őstörténelemmel, illetve kutatásokkal foglalkozni. A könyv írása közben ismertem meg Móricz János kutatásait, ami olyan hatással volt rám, hogy 2007-ben kiutaztam Peruba, ahol teljesen váratlanul egy földalatti mesterséges barlangba kerültem egy kis falu polgármesterével és munkatársaival együtt, több száz méterre az Andok hegység alatt. Ez a döbbenetes élmény indított el kutatói utamon, hogy megismerjem azt a világot, mely eredetünket rejti, és amiről nem tanítanak a történelemkönyvek. Ez volt az életemben az a pont, ahonnan már nem lehetett visszatérni. Vagyis itt ért el az életem arra pontra, ahonnan már csak előre mehettem. Itt született az írói mottóm: „A történelem más, az ember más, és Isten más”. Más, mint ahogy ma tanítják. Itt nem csak egy új kultúrával találkoztam, hanem egy új világgal. Ezeket a belső megéléseket, sőt, életveszélyes helyzeteket tártam az olvasóim elé az Álmaim valósága című retrospektív regényemben jó pár évvel később.

Hogyan alakult ezután az élete?

Ezt követően még többször visszatértem Peruba, voltam egyszer egy évig egyhuzamban, mindig újabb és újabb felfedezéseket tettem, majd 2010-ben Equadorba utaztam, ahol Móricz János korábbi kutatásait volt szerencsém dokumentálni, a még élő ismerőseivel, sőt, ügyvédjével riportot készíteni, amiről a Perun innen és túl, és a Táltosok barlangja köteteimben számolok be.

Honnan jött az ötlet, hogy hazatérve, mindezekről előadásokon is beszámoljon?

Hatalmas vizuális anyaggal, plusz olyan új információkkal tértem haza, amelyet muszáj voltam elmondani, megfulladtam volna, ha ezt nem adhatom tovább. Ráadásul azok az emberek is bátorítottak/presszionáltak arra, hogy beszéljek ezekről itthon, akikkel Peruban találkoztam, és akik jobban ismerik Móricz János munkásságát és életművét, mint mi. Ezt jó háttérnek éreztem ahhoz, hogy beszéljek az érdeklődőknek ezekről a témákról, így éveken keresztül tartottam a perui, equadori leletekkel, őstörténettel kapcsolatban előadásokat.

Mi történt a spirituális megélésekkel, melyek a 2006-os fordulópontnál törtek felszínre?

Nem szorultak háttérbe, sőt összhangban vannak a kutatásaimmal, ugyanis meggyőződésem, hogy ezeknek az ősi civilizációknak más volt a lelkülete, az istenképe, mint nekünk, a ma élő embereknek. Ez vezetett a Kék vér gyermekei könyvem megírásához, amin nagyon sok addigi követőm meglepődött, ugyanis betettek engem egy olyan dobozba, hogy Golenya Ágnes ősi civilizációkról ír és tanít, viszont én ebben nem merülök ki, így az ezoterikus, spirituális oldalamat is meg kellett ismerniük azoknak, akik kíváncsiak rám. Ezt sokan a mai napig nem tudják összeegyeztetni, de szerencsére azért így is kialakult egy masszív olvasói és előadásra járó réteg, akiktől nagyon pozitív visszajelzések jönnek. Azon is gondolkodtam, hogy érdemes lenne kiadni azt a sok-sok olvasói reakciót, melyekben azt írják le, hogyan változott meg szemléletük, világlátásuk a könyveim, előadásaim hatására. Ez az igazán lényeges számomra.

Idén újabb könyve jelent meg, ennek apropóján járt a közelmúltban Miskolcon is. Mik a tervei?

A Szerelem terror idején című kötetem bemutatója igazi unikum volt Miskolcon és Győrben is. Mondom ezt azért, mert talán a címe, talán a témája miatt, de sok olyan új arcot is láttam ezeken a találkozókon, ami visszaigazolás volt nekem, hogy jó úton járok, egyre többeket kezd érdekelni mindez. Hogy a jövőt firtató kérdésére is válaszoljak, néhány hónap múlva Amerikába utazok, négy könyvemnek elkészült ugyanis az angol fordítása, és ezeket szeretném kiadatni ott is. Úgy érzem, ez ismét egy hatalmas fordulópont az életemben. Azt nem állítom, hogy nem tartok az esetleges nagyobb változásoktól, még ha pozitívak is lesznek, mivel nem titkolt vágyam, hogy megszólíthassam az angol anyanyelvű embereket is.

Tajthy Ákos

Móricz Jánosról és a kutatásairól

„A horvátnádaljai (mai Körmend) születésű és a II. világháború óta Argentínában élt Móricz János a hatvanas években Ecuadorban dolgozott. Egy német aranybánya megbízásából Morona-Santiago tartományban végzett felméréseket. Az évek során barátság alakul ki közte és az ott élő őslakos shuar nép között. Móricz beszélt nekik a magyarok mítoszairól, köztük az Arvisúrákról, amely szerint a magyarok hajdan aranylemezekre rótták ősi történelmünket. A shuar vezetők azonosságot véltek felfedezni a magyar és a shuar nép eredet-mítoszai között. Ráadásul néhány közös szót is felfedeztek egymás nyelvében. Ilyen volt például a nap, napos. Elmondták azt is Móricz Jánosnak, hogy nem messze van egy lejárat az Andok alatti barlangrendszerbe, amely egy föld alatti világba vezet. A barlang bejáratának őrzőit hívják ők naposnak. Ez a shuarok szent helye, ahová közülük is csak a kiválasztottak léphetnek be, és ők is csak bizonyos pontokon és meghatározott időközönként.

Ez a Tayos-barlang az ecuadori-perui határ közelében van. 1969 óta hivatalosan magyar elnevezéssel Táltos-barlangnak hívják. Az évek során kiderült, hogy ez egész labirintus-rendszer, amely több ezer kilométeren és több országon (Dél-Kolumbiától, Ecuadoron, Perun át Chiléig, Argentínába, Bolíviába és Brazíliába átnyúlva) áthúzódik az Andok-hegység alatt. Az őslakosok hite szerint a mai napig is élnek emberek, vagy legalább is valamiféle lények odalenn, méghozzá városokban.” Idézet Golenya Ágnes Táltosok barlangja című könyvéből