Tripla örömök, és nem csak az anyák napján

Miskolc - Kilenc éve ismertük meg a Tóth családot, hármasikreik ma már 11 évesek.Orsi kézenállásból hídba ereszkedik, majd vissza, hihetetlenül hajlékony kislány. Dorottya a kosárlabdáját mutatja, nem véletlen, épp előző nap szerezte a megyei válogatottban a legújabb érmét, és mint kiderült, Boti is ezt a sportot űzi. Aztán előkerülnek az érmek is, hármuknak olyan sok, hogy alig győzik kézben tartani. Három nagyon különböző tizenegy éves gyerek, első ránézésre nem is gondolnánk, hogy ikrek.

Tóthékat anyák napja alkalmából kerestük meg, ugyanúgy, mint ahogy pontosan kilenc évvel ezelőtt is, csak akkor a gyerekek még totyogó babák voltak.

Most is ugyanott, ugyanabban a szobában fogadnak minket, a különbség annyi, hogy akkor fakorlát védte a lépcsőt, nehogy lepotyogjanak a picik, most viszont már többször le-felszaladnak a gyerekek beszélgetés közben.

Kilenc éve kicsit később érkezett Zsolt, az apuka, de a három gyerek perceken belül a nyakában lógott. Akárcsak most. Ő hozza az érmeket, mesél a meccsekről, majd megjelenik Boti rajzaival, és büszkén mutatja, milyen ügyes a fia.

– Amikor mondtuk a gyerekeknek, hogy újra meglátogatnak bennünket, Dorottya megszólalt, emlékszik rá, hogy amikor fényképezték, a kezében tartotta a kacsáját. Megnéztük a cikket, és tényleg, rajta volt a képen – jegyzi meg Szidónia, az anyuka.

Elő is került újra a kacsa, persze lényegesen viharvertebb, mint kilenc éve volt.

Egyszerre három

Annak idején azért kerestük meg a családot, hogy arról írjunk, hogyan telik ott az ünnep, ahol nem egy gyerekkel, hanem egyszerre hárommal köszöntött be a gyermekáldás. A babák két hónap híján kétévesek voltak, Szidónia szerint nehéz időszak volt. Az újság megsárgult lapjáról megelevenedik a múlt: Orsika szinte már beszélt, Botond és Dorottya ugyan még nem, viszont nagyon mozgékonyak voltak. Ők ketten szerettek is együtt játszani, Orsi más típus volt, nyugodtabb, szeretett hosszan üldögélve könyvet nézegetni.

Ugyanezt látjuk most mi is, bár Orsika akrobatikus mozdulatokra képes – anyukája szerint sokat gyakorol – de inkább csendesebb, míg másik két testvére tűzről pattant, eleven.

Betegesebbek voltak

Szidónia nyolchetes terhes volt, amikor kiderült, hármas ikrei lesznek.

– Végigsírtam a napot – mesélte akkor. A 19. héttől befektették a kórházba, a gyerekek a terhesség 32. hetében születtek meg. Dorottya volt a legnagyobb (most is), akkor 1420 grammot nyomott. Két hónapig voltak a kórházban, a picik betegesebbek voltak, mint a többi baba.

– Ez így is maradt egészen iskolás korukig – mondja most Szidónia. – De utána sokat javult a helyzet. Ma már negyedikesek, a martinkertvárosi általános iskolába járnak. Mindhárman nagyon jól tanulnak. Boti és Dorottya szinte dekára ugyanannyi kilósak, Orsi picit vékonyabb, alacsonyabb, de születéskor is ő volt a legkisebb.

A kilenc évvel ezelőtti cikkből az derült ki, hogy Szidónia nem sokat tudott aludni, hiszen mire az utolsó baba elaludt, az első már ébredt. Most már más miatt nehezebb az ikres szülők élete.

– A három gyereket háromfelé kell vinni edzésre, sulis elfoglaltságokra, mindezt munka mellett – jegyzi meg Szidónia, de mint mondja, most is, akárcsak akkor sokat segít a férje és a nagyszülők. A munkahelyén is rugalmasan tud dolgozni, így szerencsére sok időt tud a gyerekekkel tölteni.

– Talán anyagilag nehezebb még, mert mindent egyszerre kell megvenni, például ruhát, cipőt, hiszen nemigen tudnak örökölni a gyerekek egymástól. A nyári szünidő nehezen megoldható, mivel nagyon drágák a táborok, és nyaralni is általában csak Erzsébet-program keretén belül jutunk el. A másik nehézség a tanulás: harmadikos korukig mindegyikükkel leültem külön-külön tanulni, együtt nem tudtak. Az idén már maguk tanulnak, szerencsére jól veszik az akadályokat.

Mint a Mercedes jel

Kérdezzük, mennyire nőttek össze az ikrek, megvan-e köztük a sokat emlegetett ikerösszhang.

– Néha vitatkoznak, hiszen nagyon különbözőek, de ha nincsenek együtt hiányoznak egymásnak – válaszol az anyuka, aztán egy különleges történetet is elmesél.

– Két és félévesek lehettek, karácsony volt, mindenki az előkészületekkel foglalkozott, aztán egyszer csak a három gyerek Mercedes-jel szerűen feküdt a párnákon az előszobában, és azt mondták, épp így feküdtünk a hasadban.

Szidóniát nagyon megdöbbentették a szavak, mert tényleg így volt. Sokat viccelődtek is ezzel az orvosok a várandósága idején, mert akkori nőgyógyászának épp Mercédesze volt.

Anyák napján…

Arról is érdeklődünk, hogy mit terveznek az idei anyák napjára. Kiderül, úgy alakul, mint sok más hétvége: a két kosaras gyerek közül az egyik Debrecenben, a másik Nyíregyházán játszik, egyiküket apa, másikukat anya kíséri el. Orsi nem szereti a meccsek hangulatát, így itthon marad a nagymamával.

Lassan búcsúzunk. Még készül néhány fotó a mezekben és tornaruhában is, és indulunk. Hazafelé még felidézzük a kilenc évvel ezelőtti cikk zárósorait. „Nagyon nehéz három picivel, ám dehogy cserélnénk bárkivel, imádjuk őket”, mondták akkor a szülők.

Most már szavak sem kellenek.

- Hajdu Mariann -