„Nekem Golop a csoda”

Golop - Büszke a településére Borbás Imréné, Golop díszpolgára.

Ha Golopon járva arról érdeklődünk, kik a település legismertebb emberei, mindig szóba kerül Borbás ­Imréné, akit fel is kerestünk az otthonában.

Ha ­valamilyen rendezvény volt a faluban, ­mindig ott voltam." Borbás Imréné

Gyakran mosolyog

– Magával már találkoztunk, nyáron volt itt, amikor nem volt víz az utcánkban. Még fényképet is csinált – mondja kezdésként Borbás Imréné.

Golop díszpolgára ­gyakran mosolyog, pedig az élete ­során nem kevés bánatban is volt része.

– Édesapámat 1956 után elvitték börtönbe – mondja Borbás Imréné. – Fegyvert kerestek nálunk, de édesanyám mondta, ha maguk nem hoztak, akkor ugyan itt nem találnak. Nem is találtak, édesapámat mégis elvitték. Sokáig azt sem tudtuk, merre van. Amikor édesanyám elment hozzá beszélőre és meglátta, milyen állapotban van, rosszul lett, majd azt mondta, addig nem nyugszik, amíg ki nem hozza. Hónapok teltek el, majd bűncselekmény hiányában elengedték. Ez azonban rányomta a bélyegét az én életemre is, mert hiába voltam a bizonyítványaim szerint jó tanuló, nem tudtam továbbtanulni, mennem kellett dolgozni.

A Szilvási-szék

A 14 éves lány az erdőgazdaságnál talált először munkát.

– Nekem fontos volt, hogy Golophoz közel legyek. Nekem Golop maga a csoda! Szüleim, nagyszüleim is itt éltek. Szilvási nagyapámnak nagy birtokai voltak itt a környéken. Tehetős és mélyen hívő emberként szívén viselte a nagyon szép golopi római katolikus templom sorsát is, az oltárt is ő vásárolta a templomba. Sokáig volt a ­templomban egy úgynevezett Szilvási-szék, ahová a családunk ült, mert egy vasárnapi istentiszteletet sem hagytunk volna ki. Visszatérve a fiatalkoromra, az erdőgazdaság után a borkombináthoz kerültem, ott dolgoztam 10 évet. A toborzáskor sokan mentünk oda golopi lányok. Minden munkát mi végeztünk a szőlőben. Télen metszettünk, nyáron kapáltunk, kétágúztunk. Tudja mi az a kétágúzás? A legnehezebb munka a szőlőben, tönkreteszi az ember kezét, ha sokáig csinálja. Ősszel aztán a szüretben is részt vettünk.

Idősek között

Aztán jött a vendéglátózás.

– Elvégeztem a kereskedelmit, majd beálltam a helyi kocsmába. Nem voltam nagy termetű, de aki nem viselkedett megfelelően a kocsmában, annak kitettem a szűrét. Amikor azonban megnyílt a faluban az idősek otthona, rögtön jelentkeztem gondozónak. Egészen a leszázalékolásomig ott dolgoztam. Voltak nagyon szép pillanataink az öregekkel, együtt dolgoztunk a kertben, kirándultunk ­sokat. Szerettem őket.

2009-ben díszpolgári címet kapott Borbás Imréné.

– Ha valamilyen rendezvény volt a faluban, akkor mindig ott voltam. Szerettem a falubeliekkel együtt lenni, összefogni a közösséget, talán ezért is ért engem ez a megtiszteltetés. Amíg még bírom, addig folytatom a közösségi munkámat itt Golopon, és Szerencsen a mozgáskorlátozottak egyesületében is. Az első férjemtől két fiam született. Őt, és a második férjemet is elvesztettem már, és az egyik fiamat is igen fiatalon. A másik fiamnak egy fia van. Erre az unokámra nagyon büszke vagyok, ebben az évben ment gimnáziumba és ott ugyanolyan jó tanuló, mint amilyen a rátkai ­általános ­iskolában volt!

- BG -