Feuer Yvette: „Aki ezt meg akarja úszni, annak tragédiába torkollik az élete”

Miskolc - Éles helyzetek. Éles kérdések. Fájdalmas, de elengedhetetlen önismeret. Interjú: Feuer Yvette-tel, a Bohócok a Láthatáron Csoport alapítójával és művészeti vezetőjével.

„Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Ezért azt gondoljuk, hogy ami nekünk fontos, ez még nagyon sok embernek fontos lesz.” A Bohócok a Láthatáron Csoport alapítója mondja ezt a kérdésre: mi a fontos téma a színházi gyakorlatukban?

A független színházi csoport Edward Bond Ablak című, felkavaró művéből készült előadásával vendégszerepel a Miskolci Nemzeti Színházban. Feuer Yvette-t kérdeztem.

- Színházat szerettek volna csinálni, vagy olyan kérdésekkel akartak foglalkozni, amelyekről Edward Bond drámája mondta el a legtöbbet?

- Olyan darabot kerestem, ami engem érdekel. Edward Bondot Bethlenfalvy Ádám rendező és színházi nevelési szakember ajánlotta – az ő munkásságából írja a PhD-ját. Nagyon megtetszett az Ablak – úgy érzem, fontos dolgokról szól. Megkértük Ádámot, fordítsa le. Aztán az ő rendezésében készült el az előadásunk. 2015-ben mutattuk be a Trafóban, sokat játsszuk Budapesten a Jurányi Házban, fővárosi és vidéki iskolákban.

- Mi volt az, amire azt mondta: ­éppen ez az, amit keres?

- Bond világa elképesztően ­sötét, de nagyon pontosan láttat élethelyzeteket. Az összetettsége, mélysége ragadott magával. Komplex, mint az élet maga. Az Ablak egy nagyon küzdelmes életű családról szól. Szerintem sok embernek van az övékhez hasonló problémája. És a társadalmi háttértől függetlenül is fontos téma egy fiatalember számára a szüleihez való viszonya, a róluk való leválása, a saját útkeresése.

- Azért is mondja ezt, mert elsősorban ehhez az életkorú közönséghez szól az előadásuk?

- Ezt az előadásunkat elsősorban a középiskolás korosztálynak játsszuk. De nem a didaxisra épül. Azért mondom ezt, mert aki nem jártas ebben, azt gondolhatja, „ez nekem ovis lesz”. De nem. Felnőttek is jönnek. Ugyanúgy élvezik. Őket is megrázza – ez nagyon erős hatású darab. A ­legutóbbi, felnőtteknek játszott elő­adásunk után mondtuk: a fiatalabb korosztály számára kapcsolódik hozzá feldolgozó foglalkozás is, ennek segítségével tekintünk rá a szereplőkre, a történésre, a saját gondolatainkra. Kérdeztük: szeretnének-e ilyet? Mindenki akarta.

- Találtak rá választ, hogy hogyan vonatkozik ez rájuk?

- Kialakult egy vita. A nézőt érdekli, hogy a másik néző mit gondol. Ez jó. Pláne az Ablak esetében – felkavaró hatású, képes a földbe döngölni az embert. Ha beszélünk róla, szabadjára lehet engedni a gondolatokat, az érzelmeket. Láthatóvá válik, hogy a másikban mit mozgatott meg az élmény. Ez valahogyan segíti megemészteni a látottakat, közelebb kerülni a saját ­gondolatainkhoz.

- Nyilván hisz ebben a színházi formában, hiszen használja. Mi az, ami miatt hisz benne?

- Már több ifjúsági előadásunk van feldolgozó foglalkozásokkal – ha nem hinnék benne, nem csináltunk volna ilyen sokat ezekből. Azért hiszek benne, mert pláne a fiatal korosztály esetében nagyon-nagyon hasznos, gondolkodásra késztető forma. A részvétel sokkal több lehetőséget kínál a megértésre, mint a klasszikus, passzív befogadói-nézői attitűd. A kifejezetten felnőttek számára készült Én, te, mi című, részvételi színházi előadásunk is bizonyítja: ez a forma segít a véleményformálásban, közösségépítő erővel bír. Én ezt szeretem. Nagyon.

- Végül is, mi a cél, amit a színházi nevelésben követnek? A színház, mint műfaj megértése, vagy a színház által feldolgozott téma megértése és befogadása?

- Ha ebből a kettőből kell választani, mindenképp az utóbbi. De, aki részt vesz benne, a színházi működést is megértheti. Mi arra használjuk, hogy gondolkodásra ösztönözzünk. Hogy a nézőink alkalmat kapjanak problémák által a saját hozzáállásuk, a saját működésük vizsgálatára. Olyasmikről is gondolkodhatnak, amikről eddig tudatosan még nem beszéltek, nem beszélgettek. Nem magukkal hurcolható kész tételmondatokat kapnak tehát. Az, amit maguktól mondanak, érzésekről, történetekről, segíthet megérteni valamit kinek-kinek a saját életéből. Lehet, az önismeret, a megértés esetleg fájdalmas, de elengedhetetlen. Én azt látom, hogy aki ezt meg akarja úszni, annak tragédiába torkollik az élete.

- A hazai színházi világ vitatott kérdése, hogy melyek azok a témák, amelyekkel a művészet dolga foglalkozni. Az önök számára mi a jó téma? Ami a személyes létezésre – a belátható életre – kérdez rá, és ahhoz ad fogódzókat, a sors esetleges megváltoztatásának reményében? Vagy az, amelyik közösségi élményként a társadalmi változásokig vezetheti el a gondolkodást?

- Szerintem ez nem vagy-vagy helyzet. Én semmiképp nem azon az alapon keresek darabot, hogy mi lehet a feladata a színháznak. Gondolok erre is. De közben arra is, hogy kinek lehet ez érdekes. Ha a fiatalokra gondolok, azt mérlegelem, abban a fejlődési szakaszban mik a problémák – ez azért fontos, hiszen nekik csináljuk. Mindenekelőtt az érdekel, hogy olyanról szóljon az előadás, ami a számunkra fontos. Ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Ezért azt gondoljuk, hogy ami nekünk fontos, ez még nagyon sok embernek fontos lesz. És vannak visszaigazolások – a családi titkokról szóló előadásunk után megdöbbentően sokan mesélik el, ez az ő családjukban hogyan volt.

- Bujdos Attila -

Az Ablak

Míg kinn az utcán zajlik az élet, egy panelház sokadik emeletén egy 16 éves fiú próbál önálló életet kezdeni, kiszabadulni otthonról, megszabadulni anyja terheitől. De az önállóságnak ára van. Az anyja csak egy kis csendre vágyik. De az utca zaját, a kinti történéseket nem tudja kizárni az életéből. Nem bír szabadulni az újsághírtől, amit korábban olvasott. Az apa nem akar apa lenni, inkább csak túlélni próbál. Úgy érzi jobb sorsot érdemelne, mint amit kapott. Egy fiatal útját követhetjük, születése előtti időtől élete sorsdöntő pillanatáig. Van-e esélye tisztán látni a 16 éves fiúnak ebben a kinti-benti zűrzavarban?

Edward Bond, a kortárs brit drámairodalom egyik legendás alakja kimondottan fiatal közönségeknek írt drámája éles helyzeteket mutat be, és éles kérdéseket tesz fel nézőinek.

A Bohócok a Láthatáron Csoport előadása a Miskolci Nemzeti Színházban, a Játékszínben 2018. március 21-én, délután 5 órakor.