Gyermekkori álmát váltotta valóra Miskolcon

Miskolc - „Vagy változtatok az életemen, vagy nem maradok életben.”

Egy kórházi rendezvényen hallottam először énekelni. Kiállt a közönség elé, és belekezdett egy népdalba. Erősnek és egyben törékenynek tűnt. Énekével sikerült eltüntetnie a steril kórházi közeget, sikerült egy másik, boldog világba repítenie az embereket. Kint szomorkás, borús idő volt, bent boldogság lett, kisütött a nap. De ami leginkább szembetűnő volt, az énekes végtelen szabadsága. Majd kiderült, Túróczi Emese nem is énekes, csupán gyerekkori álmát váltotta valóra. Még inkább meg akartam ismerni, őt és a történetét is. Amikor ez megtörtént, rájöttem, ezzel a szabadság-érzéssel nem is tévedtem nagyot…

Véletlen észlelés

„Négy évvel ezelőtt kezdődött minden, amikor kiderült, daganatom van – emlékezett vissza Emese. – Mindez nem sokkal egy nőgyógyászati műtétem után történt, egy véletlen vizsgálat során jöttem rá arra, hogy csomó van a mellemben. Érdekes, azelőtt egy hónappal kértem időpontot mammográfiára, így idejében eljutottam a vizsgálatra, ahol megállapították, rosszindulatú elváltozásom van. A pozitív orvosi eredmény nagy megrázkódtatás volt számomra. De azt éreztem – ez valami sugallat volt –, vagy változtatok az életemen, vagy nem maradok életben.”

Emese őszintén mesélt arról, hogy évtizedekig élt rossz házasságban, de mint édesanya fontosnak érezte, hogy fiai családban nőjenek fel. „Miután kiderült a betegségem, tudtam, kezembe kell vennem az életem irányítását. A fiaim már felnőttek, így úgy döntöttem, beadom a válópert. Elhatároztam azt is, esti tagozaton leérettségizem. Egyszerre nagy változások voltak ezek, de sokkal jobb volt így, mint társas magányban maradni, ahol nem értettek meg, nem figyeltek rám. Persze ma már tudom, én is hibás voltam, hiszen csak sajnáltam magam, de nem tettem semmit a változásért.”

Saját erőből

– Miután megtettem az első lépéseket, azt éreztem, minden halad a maga útján, szép lassan, de előrejutok – fogalmazta meg a most 56 éves nő. – A válás után új lakásba költöztem, segítségem nem volt, de saját erőmből szépen alakult, alakítottam az életem. Egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy kiújult a daganatom. Ma már tudom, én is hibás voltam ebben, mert az első műtétem után nem fogadtam el a kemoterápiás és sugárkezelést. Méregtelenítettem, a spirituális megoldások felé fordultam, energiagyógyítást tanultam. Ezek használtak ugyan, de úgy tűnt, csak egy darabig. Éreztem, még mindig lelki okai vannak annak, hogy újra daganatos lettem. Márciusban megműtöttek, de előtte, egy barátnőm ajánlására felkerestem Vincze Anna klinikai szakpszichológus csoportját, ahol Simonton-módszerrel gyógyulnak a betegek.

Az első terápián idegenként ült a csoportban Emese, majd a második foglalkozáson tudott 20 percet négyszemközt beszélgetni Annával, aki megkérdezte tőle, mi volt a gyerekkori álma. Talán ez volt az a bizonyos sorsdöntő kérdés, hiszen Emeséből azonnal előtört: énekes szeretett volna lenni.

Tükör előtt

„Gyerekkoromban, amikor nem látta senki, a tükör előtt énekeltem és táncoltam. Mivel mindkettő jól ment, ezért az operett, musical világa érdekelt. De a szüleimnek nem mertem soha elmondani, mit szeretnék, szigorúak voltak, és falun, Kesznyétenben nőttem fel, akkoriban nem vették volna komolyan az ilyen álmokat. Végül elmentem egy boltba dolgozni, évtizedek alatt pedig elfogadtam, hogy ez a munkám, de igazából nem szerettem… Amikor Anna megkérdezte tőlem, miért nem kezdek el énekelni, azt válaszoltam, ennyi idősen már minek. De ő nem hagyta annyiban, én pedig belekezdtem. Ma már azt gondolom, amire az embernek szüksége van, azt küldi a sors” – vélekedett Emese.

Az igazi áttörést egy születésnap hozta meg Emese számára, egészen pontosan egy újjászületés-nap, amikor a csoport egyik tagjának gyógyulását ünnepelték.

Siker

„Nagyon izgultam, de úgy éreztem, akkor és ott el kell énekelnem egy népdalt, aminek a Sok születésnapokat a címe. Felálltam, elénekeltem, és nagy sikerem volt. Az egyik csoporttársam felajánlotta, járjak vele egy énekkarba. Közben megműtöttek, jöttek a kezelések, leérettségiztem. Az is érdekes volt, a kemoterápiától úgy hullott a hajam, hogy az érettségi vizsgára rengeteg hajlakkal rögzítettem, hogy leg­alább azt az időt kibírja” – mesélte ma már mosolyogva Emese.

A kezeléseket követően azonban elment az énekkarba, ahova azóta is jár, és fellépésekre is hívják őket. Sőt tavaly népdalversenyen is nyert Emese.

De úgy gondolja, képezni is kell magát: „Ha már lehetőséget kaptam az éneklésre, akkor szeretném megtisztelni azzal az embereket, hogy minél jobb vagyok. Éppen ezért minden héten egyszer énektanárhoz járok”.

– A Sok születésnapokat című dal olyan népszerű, hogy sokszor ismerősök megkérnek arra, hívjam fel az ő ismerősüket – akár ismeretlenül is –, akinek születésnapja van, és énekelve köszöntsem – árulta el.

Hogy boldog-e? Azonnal rávágta, igen. Mosolyog, és ma már elfogadja az életét, és örül, hogy kíváncsiak rá az emberek, örül, hogy a történetét elmesélheti.

„Sokat segített nekem a Simonton-terápia, rájöttem, az életemben mindenért én vagyok a felelős. Más nem változtathat az életemen, csak én. Azt gondolom, a gyermekeimmel is őszintébb lett a kapcsolatom. Addig is nagyon szerettem őket, de ma már ki is mondom, és jobban tudok örülni az apróságoknak is. Arról nem beszélve, minden este hálát adok Istennek… Azért is, hogy nyáron érkezik az unokám” – árulta el.

Beszélgetésünk végén hozzátette: „Régen bezártam magam a magányomba, most szabad vagyok, azt tehetek, amit csak szeretnék, szeretem magam”.

- N. Szántó Rita -