Elég egy fejbiccentés, egy kézfogás

Miskolc - „Hiába fürösztöd meg önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. Interjú Dr. Lénárt Attila tanárral, diákszínpad vezetővel.

70, 25. Fontos számok dr. Lénárt Attila életében. Idén hetvenéves, huszonöt éve ­vezet diákszínpadot.

Itt vagyok otthon, ismerek minden házat, utcát, és szegletet, az embereket." Csöbör Katalin

Beszéljünk egy kicsit a családról. Tanárdinasztiából indult…

Nyékládházán születtem. Édesapám tanár, megyei szakfelügyelő volt, édesanyám bérelszámoló. Édesapám egyszerű, szegény paraszti családból jött, anyai ágon viszont teológiai tanárok, még püspök is van az egyenesági felmenőim között. Hárman voltunk testvérek, valamennyien tanárok. Édesanyám 95 éves, remek szellemi frissességnek örvend, óvó tekintettel figyeli az unokák, dédunokák pályájának alakulását. Három lányom van: Zsófi, magyar és vallástanár, református lelkész, a szentendrei Református Gimnáziumban dolgozik. Ágnes a Fazekas általános iskolában tanít angolt. Anna magyar-angol szakos egyetemi hallgató a Miskolci Egyetemen. Fiam, Attila a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, az amerikanisztika tanszéken tanársegéd. A család meghatározta az ember szellemiségének alakulását, olyan értékrendet kaptam, amelyet igyekszem most is követni, aminek az alapja az istenfélelem, a hit, az emberek szolgálata. A tanításban úgy gondolom ez fejeződik ki elsősorban. Bár ez már lassan kicsit idejétmúlt kifejezéssé válik a mai világban: hivatástudattal és szenvedéllyel végzem a tanítást, hiszen idén hetven éves leszek és még mindig tanítok óraadóként.

Milyen volt a gyerekkor, az iskolák?

A gyerekkoromat az ötvenes években éltem meg. Éltünk, de nem könnyen. A nyékládházi általános iskolából – a családi tradíciókat követve – a sárospataki Rákóczi Gimnáziumba kerültem, ott érettségiztem. Tanulmányaimat a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen folytattam – 1967-72 között. Magyar-orosz szakos középiskolai tanári diplomát szereztem, majd első munkahelyemre a miskolci Gépipari Technikumba kerültem. Tizennégy évet tanítottam itt. Szerettem a Gépiparit, annak ellenére, hogy nem az én szakmám, profilom volt a fő tantárgy, de nagyon értékes tanítványaim voltak. Ott kezdtem el az érdeklődésemnek megfelelően továbbképezni magam. 1983-ban kirgiz irodalomból doktoráltam Debrecenben. Utána aspirantúrára utaztam Moszkvába, Csingiz Ajtmatov munkásságával foglalkoztam, az irodalomtudomány kandidátusa lettem.

Hol folytatta pályafutását?

Az oktatásban a középiskolai korosztályt szerettem – bár főiskolán is tanítottam – ezért a Gépipari után, az aspirantúrát követően a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban helyezkedtem el, 1990-95 között ott tanítottam. A legjobb minőségű, érdeklődő gyermekanyag itt fogadott, de kétszer is hívtak diákkori Alma Materembe, így 1995-től a pataki Református Gimnázium igazgatója lettem. Tíz évet töltöttem el ebben az intézményben. Ezután középiskolai tanárként a Diósgyőri Gimnáziumban folytattam pályámat, onnan is mentem nyugdíjba, ma is ott tanítok óraadó tanárként. Közben a kiskunhalasi Szilády Áron Református Gimnáziumban is megszerveztem és vezettem a diákszínpadot.

Mióta tart a kapcsolat a diákszínjátszással?

Most huszonöt éve, hogy diákszínpadot vezetek. Még a Herman Ottó Gimnáziumban kezdtem el ezzel foglalkozni. Kényszerből, mert lemondott az előző diákszínpad vezető tanár és rám osztották a feladatot. Emlékszem, hogy Agatha Christie Egérfogójával, aztán a Képzelt riporttal, azután a Nyomorultak című rockopera bemutatásával folytattuk. Ekkor, és itt indult el Kamarás Máté pályája. Erre büszke vagyok, mert a tanárnak a tanítás mellett a tehetségek felfedezése is feladata lenne. A huszonöt év alatt nyolc olyan tanuló került ki az általam vezetett diákszínpadokból, akiknek pályára kerüléséhez én is hozzájárultam, vagy akiket én indítottam el. A Diósgyőri Gimnáziumban Veréb Tamásnak magyartanára, osztályfőnöke voltam (nálam öt főszerepet játszott), de nálam szerepelt először Kiskunhalason Mészáros Blanka, aki a Katona József Színház színésze. A sárospataki Sipos Gyuri, aki ma a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. Továbbá Jordanov Ágnes operaénekes, Kumich Tamás énekes és mások.

Mit nyújt a gyerekeknek a színjátszás, milyen darabokat adtak elő?

Nagyon örülök, mert a mostani csapatomból az iskolai helyes beszéd, szép kiejtés versenyen az első öt helyezést az én diákszínjátszóim nyerték el. A szereplés a tanulókat megtanítja a közösség előtti magabiztos kiállásra, artikulált beszédre. Az emberek előtti megszólalás képessége tanítható és javítható. Énekelni még nehezebb, és darabjainkkal felnőtt közönség előtt – például Ricsén minden évben várnak minket – is szépen szereplünk. A huszonöt év alatt legalább 600 gyerek fordult meg az általam vezetett diákszínpadokban. Olyan darabokat adtunk elő, mint a Mamma Mia, a Chicago, Made in Hungária, a Rómeó és Júlia, Rovarok, Hair, a La Mancha lovagja, A dzsungel könyve, a Képzelt riport, József, az álomlátó, Grease, Nyomorultak, Állatfarm, Godspell, és így tovább. Azért, ez egy elég szép repertoár. Nekem a tanári munka öröm, soha nem fárasztó még ma sem, de a diákszínpad vezetése, ami nagyon nehéz feladat a tanulóknak és nekem is, életre szóló élmény.

Hány diák vesz rész átlagosan a munkában?

Évenként 30-40 tanuló lép „a világot jelentő deszkákra”. Velük nagyon közvetlen emberi, baráti kapcsolat alakul ki, annak ellenére, hogy a munkában szigorú vagyok nem ismerek pardont. Viszont ezeken a foglalkozásokon nagyon sok szeretetet, bizalmat és ragaszkodást kapok a tanulóktól. Talán ez az, ami a pluszt adja a mindennapos munkához.

Hogyan áll össze egy-egy darab?

Hetente egyszer próbálunk általában három-négy órát. Szeptemberben kezdjük el a munkát, kiválasztjuk a darabot, megszerzem a szöveg­könyvet, s ha van, a zenei alapot. A Hermanban, amikor a Nyomorultak című rock­operát próbáltuk a szövegkönyvön kívül semmilyen anyagunk nem volt. Mindig csapatban dolgoztunk, így van ez most Diósgyőrben is. Olyan segítőim vannak, mint a hangtechnikus Sápi Zoltán, Komlós Imre rajztanár és Hajdú Cintia, aki évek óta a táncokat tanítja be.

A sok élményből ki lehet emelni egyet?

A Godspell című musicalunkat meghívták a solymári gospel fesztiválra, ami nagyon szép szakmai elismerés volt. A másik: minden évben új darabot készítünk, az iskolavezetés is támogatja ezt a munkát erkölcsi és dologi szempontból egyaránt.

Új „szerelem” a költészet, hogyan érintette meg?

Hatvankét éves koromban kezdtem el verset írni. Aztán jöttek hangulatok, érzések – próbálkoztam és egyszer csak úgy elindult. Mostanra legalább ötszáz verset írtam. Van olyan időszak, amikor könnyebben megy az írás, van amikor nehezebben. Ennek a terméke az Úgy szeretném és az Arany Ősz kötet. Hagyományos stílusban írok. A mai modern költészetet nem nagyon szeretem, de hadd ne mondjak róla minősítést, mert véleményem szerint egy vers, bármilyen irodalmi mű nem egy szűk rétegnek, a vájtfülűeknek szól, akinek a műveltsége, szaktudása megvan hozzá. A művészet úgy legyen igényes, hogy az emberek szeressék, de értsék is egyben. Hétköznapi érzések, hangulatok, portrék találhatók a két kötetben, de írok az idő múlásáról, Istenről, vágyakról, álmokról is.

Mi motiválja a tanításban, versírásban?

Nekem ez öröm és kihívás, a lányaim azt mondták, hogy apa írj le mindent, hogy maradjon nekünk emlék. A másik meg – nem hiúságból – de talán minden emberben van olyan vágy, hogy valami nyomot hagyjon maga után, mert az idő múlik. A harmadik pedig – ahogy Ady írja: „szeretném magam megmutatni, hogy látva lássanak… Ezért minden: önkínzás, ének: szeretném, hogyha szeretnének s lennék valakié”. A vágy, hogy megmutassa önmagát, minden emberben megvan. Tanárként azt mondom, hogy mindenkiben van talentum és ha megmutathatja, akkor az már értelmes és tartalmas emberi élet. Másfelől – én ezt tanítom és hiszem is – ­József Attilával szólva: „Hiába fürösztöd meg önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat”. Ha öncélúan csinálsz valamit, annak nincs értelme. Meg kell osztani az emberekkel, mert az neked is öröm, ha visszajelzést adnak. Elég egy fejbiccentés, elég egy kézfogás vagy az, hogy látod, hogy valakinek örömet okoztál. Ezért érdemes élni. Robinson amíg egyedül van a szigeten, csinálhat bármit, az gyakorlatilag értelmetlen. Amikor megjön Péntek, aki ráadásul egy rabszolga, akkor értelmet nyer az élete. Nem ezért vagyunk, hogy másokért próbáljunk élni?

- Pap Gyula -