„Súlyos próba előtt áll a társadalom, sok áldozat lesz mindkét oldalon…”

Miskolc - Macsóssá vált a társadalom? Szexuálisan megengedőbbek vagyunk? Nincs kultúrája az emberi jogoknak? Interjú: Csepeli György szociológus professzorral, a Miskolci Egyetem tanárával a zaklatásokról.

A sorra előbukkanó zaklatásos ügyek és az azzal kapcsolatos következtetések egyre inkább kezdenek társadalmi méreteket ölteni. Csepeli György szociológus professzor, a Miskolci Egyetem tanára szerint a zaklatás gyökerei a történelmi őskorba vezetnek vissza. Jelen társadalmunk sajnos táptalaja az ilyen eltorzult emberi kapcsolatoknak. A társadalomkutató úgy fogalmazott, hogy „elmacsósodott” a társadalom, és szexuálisan is megengedőbbek lettünk.

Akik a modern társadalom szervezeteiben hatalmi pozícióban vannak, visszaélhetnek előnyös helyzetükkel...” Csepeli György

Az erőszak, a munkahelyi zaklatás, pozícióelőnnyel való visszaélés tehát ennyire beágyazódott a társadalmunkba?

A Földön ma élő embert a szexualitás és az agresszivitás mozgatta mindig is. Azóta, amióta kiszorította elődjét, a szelíd Neander-völgyi embert. Az ember által alkotott kultúrának az is a feladata, hogy fékezze az eredendően féktelen és zabolátlan szexuális és másban is gyökerező agresszív vágyakat, melyek hatalmát már az ókori mítoszokban is fellelhetjük. Gondoljunk csak arra, hogy az isteneknek mindent szabad volt, amit az embernek tilos volt megtenni. Például Zeusz a mai értelemben véve egyértelműen klasszikus zaklató volt. A hatalom birtoklása ráadásul mindenkor lehetőséget adott a hatalom birtokosainak, hogy az alávetetteken tilos vágyaikat kiélhessék, ha kellett, az ő rovásukra. Báthory Erzsébet története elég közismert, ő például megtehette azt, amit egy jobbágy vagy egy polgár nem tehetett meg.

De mi táplálja jelen korunkban a zaklatást, az erőfölénnyel való visszaélést?

A zaklatás mai értelmű fogalma viszonylag új, a demokratikus rendben keletkezett, amikor elvben senkinek nem lehet már hatalma a másik teste felett, mindenkinek tiszteletben kell(ene) tartani a jogát arra, hogy maga rendelkezhessék a testével. A nők emancipálódása, a férfiakkal egy versenypályára kerülése viszont a férfiak számára nemcsak otthon, nemcsak a bordélyban, hanem mindenütt elérhető közelségbe hozza a női testeket, melyek szexuális csábítása erős. Ez természetesen nem mentesíti őket semmiféle felelősség alól. Ha nem is ilyen látványosan, de fordított irányban is jelentkezik ez a hatás, hiszen a nők is érezhetnek idegen férfiak iránt vonzást, miként – a lazuló szexuális normák miatt – azonos neműek között is megjelent a cselekvésre csábító tetszés.

Hogy alakul ez a helyzet zaklatássá?

Akik a modern társadalom szervezeteiben hatalmi pozícióban vannak, értelemszerűen visszaélhetnek – nagyon sokszor vissza is élnek – előnyös helyzetükkel. Ennek a helyzetnek a következménye lett a zaklatás. Minél inkább kiszolgáltatottabb, bizonytalanabb helyzetben van a zaklatott, annál inkább bekövetkezhet az, amire a zaklató vágyik. A korábbi koroktól eltérően a modern korban természetesen már minden résztvevő tudja – tudnia kell –, hogy ami történik, az erkölcstelen, szégyenteljes és jogellenes is.

Miért érezhető az, hogy a mi társadalmunk elfogadóbb az ilyen szituációkkal kapcsolatban?

Egyszerűen macsóssá vált a társadalom, szexuálisan megengedőbbek vagyunk, s túl individualisztikusak is lettünk. Nálunk ráadásul nincs igazi kultúrája az emberi jogoknak, melyek nem tűrik a megkülönböztetés semmiféle formáját.

Meddig gyűrűzhet a kirobbant zaklatási ügy-hullám? Milyen következményei lehetnek még?

Ami Hollywoodban kirobban, majd most a szemünk láttára begyűrűzött Magyarországra, az szerintem csak a jéghegy csúcsa. Úgy vélem, hogy még sorra fognak kibukni nálunk is a csontvázak a szekrényből. Nemcsak a budapesti Vígszínházban, az Operettszínházban, hanem a legkisebb falu polgármesteri hivatalában is. Ami igazán zavaró, hogy a cunamiszerűen előzuhanó zaklatástörténetekben nem minden esetben válik el a valóság és a fikció. Oda jutottunk, hogy bárkit, bárhol, bármikor meg lehet hurcolni, rágalmakkal tönkre lehet tenni, a védekezésre pedig a jog kevés. Súlyos próba előtt áll a társadalom, sokan lesznek áldozatok mindkét oldalon, akár vétkeztek, akár nem. És ennek a terhét egyik oldalon sem fogja tudni mindenki elviselni…

Mi lehetne a megoldás?

Szerintem egyfajta forró­vonalra volna szükség, hogy azonnal fel lehessen deríteni az ügyeket és utána frissiben megbüntetni a tetteseket. Ez arra is jó, hogy a potenciális elkövetők megrettenjenek. A régebbi ügyekről azt gondolom: lehet, hogy húsz-harminc év távolából már nem érdemes ilyen történettel előállni. Az elkövetők közül pedig aki akarja, hogy segítsenek rajta, mert a vágyai betegességen alapulnak, azon segíteni kell. Persze megjegyzem, hogy az ilyen személyeknek jellemzően nincs betegségtudatuk…

- Szaniszló Bálint -

Csepeli Györgyről

A csoportközi viszonyok kutatása az első általa végzett kísérlettől fogva munkásságának középpontjában állt. Országos reprezentatív felnőtt és ifjúsági mintákon, valamint kísérleti csoportokban kutatta a magyar nemzeti identitás szociológiai és szociálpszichológiai struktúráit. Kutatásai eredményeként készített kandidátusi disszertációját 1980-ban védte meg. Az időközben szabadabbá vált légkörben Kolosi Tamás segítségével a nemzeti identitás összehasonlító nemzetközi kutatássorozatába is bekapcsolódott. Az eredmények alapján írt műve alapján 1992-ben megkapta az MTA tudományok doktora címet.

Nemzetközileg is számottevő eredménye a nemzeti identitás szemantikai szempontú leírásának tudásszociológiai modellje, mely az érzelmi alapoktól a kognitív-ideológiai összetevőkig szűkülve piramis alakzatot követ.

Az elsők között foglalkozott az önsegítő csoportokkal, melyekről a 80-as években Buda Bélával és Baráth Árpáddal közös kurzusokat tartott a Dubrovniki Nyári Egyetemen.

Az utóbbi évtizedekben munkássága az információs társadalom kibontakozásának kutatására is kiterjedt, különös tekintettel a digitális egyenlőséget előmozdító közpolitikai modellek megvalósítására.