„A Műút szívemhez szóló munka”

Miskolc - Összepasszítja a képzőművészetet és az irodalmat. Hátha megemelik egymást a kölcsönösséggel. Interjú: Tellinger Andrással, a Műút folyóirat képszerkesztőjével

Tíz éve, mielőtt létrejött volna a Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, Zemlényi Attila alapító-főszerkesztő átnézte a mai hasonló kiadványokat Japántól Mexikón át Amerikáig, és arra jutott, hogy rendkívül esztétikusak, vizuálisak. Ezt tartották szem előtt az új lap megalkotásánál. Az idő őket igazolta, hiszen nemcsak a tizedik évét ünnepli a folyóirat, de a megyei Prima díjat is ők vehették át a közelmúltban. A folyóirat képi világáért Tellinger András grafikus felel. Vele beszélgettünk.

Minden lapszám engem is komoly gondolkodásra késztet." Tellinger András

Hogyan kezdődött?

Tellinger András: Az indulásnál nem voltam ott, a logó és a lapterv Szurcsik Jánosé. Borkuti Laci (a Bíbor könyvkiadó alapító-tulajdonosa – a szerk.) mutatott be Zemlényi Attilának, a 63 eddig megjelent lapszámból 61-et már én készítettem. Emlékszem, a lányaim még kicsik voltak, és amikor megkérdezte tőlük valaki, hogy apának mi a foglalkozása, mindig azt mondták, a Műútot csinálja. Azt hitték, útépítő vagyok. A lányok is megnőttek, a Műút is tízéves lett. Korábban nem nagyon voltak művészetekkel kapcsolatos munkáim.

Gondolom, nem véletlenül választották épp önt…

Tellinger András: Inkább úgy fogalmaznék, nem véletlen, hogy itt ragadtam. Addig marketing- és reklámkiadványokat csináltam, igaz, egy-két magazinon már túl voltam. Az elején nem volt egyszerű. Emlékszem, hirtelen jöttek a szerkesztőségi elvárások, hogy minden lapszám különálló történet legyen. Meg kellett tanulnom, hogyan álljak a képzőművészethez, az irodalomhoz, tanulgattam: Kishonthy Zsolttól a képzőművészetről, Zemlényitől, Jenei Lacitól az irodalomról és Kabai Lóritól mindkettőről. Elmondták, milyen megoldások illenek egy ilyen folyóirathoz, milyen szemléletet kell elsajátítani. Sok idő telt el, mire elkezdtem magam otthon érezni ebben a világban. És szép lassan kialakult a bizalom felém, és az én bizalmam is feléjük. Egyre jobban érdekelt, hogy hogyan lehetne a képzőművészetet és az irodalmat minél szervesebben egymás mellé rakni, hogy ne zavarják egymást, hassanak is egymásra. Ma már a szépírás rovat elképzelhetetlen képzőművészet nélkül, igyekszem minden oldalpárra alkalmazni ezt az elvet.

Mi a munkamódszere?

Tellinger András: Nem illusztrálni akarok, hanem elolvasom a publikálandó szépirodalmat, Kishonthy Zsolt adja hozzá a képanyagot, és onnantól az én munkám, az én szabadságom, hova rakom, miért oda, miért írok rá a képre, miért nem. Megpróbálom az irodalmi és a képzőművészeti alkotásokat a hangulatuk alapján összepasszítani, hátha megemelik egymást ezzel a kölcsönösséggel.

Mondja, korábban főleg marketingkiadványokat készített. Hatással vannak-e a Műútnál tanultak a többi munkájára?

Tellinger András: A Műút a leginkább szívemhez szóló munka: minden egyes lapszám engem is komoly gondolkodásra késztet. S igen, hatással van mindez a többi munkámra is. Egy-egy könyvborítót, magazint kicsit másképp készítek, és nagy öröm, amikor kapom a visszajelzést, hogy tetszik. A Műúton kívül én készítem többek között a Zempléni Múzsát és a Tánctudományi Egyetem folyóiratát is. Friss munkám az Új Alföld-könyvek sorozatterve. És az ember mindig tanul, én például sok fiatal kollégát követek, szeretem nézni a munkáikat. A Műút egyébként nagyon fontos pluszt adott az életemhez: belelátok az irodalomba és a képzőművészetbe, nem vagyok ugyan irodalom-szakértő, de sokat olvasok, jó alany voltam erre a dologra. Meg aztán fontos ismeretségekre tettem szert, meghatározó élmények értek.

Például?

Tellinger András: Találkozhattam Esterházy Péterrel, és megismerkedhetek Nádas Péterrel, mert a Műút vendége lesz. (Tellinger Andrással a világhírű író látogatása előtt beszélgettünk – a szerk.) Amikor itt járt Esterházy Péter, dedikálta nekem az Esti című könyvét, és abban a két sorban megdicsért a Műútért, ez nagy büszkeségem. Élmény volt beszélgetni vele, komoly, bölcs ember benyomását keltette. Hiányzik, megrendített a halála. Mert nem ír, nem látom a tévében, jó volt tudni, hogy vannak köztünk olyanok, mint ő.

Említette, hogy nyomon követi a trendeket. Mi most a divat a grafikus szakmában?

Tellinger András: Úgy 15 éve különösen szép dizájnokat szerettem volna csinálni, ezek többségét azóta unalmasnak tartom. Szeretem viszont az elrontott dizájnokat. Sokszor szándékosan rontottak, néha véletlenül, túlmennek azokon a tipográfiai határokon, amiket az ember megszokott. Nagyon vékony például a margó vagy nagyon kicsi a betű, esetleg túl nagy: ezek mindig kulturális történetekhez kapcsolódnak. Művészeti tematikájú folyóiratok, internetes oldalak alkalmazzák ezeket, egy marketingweboldal nem engedné meg a grafikusának, hogy például összekoszolja a monitort, mert épp az jutott eszébe.

Ki tudja élni ezt a fajta kreativitását a Műútban?

Tellinger András: Igen, leginkább ott tudom. Mondjuk nem mindent alkalmazhatok – tudom, meddig mehetek el –, de bele tudom illeszteni néha hangulati elemként, amit látok a világban. De ott van például a Dűlő – a folyóirat úgymond webes kistestvére –, ott mindent szabad. A Dűlőnek is 26 lapszáma van már, de csak egy-kettőt nyomtattak ki, a többi online érhető el. Ezt sajnálom, jó lenne néha kézbe fogni.

Pedig az online lapoké a jövő…

Tellinger András: Szerintem nem, fontos, hogy legyenek nyomtatott folyóiratok is. Persze ha okosan használnánk a számítógépeket, más lenne a helyzet. Az iskolákban akár kiadványszerkesztést is tanulhatnának a gyerekek az informatikaórákon – vannak egyre jobb ingyenes programok – és akkor készíthetnének akár iskolaújságot is. Ezzel szemben panaszkodunk, hogy a gyerek mindig a neten lóg, de nem tanítjuk meg őket komolyabb dolgokra használni az eszközöket.

Hogyan került a grafikus­pályára?

Tellinger András: Édesapám, Tellinger István képzőművész volt, nem próbáltam a nyomdokaiba lépni. Tanítóként kezdtem, szerettem például rajzot tanítani – volt, hogy kartonpapírra absztrakt képeket spréztünk –, de aztán másfelé sodort az élet. Nyomdai előkészítő lettem, majd egyre jobban vonzott a kiadványtervezés. Magát a munkát autodidakta módon tanultam meg, nagyon sokat kellett olvasnom, mire megértettem, mi a tipográfia, mi az alkalmazott grafika.

Hogy érzi, helyén van?

Tellinger András: Nehéz az élet szabadúszóként, de szakmailag igen, kezdek a helyemre kerülni, egyik munka hozza a másikat. Nem hirdetem magam, nem csináltam magamnak weboldalt. Ha csinálnék, akkor apám miatt, az ő dolgairól, hogy ne menjen feledésbe.

- Hajdu Mariann -