A nagyapa mesélt, az unokája pedig filmezett

Miskolc - „A nagyposta tetején golyószórók sorakoztak, az egyiket a Földes bejáratára irányították.”

– Nem voltam én se forradalmár, se ellenforradalmár, csupán egy kíváncsi gyerek, aki tátotta a száját a forradalmi események láttán, anélkül, hogy igazából tudta volna, mi történik – fogalmazott Juga Lajos, aki 1956-ban a Földes Ferenc Gimnázium 1. c osztályos, 15 éves tanulója volt.

Élő történelemkönyv

A mai földesista diákok azonban jól tudják, nagypapájuk és nagymamájuk élő történelemkönyvek, így tavaly felkeresték Juga Lajost is, hogy meséljen nekik az ’50-es évekről és természetesen az ‘56-os eseményekről. A riporter nem más, mint saját unokája volt Péter, aki a honismereti és médiaműhely tagjaként kérdezgette a nagypapát (Péter azóta leérettségizett).

Az 50 perces videó azonban elkészült azzal a céllal, hogy a gimnázium diákjai személyes élmények által ismerhessék meg a történelmet. Juga Lajos lapunknak is szívesen mesélt a forradalmi napokról, bár hangsúlyozta, ő tulajdonképpen még csak gyerek volt abban az időben.

– Az akkori eseményeknek nem résztvevője, hanem inkább csak szemlélője voltam. Október 24-én a rádióban zene szólt és lövések is hallatszottak. Amikor bementünk a gimnáziumba és kinéztünk az ablakon, az tűnt fel nekünk, hogy a nagyposta tetején golyószórók sorakoztak, és azt is láttuk, hogy az egyiket a Földes kapujára irányították. Voltak olyan osztálytársaim, akiknek volt némi információjuk, hogy mi történik, de sokan semmit nem tudtunk.

A szülők, érthető módon, igyekeztek bennünket, 15 éves gyerekeket távol tartani az eseményektől. Csodálkoztunk és pusmogtunk, 10 óra körül jött be az osztályfőnök, aki azt mondta, nincs tanítás, csak szülői felügyelettel lehet hazamenni. Értem az édesanyám és az öcsém jött el. A kollégistákat csoportosan vitték haza, a bejárók közül viszont volt, aki gyalog ment haza Kisgyőrbe vagy Szikszóra.

Egy-két napig még jártunk iskolába, a tanárok vigyáztak ránk, alig mehettünk ki az osztályteremből, de aztán kihirdették, hogy szünet van. A pedagógusok nekünk semmit nem mondtak, mi történik, az utcákon azonban forradalmi hangulat uralkodott. Akármerre mentünk, mindenütt tömeget láttunk, énekelték a Himnuszt, a Szózatot – idézi fel az emlékeket Juga Lajos.

Kalapos tanár úr

Elmeséli azt is, hogy otthon, a szüleitől sem tudott meg sokkal többet, inkább be akarták zárni a gyerekeiket, hogy nem menjenek sehová. De amíg volt iskola és dél körül elengedték őket, csak odacsapódtak a tömeghez.

– A vasúti igazgatóságnál láttuk, ahogy leverik a vörös csillagot. A tömeg indult tovább az egyetemre, de mi gyerekek nem mentünk velük tovább, iszkoltunk haza. Aztán emlékszem arra is, hogy az egyik nap a Kossuth téren egy viharkabátos ember felugrott a szoborra.

Azt mondta, „egyetemistákat tartanak fogva a rendőrségen, menjünk oda, szabadítsuk ki őket!” Ezt követően Kalapos László tanár úr ugrott fel a Kossuth-szoborra, aki általános iskolai tanárom volt, és azt kiabálta, hogy a „diákok ne menjenek sehova, a diákok menjenek haza!” Mi ezt megfogadtuk. Csak később tudtuk meg, hogy a rendőrségnél történt a vérengzés. Bizony, sokan Kalapos tanár úrnak köszönhetjük, hogy nem lettünk a forradalom áldozatai.

Juga Lajos megjegyzi, fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megismerjék ezeket az eseményeket, ezért is mesélte el unokájának. Úgy véli, a személyes élményeket nem lehet így vagy úgy magyarázni, azok mindig hitelesek. A fiatalok pedig sok mindent tanulhatnak az ’56-os eseményekből. „Mindig azt mondom, ennek a kis magyar népnek össze kellene fognia. 1956-ban összefogás volt.”

A nagymama sem tudta

Juga Péter, az unoka pedig, amikor az előző tanévben a médiaszakkörösök munkájukról meséltek lapunknak, úgy fogalmazott:

– Nagyon fontosnak tartom a családon belüli kapcsolatokat az idősebb és fiatalabb generációk között. A történelem megismerésének hitelesebb forrása nincs is, minthogy saját, idősebb családtagjainkat kérdezzük. Vannak persze könyvek, filmek, egyéb dokumentumok, de ha a saját nagyapánk mesél, az sokkal nagyobb hatással van ránk. Egyórás anyag készült vele, de nagyapám akár több hétre szóló történetet is el tudna mesélni az életéből. Az elkészült interjút megnézte a család többi tagja is, és érdekes volt, hogy sok mindenről még a nagymamám sem tudott, pedig együtt élnek 40 éve.

- Hegyi Erika -

[related-post post_id="3657760"]

[related-post post_id="3657785"]