Sörgyári capriccio: szerencsés találka a színésznő és a rendező életében

Miskolc - Az európai film két sztárja volt a miskolci filmfesztivál vendége pénteken.

Akárcsak egy évvel ezelőtt Juliette Binoche (akkor a francia, Oscar-díjas színésznő volt a CineFest vendége), most Jiří Menzel is zavarba jön, amikor kattognak a fényképezőgépek. Átöleli Magdalena Vášáryovát, majd bohóckodik kicsit: viszontfényképezi a fotósokat és szelfit is készít magukról.„Szinte filmsztárnak érzem magam”, jegyzi meg.

Fordulópont volt a pályámon a Sörgyári capriccio főszerepe." Magda Vášáryová

Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál vendégei voltak ők ketten pénteken, az európai film – nyugodtan mondhatjuk – szupersztárjai. Jiří Menzel az 1966-ban forgatott Bohumil Hrabal-mű, a Szigorúan ellen­őrzött vonatok című filmjére Oscar-díjat kapott, és több filmjét vetítik világszerte. Talán a leghíresebb a szintén Hrabal könyve alapján készült Sörgyári capriccio, e filmnek a főszereplője Magdalena Vášáryová, a CineFest másik díszvendége. Pénteken, a tíznapos fesztivál nyitóünnepsége előtt találkozhattunk velük. Az ünnepségen aztán Menzel életműdíjat, a színésznő pedig a tavaly alapított Európa-díjat vehette át, a közönség pedig megtekinthette az utóbb említett filmet.

A sajtóbeszélgetés izgalmas volt és nagyon jó hangulatú. Menzel csehül, a színésznő szlovákul beszélt (tolmács fordított az újságíróknak), sokat viccelődtek, ugratták egymást. A 79 éves rendező kicsit nagyot hall – ez is az ugratás és az önirónia tárgya volt a beszélgetésben –, Magda Vášáryová pedig gyönyörű, még most is, 69 évesen is megvan benne az a báj, ami az 1981-ben forgatott Sörgyári cappricció­ban is megfigyelhető.

Ma is vetítik

Az első kérdés mi másra, mint a díjakra és az Oscarra vonatkozik.

– Nem szeretném túlértékelni – válaszolja Jiří Menzel.– A világon nagyon sok jó film született. Nem minden film kapja meg a lehetőséget, hogy eljuthasson Amerikába. Nekem szerencsém volt, hiszen még az Oscar-díjas filmek közül sem emlékezünk minden egyesre. Talán a legfőbb értékük az, hogy a mai napig vetíteni lehet.

A filmekről egyébként is elég markáns véleménye van. Az egyik újságíró utalt egy korábbi nyilatkozatára, miszerint azt tartja jó filmnek, amin nem alszik el. Kérdezte, változott-e a véleménye. Menzel frappánsan válaszolt: egyre inkább elalszik.

– Nem tudom, mi ennek az oka, az, hogy szaladnak velem az évek, vagy hogy a filmek rosszak. A szenvedély egy idő után lanyhul az emberben – fejti ki. Ez a kérdés később is előjön, sőt a generációs problémákra is kitér:

– Amikor fiatal voltam, a régi öregek fennhordták az orrukat a fiatalokkal szemben, aztán mostanra én is ilyen lettem. Egyes filmek miatt már én is fintorgok, ami talán nem is azt jelenti, hogy ezek rosszabbak, csak jobban szeretem azt, amihez hozzászoktam. De a mai fiatalokra is pontosan ugyanez a sors vár.

Szóba kerülnek a magyar filmek is. Tudvalevő, hogy a rendező jó viszonyt ápol magyar kollégáival. Több magyar filmben vállalt szerepet, például a Szabó István rendezte Az ajtóban, és színházi előadásokat is rendezett itt. Az egyik újságíró arra kérte, hogy beszélje már rá Szabó Istvánt, magyar Oscar-díjas kollégáját, hogy rendezzen még filmet.

– Mindent megtennék ez ügyben – válaszolja – de mi rendezők nem vagyunk ilyen hatalmasak, nincs a kezünkben ennyi hatalom. Örülnék, ha forgatna. Még azt is megbocsátanám, ha nem kapnék szerepet benne.

Később a fiatal magyar filmesekről is kérdezik, és azonnal másik Oscar-díjasunk, Nemes Jeles László nevét említi.

– Nagyon rég nem történt meg velem, hogy egy filmet végignéztem, de a Saul fia ilyen volt. De nem volna erőm még egyszer végignézni. Nagyon erős film – mondja. És hozzáfűzi, ugyanakkor az is boldoggá teszi, hogy ilyen filmet nem szeretne készíteni.

– Nem aludtam utána. Én egészen más típusú filmeket forgatok, és nagyon ritkán történik meg velem, hogy egy ilyet végig akarok nézni. A Saul idegesít. Hogy valaki ennyire jó.

Aludnának rajta, ha…

De nemcsak más filmjeivel kritikus, hanem a sajátjaival is. Bevallja, ha egy filmet befejez, soha többé nem akarja látni. Aztán előfordul, hogy később rácsodálkozik.

– Kórházban voltam pár éve, és volt ott egy tévé. Egy dokumentumfilmet adtak Rudolf Hrusínský színészről, aki a Sörgyári capriccióban az orvost játszotta. Levetítettek egy részletet a filmből, épp azt, amiben Magda az ágyban ül és Hrusínský gyógyítja. Néztem a jelenetet, megfelejtkezve róla, hogy a saját filmem nézem. És rá kellett jönnöm, hogy egy film sikere nem attól függ, hogy a rendező hogyan rendezi meg és a vágó hogyan vágja össze, hanem hogy milyen személyiségeket, milyen egyéniségeket tud megnyerni a filmhez. Ha Magda helyett valaki más játszotta volna ezt a szerepet, lehet, ma mindenki elalszik rajta.

– 25 éven át voltam színésznő, de már 28 éve nem játszom – veszi át a szót Magda Vášáryová, akiről tudni kell, hogy bár hihetetlen sikereket ért el a pályán, már jó ideje politikusként dolgozik. Karrierje egészen a szlovák elnökjelöltségig vitte, közben pedig volt nagykövet és külügyi államtitkár is.

Kell a remény!

– 28 év után most, ebben az évben kaptam életműdíjat a színészi alakításaimért –jegyzi meg arra a kérdésre válaszolva, hogy a csehek elismerik-e a saját tehetségeiket. – Engem sosem zavart, hogy nem bálványoztak bennünket, bár Jirka (ugratja egy kicsit Menzelt) nagyon szép szobor lehetne, nagyon szépek a fülei. De az biztos, hogy ha meghalunk, a sírunk fölött már a legfantasztikusabb dolgokat fogják mondani azok, akik egész életünkben nem szerettek minket. „Én már alig várom” – vágja rá erre Menzel. Aki most is, mint a beszélgetés során többször utal rá, nem ért egyet Vášáryová döntésével, hogy feladta a színészi pályát.

Magda viszont nem bánta meg, később szóba kerül az is, profitált-e politikusi pályáján abból, hogy színész volt. „A színészek között is vannak jó nagy disznók, csak ez nem olyan nagy baj, mert nekik nincs hatalmuk”, mondja, később kifejti, inkább azt érzi, hogy kárára volt korábbi szakmája. Mert akárhányszor nem voltak érveik vele szemben, a múltja miatt támadták.

– Közép-Európában még dívik az az elképzelés, hogy a színésznők, főleg, ha szőkék is, butuskák és erkölcsileg kicsit gyanúsak.

Nagy szerencsém volt, hogy találkoztam Prágában Magdával." Jiří Menzel

De alapjában véve úgy érzi, a politikusi pályán tudott kiteljesedni.

Ha politika, akkor szóba kerül, mennyire sikerült a rendszerváltás. Vášáryová jó politikusként elégedett, természetesen vannak problémák, mondja, de azért vannak, hogy megoldjuk őket.

– Minden reggel, amikor felébredek, azt mondom, hogy a reményt soha nem szabad elveszíteni, mindig hinni kell, hogy bármikor történhet változás. Nem is tudom, hogy ennél diplomatikusabban hogyan fejezhetném most ki magam itt nálatok, magyaroknál – fogalmaz.

Menzel a politika kapcsán sem rejti véka alá véleményét:

– Politikus csak az akar lenni, aki sehol máshol nem tud érvényesülni, de hatalomhoz akar jutni. Ezért van tele a kormány csupa olyan emberrel, akit még személyiségnek sem neveznék, akiknek csak egyéni érdekeik vannak. Mi árad belőlük? Semmi. Nullák.

A fordulópont

És persze szóba kerül a Sörgyári capriccio is. Az, hogy hogyan is kapta meg Magda Vášáryová a főszerepet. Menzel meséli, bár a színésznő 14 éves korától játszott, ő már érett nőként ismerte meg. (Magda 32 éves volt a forgatás idején.) Beszél a prágai, belvárosi véletlen találkozásról, amikor már egy ideje készült a könyv megfilmesítésére.

– Kérdeztem tőle, olvasta-e a könyvet. Mondta, hogy nem, erre bementem a könyvesboltba és megvettem neki. Azonnal jeleztem a producernek, hogy megtaláltam a színésznőt. Kérdezte, megőrültél? Pozsonyban játszik színházakban, fizethetjük majd neki az útiköltséget. Ezt nem akarták vállalni, mondták, keressek másik színésznőt. Úgyhogy felhívtam Magdát a rossz hírrel, aki úgy vette fel a telefont: „Megkaptad a levelemet?” De én mondtam neki, mégsem őt választottuk. Aztán másnap megtaláltam a lapot, amiben volt egy mondat: „Elolvastam a regényt, és kiürítettem a fridzsidert.” Akkor újra bekattant bennem valami, és azt mondtam: nem akarok semmilyen más színésznővel dolgozni.

Vášáryová elmondja, fordulópont volt pályáján a szerep. Addig ugyanis csupa áldozatot játszott: meggyilkolták, megerőszakolták.

– Aztán egyszer csak megjelent Jirka az életemben, és onnantól, hogy rákényszerített, dolgozzam vele, a sörivó megtestesítője lettem, holott nem szeretem a sört. Azóta mindig el kell játszanom, hogy reggel húst zabálok, sört iszom hozzá, és felmászok a kéményre. Megszoktam.

Állapotos és ragyog

Menzel folytatja, igen, felmászott többször is a kéményre, és egyfolytában evett és evett, mégsem hízott egy dekát sem.

– Utólag tudtam meg, hogy a forgatás idején állapotos volt – árulja el a rendező. – Ez a tény is hozzájárult a sikerhez, mert az áldott állapotban lévő nő ragyog. Sokszor van szerencsém a pályámon, de az egyik legnagyobb szerencsém az volt, hogy vele akkor, ott, Prágában találkoztam.

A rendező filmjeit át-átszövi a humor. Erről is faggatják, vajon hogy érzi, megvan-e ugyanez a mai filmekben. Szenvedéllyel teli válaszol, mert ez az, amit nagyon hiányol.

– Ma a filmesek és kritikusok közt is él a hiedelem, hogy ami szórakoztató, az nem igazán értékes. Az elmúlt öt évben a világ fesztiváljain nem láttam egyetlen egy vígjátékot sem, egyetlen jelenetet sem, amin mosolyoghattam volna – mondja. És kifejti, ha egy film túl komolyan veszi magát, akkor nevetségessé válik. Szerinte még a legnagyobb tragédiákban is van helye a humornak, utal például Shakespeare-re, Oscar Wilde-ra, Fellinire.

– Csak a jó komédiák maradtak fenn. Tudsz-e mondani egy másik színészt Chaplin korából? Miközben egy túl komoly Antonioni-filmen ma már húsz perc után elalszol.

A rendezőt aggódva kérdezik egészségéről is – hiszen korábban kórházi kezeléséről beszélt –, de megnyugtatja a hallgatóságot: „Nagyon szép az életem, nagyon szép gyerekeim vannak, alacsony a nyugdíjam ugyan, de kapom a jogdíjakat a filmjeim után. Mi hiányzik még az életből?” – válaszolja. Aztán arra a kérdésre, hogy van-e még filmötlete, amit meg szeretne rendezni, furcsán válaszol.

– Soha nem találtam ki magamnak semmiféle munkát. Lusta vagyok. Mindaz, amit elkövettem rendezőként, megrendelésre született. Az volt a legnagyobb szerencsém, hogy minden jött magától. Leforgattam az első filmemet, aztán érkezett a következő ajánlat, és így tovább. Dolgozom színházban, élvezem az életet, senki nem érezheti jobban magát, mint én.

– Ha érkezne felkérés, akkor sem rendezne már filmet? – így az utolsó kérdés.

– Ha érdemesnek találnám magam rá, akkor igen. Sok olyan ajánlatot kaptam, aminél azt éreztem, hogy csak a nevemre van szükség. De ezt nem szeretném. Én kézművesnek érzem magam egyébként, nem művésznek. De ezért érzem magam szabadnak.

- Hajdu Mariann -

Névjegyek

Magdalena Vášáryová

Született: 1948-ban, szlovák színésznő.

19 évesen játszotta el a Markéta Lazarova című cseh film főszerepét. A háromórás filmeposzt azóta a nemzetközi szakkritika és filmtörténetírás a 60-as évek aranykorának legjobb európai filmjei között tartja számon – felújított kópiájának premierje néhány éve igazi szenzáció volt. A színésznő nem csak filmszerepek tucatjaival vívott ki elismerést. A rendszerváltás után diplomata és politikusi karrierje egészen a szlovák elnökjelöltségig vitte, volt nagykövet és külügyi államtitkár is. Számos nyelven beszélő, igazi európai látókörrel rendelkező művész és politikus.

Jirí Menzel

Született: 1938-ban, cseh Oscar-díjas filmrendező.

Az európai filmművészet egyik legjelentősebb alakjának tartják. Már első filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Oscar-díjat nyert 1968-ban. Egy évvel az Oscar-díj után készült Pacsirták cérnaszálon című filmje, ami húsz évre dobozba került, hogy aztán az 1989-es Berlini Filmfesztiválon elnyerje az Arany Medvét. Az Őfelsége pincére voltam 2006-ban több mint egymillió nézőt vonzott a mozikba a tízmilliós Csehországban, ez volt a rendező hatodik Hrabal-adaptációja. Filmjeiben egymásba játszik a komédia, a tragédia, az érzelmesség, a finom humor és az irónia.

[related-post post_id="3610123"]

[related-post post_id="3610135"]