A tehetség csodája

A július az iskolai szünet ideje, ám vannak olyan diákok, akik most sem pihennek. A nemzetközi diákolimpiákon a világ legkiválóbb középiskolásai ilyenkor mérik össze tudásukat. Veres Pál írása.

Talán már értesültek róla, hogy iskolánk, a Földes Ferenc Gimnázium diákjai négy tantárgyban képviselik hazánkat a diákolimpiákon, ami önmagában is kivételes siker. Úgy gondolom, problémákkal terhes világunkban nagy szükségünk van a jó hírekre. Legyünk büszkék arra, hogy ezek a nagyszerű fiatalok nemcsak hazánknak, hanem az oly sokat szidott régiónknak is dicsőséget hoznak, látványosan bizonyítva, hogy tehetségekben gazdagok vagyunk.

Sokan menekülnek a gyors, a komolyabb munka nélkül elérhető sikerek vágyálmainak lila ködébe."

Önmagában a tehetség lenne a siker titka? A kiemelkedő tehetségek, akik közé nyilvánvalóan a diákolimpikonok is tartoznak, a népesség csupán néhány százalékát teszik ki. És a többiek? Elfogadott állítás, hogy mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell találni azt a bizonyos területet. Ezután jön a neheze, a tehetséget fejleszteni kell, hogy kiteljesedhessen. Nagy segítség az elfogadó és támogató környezet, a megfelelő családi háttér, de talán még fontosabb az egyéni motiváció. Ezek gyakori hiányában látom korunk egyik fő problémáját. Sokan menekülnek a gyors, a komolyabb munka nélkül elérhető sikerek vágyálmainak lila ködébe. Csak várják a csodát, ahelyett, hogy azt maguk hoznák létre. Pedig csoda minden kiteljesedő tehetség, legyen az esztergályos vagy atomfizikus.

Fontos az iskola, és fontosak a tanárok, és nagy a felelősségünk. Nem is vagyunk mindig a tudatában annak, hogy milyen hatással lehet személyiségünk, szakmai és pedagógiai felkészültségünk a diákjaink sorsának alakulására. Ha képesek vagyunk a gyerekekkel együtt feltárni tehetségterületeiket, ha meg tudjuk teremteni az alkotó összhangot, ha felkeltjük a megismerés vágyát, ha irányt mutatunk, ha munkára tudunk nevelni, ha át tudjuk segíteni a diákokat a nehézségeken, akkor létrejöhet az a bizonyos csoda. Ám elég például egy rossz gesztus, egy igazságtalannak vélt döntés, és bár akaratunkon kívül, de eltéríthetjük diákjainkat a számukra ideális útról. Ettől nehéz hivatás a miénk, és ezért kellene sok kiváló tanár.

Az oktatás problémái drámai módon kerültek felszínre az elmúlt években. Az okok jelentős része ismertté vált, a megoldási javaslatok lassan születnek meg, a hatásukra pedig éveket kell majd várni. Az oktatás olyan rendszer, mint egy hatalmas tankhajó. Nagy a tehetetlensége és ettől stabilnak tűnhet. Ha zátonyok közé sodródott, akkor nagyon nagy a baj, mert épp a mérete és a tehetetlensége miatt nehéz onnan kivezetni, és minden sérülése könnyen végzetes lehet. Most a zátonyok között haladunk, úgy látszik, talán elindultunk kifelé, de csak valódi szakmai és politikai összefogással van remény a kijutásra.

Németh László azt írta: „Aki hisz a pedagógiában, az csak optimista lehet.” Őszintén örüljünk annak, hogy még mindig szép számmal vannak a „fedélzetünkön” olyan diákok és tanárok, akik képesek közösen létrehozni a tehetség kiteljesedésének csodáját. A pedagógiába vetett hitem optimizmusával remélem, hogy a számuk nőni fog, és kijutunk ismét a nyílt vizekre.

- ÉM -