Helyi közélet

2017.06.13. 15:01

Három miskolci gimnázium hat tehetséges tanulója

Miskolc, Budapest - Az ünnepségen 72 közép­iskola 113 tanulója vehetett át díjat.

Miskolc, Budapest - Az ünnepségen 72 közép­iskola 113 tanulója vehetett át díjat.

Átadták az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) legeredményesebb tanulóinak és felkészítő tanárainak járó díjakat június 2-án Budapesten.

Hat miskolci

Az ünnepségen hat miskolci diák is részt vett, azok, akik dobogós helyen végeztek az ország legrangosabb tanulmányi versenyében. A legeredményesebb a Földes Ferenc Gimnázium volt, melynek tanulói közül 4-en is díjat kaptak, de szép sikert ért el a Zrínyi Ilona Gimnázium és a Lévay József Református Gimnázium egy-egy diákja is.

Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny a magyar köznevelési rendszerben a tehetségek kiválasztásának és gondozásának legközismertebb, legnagyobb hagyományú fóruma. Az idei tanévben 27 tantárgy 38 kategóriában szervezett versenyeire 20 956 tanuló jelentkezett, néhány diák több tárgyból is. Az OKTV népszerűségét az is jelzi, hogy az ország 568 középiskolájából, azaz középiskoláink közel feléből indultak tanulók a megmérettetésen. Az ünnepségen 72 középiskola 113 tanulója vehetett át díjat.

ÉM-HE


Miskolci díjazottak

Földes Ferenc Gimnázium

  • Lencsés Ádám, informatika I. kategória, 1. helyezés, felkészítő tanárai: Takács Imre, Csató Endre
  • Gáspár Attila, matematika III. kategória (speciális matematika tagozat) 2. helyezés, felkészítő tanárai: Győry Ákos, Gulyás Tibor
  • Sajgó Mátyás, kémia II. kategória, 2. helyezés, felkészítő tanára: Endrész Gyöngyi
  • Tompa Tamás Lajos, fizika II. kategória, 3. helyezés, felkészítő tanárai: Kovács Benedek, Pál Mihály, Zámborszky Ferenc
  • Kiváló versenyfelkészítő díjban részesült tanárok: Csató Endre, Endrész Gyöngyi
  • Lévay József Református Gimnázium

  • Kőszegi Áron, irodalom, 2. helyezés, felkészítő tanára: dr. Vonáné Vincze Viktória
  • Zrínyi Ilona Gimnázium

  • Balázs Bogdán, vizuális kultúra, 3. helyezés, felkészítő tanárai: F. Pollner Erika és Szőke Anita)

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában