2017.06.12. 16:38
Fogas kérdés
<em>Olvasom, hogy elég rosszul állunk a fogversenyben. Mármint, hogy ha megnézik, melyik életkori sávban hány saját foga van még valakinek, akkor Európában nem nyernénk meg a dobogós helyek valamelyikét, sőt meglehetősen szégyenkeznünk kell a helyezés miatt. </em>Kiss László írása.
Olvasom, hogy elég rosszul állunk a fogversenyben. Mármint, hogy ha megnézik, melyik életkori sávban hány saját foga van még valakinek, akkor Európában nem nyernénk meg a dobogós helyek valamelyikét, sőt meglehetősen szégyenkeznünk kell a helyezés miatt. Kiss László írása.
A fogorvosi ellátás volt az, amit már az átkosban is abszolút a magánrendelők uraltak."
De nem kell ehhez nagy felmérés, mert nem vagyunk az ép mosolyok országa az tuti, elég, ha körülnézünk a környezetünkben. Ugyanakkor meg Magyarország fogászati nagyhatalom, a környező és a messzebbi fejlett országokból rengetegen jönnek ide beavatkozásokért. Ami azt jelenti, hogy elég olcsók vagyunk nekik.
Az elég olcsó persze relatív. Egy sok beültetéssel járó fogsor-rekonstrukció sokmilliós tétel. Egy biztos, ma Magyarországon bármelyik csúcseljárás elérhető, ha van valakinek elég pénze. A fogorvosi ellátás volt az, amit már az átkosban is abszolút a magánrendelők uraltak, talán a legrégebben privatizált egészségügyi beavatkozási ellátási forma. Sok nyavalyát hozhat egy rossz fogsor, de azért nem a halálos kórok között tartják számon. Nagyapám is elnyammogta a pótkávéba áztatott kenyeret és kész – mondják, és a pálinkát is el tudjuk fog nélkül is harapni. De fiatalabbakon is elnézem, hogy hamarabb beugrik egy komplett műcici, aminek az árából már rendezhető lenne a szélesebb mosoly leleplezte, oldalt tátongó foghiányok árnyéka.
Azt gondolom, összetett kérdés ez, nem vezethető vissza pusztán csak anyagiakra, legalább ennyire kulturális ügy. Mi a fontos és mi nem. Ne a hajléktalanokat vagy a kisnyugdíjasokat pécézzük csak ki. Politikusokat, közszereplőket, üzletembereket látok a képernyőkön elképesztő fogsorokkal. Láthatóan hamarabb vesz egy újabb Armani öltönyt, mintsem megoldaná ezt a kérdést.
Keresztszüleim fogorvosok voltak, és tudtam, hogy azokat a pácienseket kedvelték legjobban, akiket gyerekkoruk óta folyamatosan láttak, kezeltek. Ott is előfordult jelentős fogvesztés, mert ez civilizációs nyavalya is, nem lehet a legdivatosabb fogkrémmel se megoldani, hogy nem rágunk eleget. De akivel folyamatosan foglalkoztak, ott sosem voltak drámai fordulatok, mindig úgy nézett ki, a mosollyal minden rendben van.
A fogas kérdés sokszor a jövőben való gondolkodáson múlik. Ma azt mondják, fogat beültetni nem akkor kell, amikor már minden rom a szájban, hanem fiatalon kell a fogvesztéseket megfelelő helyeken beültetésekkel pótolni, és majd öregkorban ezekre az implantátumokra bármit lehet építeni minden gond nélkül. De ki a fene vehető rá egy ilyen drága és nem is egyszerű beavatkozásra húszévesen annak érdekében, hogy majd hatvanévesen jobb legyen a helyzet. Lehet, hogy létre kellene hozni egy fogbankot, egy befektetési formát, ami erre nyújtana financiális megoldást. És akkor tényleg a mosoly országa lehetnénk.
