Helyi közélet

2017.05.19. 09:30

Tanúság: „csöndesen és váratlanul átölelt az Isten”

Miskolc - Együttérzéssel forduljunk az elesettek felé. Ezt hirdette csütörtökön Miskolcon a Hajléktalan Jézus szobra. „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten".

Miskolc - Együttérzéssel forduljunk az elesettek felé. Ezt hirdette csütörtökön Miskolcon a Hajléktalan Jézus szobra. „Mikor elhagytak, mikor a lelkem roskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten".

Zoller János zenetanár Ady Endre verséből vett idézettel kezdte tanúságtételét a miskolci Hősök terén, ahol az együttérzés mementójaként vendégeskedett a Hajléktalan Jézus szobra.

Hét szűk esztendő…

Zoller János az utcán élve mindennapjait megtapasztalta a „hét szűk esztendőt”.

Erről szólt tanúságtétele a Hajléktalan Jézus szobor előtt.

„Hajléktalanként aludtam nagyon sok helyen. Aludtam lépcsőházban, aludtam parkban. Aludtam romos épületben is, ahova néha ellátogattak fiatalok szórakozásból verekedni egy kicsit velünk. Pedig mi nem bántottunk senkit, csak próbáltunk aludni és élni…”

„Ady Endre versének első sora azonban nem mindenkor érvényes ránk. Ugyanis nem minket hagynak el legtöbbször, hanem mi hagyjuk el az Istent. És ennek a következményei beláthatatlanok. És ez így történt nálam is. Volt családom, gyermekeim, otthonom. De alkoholista lettem, nem gondolkoztam azon, mikor, kinek, mit teszek. Hazudtam másoknak, hazudtam magamnak, és mindig felmentettem magamat. Azt mondtam előbb, hogy bántottak, de közben én is bántottam nagyon sok embert. De átélve a hét szűk esztendőt és az utána következő éveket, megbékéltem magammal, másokkal, és rátaláltam Istenre, aki segíti mindennapjaimat. És itt, a Hajléktalan Jézus szobra mellett kérek bocsánatot azoktól, akiket bántottam…”

Az együttérzés szobra

Ezekben a hetekben vidéki nagyvárosokban mutatja be az együttérzés szobrát a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

A Hajléktalan Jézus szobor csütörtökön Miskolcon, a Hősök terén volt látható.

A köztéri alkotás kettős üzenetet hordoz: egyrészt, lássuk meg Krisztus arcát a kirekesztett emberekben, másrészt, hogy együttérzéssel forduljunk az elesettek felé.

A szobor fő üzenete nagyon közel áll a Magyar Máltai Szeretetszolgálat meggyőződéséhez, mely szerint a hajléktalan embernek elsősorban a másik emberre van szüksége.

Az elesett emberek méltóságát a szociális ellátó rendszer önmagában nem tudja visszaadni, arra csak a társadalom képes.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában