Borházban vagány lakni

Miskolc - Azért van, aki pincét vesz az Avason, annak ellenére, hogy a szőlők helyén ma már csak a panel virágzik.

A 90-es években Szunyogh László építész tett egy javaslatot: mi lenne, ha az avasi borházakból fiataloknak alakítanának ki lakásokat, vagy legalább is lehetővé tennék, hogy kialakítsák maguknak. Akkoriban ebből az ötletből nem lett semmi, de most talán újra aktuális lehetne. Már csak azért is, mert a város az elmúlt év végén bejelentette: másfél milliárd forintot nyertek a városrész fejlesztésére. A tervekről még nem tudni semmit, de lapunk próbál ötletelni, mi hozhatná vissza az életet az Avasra. Ezúttal Szunyogh Lászlóval ötleteltünk.

A fiatalok kis lakásokat keresnek, egy ugrás innen a belváros." Szunyogh László

„Felnézni jó, felmenni nem”

„Az Avas monográfiában Dobrossy István idéz egy világháború előtti újságcikket, amelyben az újságíró arra panaszkodik, hogy a miskolci polgár már csak olyan, hogy szeret fölnézni az Avasra, büszke rá, de hogy vegye a fáradtságot, hogy föl is menjen, azt már nem. Ebből két megállapítás szűrhető le. Egy: valóban különleges, hogy egy ilyen „szőlőhegy” magasodik a belvárosban. Kettő: fáradtságos is, meg minek is fölmenni. Ezzel persze ellentétesnek tűnhetnek az avasi pincékről, pince- és asztaltársaságokról szóló anekdoták, Marjalaki Kiss Lajos, Móra Ferenc látogatása, meg a közismert mondás, miszerint nem is miskolci polgár az, akinek nincs pincéje az Avason. Az ellentmondásnak valószínűleg az a föloldása, hogy az avasi szőlők 19. század végi kipusztulása után a pincekultúra, a hagyomány még sokáig túlélt, ahogyan most is vannak páran, esetleg jó páran, akik pincét visznek az Avason, annak ellenére, hogy a szőlők helyén ma már csak a panel virágzik” – mesélte az építész.

– A nemrég útjára indult s valószínűleg hagyománnyá nemesedő Avasi Borangolás évenkénti egy-egy szombatja megmutatja, hogy milyen élet is lehetne, ha az Avas még mindig borvidék lenne – fogalmazott Szunyogh László. – Azonban nem az, s ha egy-két pince működik is, nincs, ami élettel töltené meg a sok-sok üres borházat.

Szunyogh László szerint adná magát a turisztikai hasznosítás. Azonban – vélekedett – be kell látni, hogy jelenleg nem akkora a turistaforgalom, hogy folyamatosan életben tartsa a Kisavast. Ezért a pincetulajdonosok erre nem tudnak támaszkodni, azaz, nem fejlesztenek, nem is működtetik folyamatosan a pincéket mint vendéglátó egységeket.

Hátrányból erényt

A másik probléma az építész szerint a fejlesztés hiánya, az infrastruktúra lerobbantsága. „A város helyesen ismerte föl, hogy először az infrastruktúrát kell rendbe hozni, az utakat, a közműveket, meg a károsan elburjánzott növényzetet. A följutás is problémás, megfejelve azzal a szürreális helyzettel, hogy az egyik út egy temetőn halad keresztül. De a látszólagos hátrányból ügyes húzásokkal erényt lehetne kovácsolni. Az világosan látszik, hogy gépjárműforgalmat csak nagyon korlátozott célforgalomként lehet a területre beengedni. Meg tudomásul kell venni, hogy az emberek, s így a turisták is, ha csak nem andalgó szerelmespárok, nem szeretnek fölfelé gyalogolni. Miközben legfölül van a kilátó, ami azért nem kis attrakció lehetne. Tehát vagy föl kell az embereket vinni, vagy föl kell őket csábítani, ahogyan például a Borangoláskor egy-egy pohár kézbeadásával teszik” – sorolta.

Busz vagy valami más

Az építésznek a fölvitelre is lenne ötlete, olyan, ami már többször felmerült az elmúlt évtizedekben. Nevezetesen: libegő vagy fogaskerekű. De úgy véli, a Városház térről induló kisbusszal is fel lehetne szállítani az embereket. Az sem ártana, ha ezek a járatok, bármi is a szállítóeszköz, megállnának mondjuk minden második pincesornál.

„Csatlakozást is lehetne hozzá biztosítani az Avastetőn egy, a lakótelep tengelyén végigmenő bármilyen tömegközlekedési vonalnak, legyen az busz vagy mágneses nyeregvasút. Ez kiválthatna sok-sok, a hegyre fölküszködő buszjáratot. Nem mellesleg, életet generálna a Szent István téren is. Ha meg netalántán kerékpárt is lehetne rajta szállítani, akkor a miskolciak egy részének, az avasiaknak, nem kellene feltekerniük a hegyre, ki lehetne húzni az indokaik közül, hogy miért nem járnak kerékpárral dolgozni” – sorolta Szunyogh László.

Majd rátért a korábbi ötletére: „A 90-es évek második felében, amikor sorra épültek a társasházak, jelentős számú garzonlakással, a Kisavason meg nem mozdult semmi, akkor gondoltam ki, hogy mi lenne, ha a borházakból fiataloknak alakítanának ki lakásokat, vagy legalább is lehetővé tennék, hogy kialakítsák maguknak. Például a terület lakó- vagy lakó-üdülő övezetbe való sorolásával. Akkoriban ugyanis a szocpolt csak ilyen területen lehetett igénybe venni… Azt gondolom, ezzel élet költözhetett volna a pincesorokra, javult volna a közbiztonság, a városrész bekerült volna a mindennapi vérkeringésbe. És ez most is így lenne” – vélekedett.

– A fiatalok általában kis lakásokat keresnek, és egy ugrás lenne nekik a belváros – magyarázta. – Tudom, sok akadálya van a megvalósításnak, a szemétszállítástól a benapozáson át a parkolásig, de az Avastetőn például közös, őrzött parkolót lehetne kialakítani. Ha föl lehet vinni valahogyan a bicajt, lefelé már nem gond jönni. A fiataloknak legalábbis. S szerintem vagány borházban lakni, főleg, ha kilométeres pince is van hozzá. Hogy a pincét mire használnák, azt már a fiatalok fantáziájára bíznám. Nem biztos, hogy hibátlan, jó ötlet ez a felvetés, de megvitatásra ajánlanám.

- N. Szántó Rita -